Digitális jogok kezelése

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A digitális jogkezelés (Digital Rights Management = DRM) az interneten fellelhető digitális tartalmak technikai és jogi védelmére szolgáló technológiák összefoglaló neve, melyek lehetővé teszik a digitális mű azonosítását, a műhöz fűződő jogok kezelését, a tartalom felhasználásának szabályozását, a jogdíjak megfizetését, a felhasználók magatartásának nyomon követését és a jogok érvényesítését. A DRM tehát egy tartalomeladást és felhasználást ellenőrző rendszer, melynek két alapvetõ célja az azonosítás és a jogérvényesítés.

A DRM-technológiák kapcsolódhatnak magához a műhöz, az internetes hálózathoz, vagy a felhasználó által használt eszközökhöz, berendezésekhez. Így alkalmazásuk fizikai hordozókon (CD-ken, DVD-ken), olyan interneten terjesztett tartalmakban, mint zenei fájlok, elektronikus könyvek (E-könyv), szövegek, képek és játékok, vagy letölthető videók a leggyakoribb.

Fogalom-meghatározás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A digitális jogkezelés fogalmára sem hazai, sem nemzetközi szinten nem létezik egységes definíció, a szakirodalomban számos meghatározás fellelhető:

Az Amerikai Könyvtárak Szövetsége (The American Library Association = ALA) szerint: „a DRM-technológia célja, hogy ellenőrizze a hozzáférést, nyomon kövesse és korlátozza a digitális művek felhasználását”.[1]

Az Electronic Frontier Foundation (EFF) meghatározása szerint: „a digitális jogkezelő technológiák célja a jogtulajdonosok által birtokolt szellemi tulajdon felhasználására irányuló ellenőrzés fajtáinak és/vagy hatályának a növelése".[1]

A W3C konzorcium a következő megállapítással él: „a DRM sokkal inkább a szerzői jogok digitális kezeléséről, mintsem a digitális jogok menedzseléséről szól; […] a DRM mindazt a technológiát, eszközt és eljárást jelenti, amelyekkel a digitális tartalom kereskedelme során védik a szellemi tulajdont".[1]

DRM lemez

A DRM rendszerek szabályozása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A DRM jogszabályi környezetét a Szellemi Tulajdon Világszervezete (World Intellectual Property Organization = WIPO) átal készített internet-szerződések biztosítják:

  • a WIPO Szerzői Jogi Szerződése (WIPO Copyright Treaty = WCT)
  • a WIPO Előadásokról és a Hangfelvételekről szóló Szerződése (WIPO Performances and Phonograms Treaty = WPPT)

E két szerződést hazánk az 57/1998.(IX. 29.) OGY határozattal erősítette meg, és már az 1999. évi LXXVI. törvény a szerzői jogról is ezen szerződések szellemében készült.[2]

A szerzői jogi törvény szerint a DRM rendszerek, a szerzői jog védelmére szolgáló műszaki intézkedések azok az eszközök, termékek, alkatrészek, eljárások, illetve módszerek, amelyek arra szolgálnak, hogy a szerzői jog megsértését megelőzzék vagy megakadályozzák [Szjt. 95. § (2) bek.].[3]

A DRM-re vonatkozó magyar szerzői jogi szabályozás alapja még "az információs társadalomban érvényesülő szerzői és kapcsolódó jogok egyes kérdésekben történő összehangolásáról szóló 2001/29/EK irányelv" (Infosoc-irányelv).[4]

A klasszikus DRM rendszer működése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A DRM rendszerek kriptográfiai eljárások segítségével teszik lehetővé a digitális tartalmak hozzáférhetőségének szabályozását. A kívánt digitális tartalom titkosítása egy licenchez van hozzárendelve. A digitális tartalom adathordozójához szabad a hozzáférés, viszont a hozzárendelt licenc hiányában nem érhető el a tartalom.

