Csak egy szép lány

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen AtaBot (vitalap | szerkesztései) 2021. január 22., 22:13-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Kotta és dallam: score code fix, replaced: vorbis="1" → %sound="1"% AWB)
Csak egy szép lány
Műfajmagyar népies dal
SzerzőSzentirmay Elemér
SorokA B C D
Hangterjedelem1–8 5–♭10 5–♭10 1–8
Kadencia2 (5) 5
Szótagszám9 9 9 9
ElőadásmódLento

A Csak egy szép lány kezdetű népies dalt Szentirmay Elemér írta 1874-ben feleségének[1] Elemér dala! címmel. Egy évvel később beválogatta 20 dalból álló, Elemér dalai című művébe kilencedik dalként.

Először 1875. január 15-én az A falu rosszá-ban adták elő a cselekménybe illő Alig virrad kezdetű szöveggel. Belekerült az 1878-as párizsi kiállításra készült zsebkönyvecskébe is.

1875 után a világjáró cigánybandák műsorából nem hiányozhatott. Pablo de Sarasate is innen ismerte meg, és választotta Ziegeunerweisen (Cigány dallamok) című művének egyik témájául.[2] Gyakran említik mint az egyetlen magyar szerenádot.

Az 1936-os berlini olimpián a rendezőség műsoros előadással akarta szórakoztatni az olimpiai falu versenyzőit. Hiába a kiváló előadók, énekesek, muzsikusok, a taps csak akkor tört ki, amikor egy magyar énekesnő a Csak egy kislányt énekelte el. Ez volt az egyetlen dal, ami a világ minden tájáról összegyűlt hallgatóság tetszését megnyerte.

Kotta és dallam


{  \transpose g d
   <<
   \relative c' {
      \key g \minor
      \time 4/4
      \tempo 4 = 60
      \set Staff.midiInstrument = "electric piano 1"
      \transposition c'
        d'4 d g4. d8 c16 bes8. a8 g a4 r \bar "||"
        d bes' a4. g8 f g f16 es8. d4 r \bar "||"
        d a' bes4. g8 f c d8. es16 d4 r \bar "||"
        g es d4. c8 bes c bes8. a16 g4 r \bar "|."
      }
   \addlyrics {
        Csak egy szép lány van e vi -- lá -- gon,
        az én ked -- ves ró -- zsám, ga -- lam -- bom.
        A jó is -- ten be na -- gyon  sze -- ret,
        hogy én -- né -- kem a -- dott té -- ge -- det.
      }
   >>
}

Csak egy szép lány van e világon,
az én kedves rózsám, galambom.
A jó isten be nagyon szeret,
hogy énnékem adott tégedet.

Szép virág az égő szerelem,
Piros, miként ajkad édesem,
Hej, de annyi mézet nem terem,
Mint pici szád édes kedvesem

Jegyzetek

  1. Kedves nőm: Németh Cesarinenak.
  2. Pablo de Sarasate: Zigeunerweisen Op.20. Itzhak Perlman YouTube (2013. február 14.) (Hozzáférés: 2017. április 23.) (audió) hegedűre

Források

  • Kerényi György: Szentirmay Elemér és a magyar népzene. Budapest: Akadémiai Kiadó. 1966. 112., 212., 278–289 és 416–417. o.  
  • Tiboldi József: A magyar népdal családfája: A magyar népdal eredete és családfájának ismertetése művelődéstörténet, etnográfia, esztétika és a nemzetnevelés szempontjából. Mellékelve a legszebb magyar népdalokból összesen 101 dal. Budapest: Szerző kiadása: Rózsavölgyi és Társa. 1936. 65. kotta  
  • Iskolai énekgyüjtemény II: 11–14 éves tanulóknak. Szerkesztette: Kodály Zoltán. Budapest: Országos Közoktatási Tanács. 1944. 582. kotta  

Felvételek

Sablon:Dallisták navbox

  • Zene Zeneportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap