Ugrás a tartalomhoz

Cigány név

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A cigány név, romani nyelven romano nav, romano anav vagy romano alav a cigány kultúra jellegzetes eleme. Tulajdonképpen a ragadványnevek speciális csoportja, mely egyszerre utal a viselője egyéni karakterére, személyes voltára és a cigány közösséghez való tartozásra, a cigány identitásra. A cigány nevet a hivatalos „gádzsó névvel” párhuzamosan, illetve azt helyettesítve használják viselői. Cigány név adása a balkáni területeket leszámítva a legtöbb cigány csoportnál élő hagyomány.

Névadási és névhasználati szokások

[szerkesztés]
  • A cigány nevet általában a közösség adja viselőjének, nem az egyén választja meg azt. Az azonban már nagy mértékben az egyén döntésétől függ, hogy mely szituációban mely nevét használja. Van, aki a cigány nevén csak a legszűkebb családi körben hívatja magát, a tágabb cigány közösség a hivatalos nevét használja. Más esetben a cigány név az általánosan használatos (a nem cigány osztálytársak, munkatársak részéről is), a hivatalos neve az illetőnek csak a hivatalos papírjain szerepel.
  • Egy személynek esetenként több neve is lehet. Gyakori, hogy a gyerekkori cigány nevet később felváltja egy másik forma, például kisgyermekként valaki Manó, nagyobb gyermekként már Zsolti. Olyan is létezik, hogy a személy eredeti közösségben megkapja cigány nevét, de megnősülve és másik városba költözve új közösségében új nevet kap. Ilyenkor a régi közösségében továbbra is a régi nevét használják, új helyén pedig az újat. A párhuzamos többnevűségre másféle példa is létezik: az illető hivatalos keresztneve Gyula de a kortársi közösségben a Tibi, családon belül pedig Öcsi névre hallgat.
  • A névadásnak sokszor van valamilyen konkrét alapja. Például Fecska csak Fecske márkájú cigarettát szív; Gumi a középső fiúgyermek, a régi sorkatonai szleng alapján, ahol a legidősebb generáció volt az öreg, a legfiatalabb a kopasz és a középső korosztályt nevezték guminak; vagy a László nevű személy Vitéz László alapján lesz Vitéz.
  • A névadásnak két – egymásnak ellentmondó – szempontja létezhet. Egyik a népszerűség, a közismert vagy éppen divatos nevek adása. Másik ennek ellenkezője, főleg a szintiknél létező elv szerint a névnek egyedinek kell lenni: mivel Django csak egy volt, Django Reinhardt óta senkit sem neveznek Djangónak.

A cigány név fajtái

[szerkesztés]
  1. Nem cigány keresztnevek. Gyakori jelenség, hogy cigány névként valamely nem cigány keresztnevet kapja a személy: hivatalosan Zsolt, de a cigány közösségben Kálmán; hivatalosan Kálmán, a közösségben Laci; hivatalosan Hajnalka, a közösségben Brigi.
  2. Külföldi nem cigány keresztnevek. Nyugat-Európában gyakori cigány név a magyar eredetű Joshka, Magyarországon a délszláv Biszerka, Hollandiában az angolszász Jimmy stb.
  3. Hírességek nevei. Szintén nem ritka a népszerű sportolók, zenészek és sorozathősök neveinek cigány névként való használata. Ilyen például a Kokó, Rocky (tréfásan Rocky 5.), Elvis, sőt Elvispresli.
  4. Keresztnevek cigány alakjai. Ilyen például a József megfelelője a Joka, vagy a Tibike származéka a Tupka, a Tónié a Tuntu stb.
  5. Nem cigány ragadványnevek. Ilyenek a Sheriff, Pipás, Kopasz, Füttyös, Lady, Néger stb.
  6. Cigányosított, nem cigány eredetű ragadványnevek. Például a Grófó - gróf, Cukra - cukor, Fecska - Fecske, Kincsó - kincs stb.
  7. Jelentéssel bíró cigány ragadványnevek. Szlobodo - szabadság, Bálisó - malac, Lola - piros, Káló - fekete Báró - nagy. Előfordul, hogy névként egyszerre használatos mind a cigány, mind a magyar nyelvű alak: Szomnakaj és Arany.
  8. Tipikusan cigány keresztnevek. Ilyenek például a Holba, Pisla, Stochelo, Django, Totoj, Babik stb.