A védeni kívánt digitális tartalmat a tartalomért felelős szerver első lépésben olvashatatlanná alakítja át a DRM tömörítő segítségével. "Kérésre a licencszerver létrehozza a szükséges licencet, a felhasználói hitelesítéshez és a tartalomértelmezéshez szükséges kulcsokat, számításba véve a különböző ismertető jeleket (felhasználó, vagy eszközgép) és a különböző jogokat. Amennyiben a felhasználó egy DRM által védett tartalomhoz szeretne hozzáférni, a DRM vezérlőegység azonnali licenckéréssel fordul a licencszerver felé. A megjelentető szoftver hitelesség és integritás azonosítása esetében, a védett tartalom a licencben megfogalmazott kulcsok segítségével dekódolja, majd a megjelentető szoftver újra olvashatóvá teszi a tényleges tartalmat."[5]

A DRM rendszer klasszikus működési modellje

DRM másolásvédelmi technikák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A DRM a digitális tartalom szabályozására és ellenőrzésére különböző technikákat alkalmaz, ezek közül néhány:

Titkosítás: kriptográfiai eljárás, segítségével a digitális tartalmat titkosítani lehet, hogy csak a tartalom felhasználására jogosult személyek férhessenek hozzá. A titkosított információ a felhasználó számára egy kulcs birtokában érhető el.

Digitális vízjelezés: szteganográfiai eljárás, melynek célja az adott digitális tartalom (kép-, film-, hang-, szövegfájl) tulajdonjogának bizonyítása. Számos típusa van: a legelterjedtebb a látható vízjel, a rejtett vízjel és a kettő kombinációja. A rejtett digitális vízjel esetében a szerzői jogok bizonyítására szolgáló adatokat úgy illesztik be a megjelölni kívánt szerzői mű digitális állományába, hogy az észrevétlen maradjon az egyszerű felhasználó számára. Így a rejtett vízjeles műveket csak megfelelő lejátszó készülékekkel lehet érzékelni. A látható vízjelekkel ellátott dokumentumokon feltüntetik a szerző (jogtulajdonos) nevét, ezáltal válik biztosítottá a tulajdonjog.[6]

Jogleíró nyelv: a jogvédett művek tulajdonságait, a felhasználásra vonatkozó szabályokat és a felhasználással kapcsolatos műveleteket tartalmazó nyelv. Ilyen leíró nyelv az ODRL (Open Digital Rights Language) nyílt forráskódú szabvány, amelyet gyakran az akadémiai és az oktatási szférában, illetve a mobil hálózatokban használnak. Egy másik, az XRML (Extensible Rights Markup Language) DRM-implementációt főként az elektronikus kereskedelem céljaira fejlesztettek ki.[7]

DRM technológiák[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. ^ a b c Tószegi Zsuzsanna: A szerzői jogok védelmét szolgáló digitális technológia, TMT, 2006, 10. szám, 449. p.
  2. Amberg Eszter: A szerzői jog és a digitális szerzői jogkezelés, Könyvtári figyelő, 2005, 3. szám, 506. p.
  3. DÓSA Imre - Polyák Gábor: Informatikai jogi kézikönyv. Budapest, KJK Kerszöv, 2003. 100 p. ISBN 963 224 606 3
  4. Gyenge Anikó – Békés Gergely: A Digital Rights Management szerzői jogi természetéről, Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, 2006, 1. szám, 44. p. Hozzáférés ideje: 2012. március 10.
  5. Digital Rights Management - Digitális jogok kezelési rendszerei (DRM). Ebookpublisher.biz, 2009. április 7. Hozzáférés ideje: 2012. március 19.
  6. Tószegi Zsuzsanna: A szerzői jogok védelmét szolgáló digitális technológia, TMT, 2006, 10. szám, 450-451. p.
  7. Tószegi Zsuzsanna: A szerzői jogok védelmét szolgáló digitális technológia, TMT, 2006, 10. szám, 454. p.

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]