Cigány nevek a hivatalos használatban

[szerkesztés]
  • A cigány nevek a gyakorlatban bizonyos meghatározott, nem hivatalos szituációkban helyettesítik a hivatalos, nem cigány nevet. Például cigányok közt mindenkinek El Pelé, de hivatalosan Ceferino Gimenez Malla.
  • Félhivatalos használatban alakult ki az a gyakorlat, hogy a vezetéknév mellett nem a hivatalos keresztnév, hanem a cigány név használatos. Ez elsősorban a nyugat-európai szintiknél gyakorlat: Django Reinhardt, Stochelo Rosenberg, Tschavolo Schmidt stb.
  • A magyarországi félhivatalos gyakorlatban a cigány név a teljes név elé kerül: Choli Daróczi József, Joka Daróczi János, Romano Rácz Sándor, Vesha Farkas Zoltán stb.
  • Másik – külföldi – gyakorlat szerint a félhivatalos használatban a cigány név a teljes nevet követi: Žarko Jovanović Jagdino.
  • A vezetéknevek kialakulása idején néhány cigány névből hivatalos vezetéknév vált, ilyent visel például Czinka Panna, Bari Károly, Ruva Pál.
  • Esetenként a cigány név a felvett művésznév vezetékneveként szolgál: Bangó Margit, Claude Romano.
  • Magyarországon a 2004-ben elkészült kisebbségi utónévjegyzék alapján cigány eredetű nevek hivatalos keresztnévként is adhatók. A legtöbben azonban így is magyar keresztnevet adnak a gyermekeiknek, igen gyakoriak körükben a szokatlan, a magyar népesség körében még nem elterjedt nevek, pl. Kevin, Renátó, Dzsenifer, Eszmeralda, Hunóra, stb.
  • A 2010-es önkormányzati választások során nagyobb médiafigyelmet kapott, hogy a tiszabői jelöltek cigány becenevekkel vetették fel magukat a jelöltlistába, mint Csik István Pacal, Mága Izidor Bunyó fia, Mága Tibor Gizi, Sándor Ferenc Fika fia.[1][2]

Cigány nevek

[szerkesztés]

A nevek a hagyományosan kialakult formában, illetve a magyar fonetika szerint íródtak.

Női nevek

[szerkesztés]

Baba, Biszerka, Cina, Cinka, Cukra, Fecska, Hercegnő, Holba, Kócos, Lady, Lola, Mumus, Nusi, Holba, Papusa, Pisla, Somnakaj, Tubi, Turcsi, Patrin, Radenka

Férfi nevek

[szerkesztés]

Ármándó, Baba, Babik, Bangó, Basno, Bálázsovics, Baliso, Báró, Bibi, Bibci, Cigány, Choli, Csimpi, Django, Dorado, Diego, Deniel, Dujmo, Elvispresli, Feke, Flutyi, Füttyös, Gazsi, Gimics, Gincsi, Gojma, Grófó, Gumi, Győzike, Herceg, Jimmy, Joka, Joshka, Julió, Kakas, Káló, Kátrány, Kopasz, Kiskopasz, Kincsó, Kobra, Kóró, Kutya, Lackó, Ldedi, Lulo, Lölö, Malac, Mandino, Manó, Muki, Néger, Nyunyi, Pipás, Pimpi,Pola, Pimpa, Suhai, Stochelo, Szlobodo, Szexi, Rajmondo, Rikárdó, Romano, Ruva, Rubó, Tocsni, Tupka, Tschavolo, Totoj, Tuntu, Vadrác, Vesha, Vipera

Női és férfi nevek is lehetnek

[szerkesztés]

Loli (n)-Lolo (ffi), Káli (n)- Káló (ffi), Bizsu, Narancs

Jegyzetek

[szerkesztés]

Források

[szerkesztés]
  • Diósi Ágnes: Cigányúton (Budapest, 1988.)
  • Choli Daróczi József-Feyér Levente: Zhanes romanes? (Budapest, 1984.)
  • Kurtiade, Marcel: Śirpustik amare ćhibăquiri (Berzon, 1992.)
  • Jean-Pierre Liégeois: Romák, cigányok, utazók (Budapest, 1994.)
  • Prónai Csaba (szerk.): Cigány világok Európában (Budapest 2006.)
  • Sinclair, Michael Stewart: Daltestvérek (1994.)
  • Марушиакова, Елена - Попов, Веселин: Циганите в Българија (София, 1993.)

Kapcsolódó szócikkek

[szerkesztés]