Bayer Antal
Bayer Antal (Budapest, 1955. július 16.) fordító, szerkesztő, szakíró és nyelvtanár, a Magyar Képregénykiadók Szövetsége első elnöke.
Tartalomjegyzék |
Életrajz [szerkesztés]
Bayer Antal 1955-ben született Budapesten, szülei Bayer István és Gáthy Éva gyógyszerészek, nővére, Bayer Fluckiger Éva matematikus. Általános és középiskolai tanulmányait Budapesten és Genfben végezte, majd felvételt nyert az ELTE BTK angol-francia szakára. Egyetemi évei alatt egyik fő szervezője volt az Eötvös Klubban az angol tanszék diákklubjának (Angol Klub). 1980-ban diplomázott, szakdolgozatát a francia képregény jelrendszeréből írta.
Már első munkahelyén szerkesztőként és fordítóként dolgozott, mellette pedig angol és francia nyelvet is tanított, főként az Európai Nyelvek Stúdiójában. 1985 és 1988 között az MTI-nél volt francia fordító, ezt követően a francia piacra dolgozó Infomédia Kft. reklámstatisztikai vállalkozás alapításában vett részt, csoportvezetői, termelésvezetői, majd igazgatóhelyettesi rangban. 1991 őszétől egy éven át a Semic Interprint képregénykiadó szerkesztője, ahol elsősorban a serdülő fiúknak szóló kiadványokkal foglalkozott (Csodálatos Pókember, Batman, Fantom, Superman, Transformers, Robotzsaru), és útjára indította az X-Men és Marvel Extra című lapokat.
1992 és 2001 között a Graphisoft R&D szoftverfejlesztő vállalatnál hozta létre illetve vezette a kiadói részleget, írta, szerkesztette és fordította a cég programdokumentációit és marketing-anyagait. 2001-ben megalapította saját cégét, a Duplaklikket, regényeket, novellákat, valamint szoftvereket, segédanyagokat és szakkönyveket fordított. 2004-ben öt másik fordítóval megalapította a Míves Céh kiadót.
2005-ben indította útjára a Fekete-Fehér Képregényantológiát, amely a képregénykiadók összefogásával megszervezett 1. Magyar Képregényfesztiválon debütált. 2006-ban kezdődött kapcsolata a Képes Kiadóval, amelynek számos képregényét szerkesztette és fordította. Szerkesztője volt az Eduárd Fapados Képregényújságnak és a Fekete-Fehér örökébe lépő Papírmozi antológiának. 2007-ben Korcsmáros Péter kiadatlan regénye alapján megírta a Gemini-jelentés című képregény forgatókönyvét, amelyet Fazekas Attila rajzolt meg.
2007 nyarán hivatalosan is megalakult a 2005 eleje óta informálisan működő Magyar Képregénykiadók Szövetsége, amely első elnökének Bayer Antalt választotta meg. A posztot 2009 nyaráig töltötte be, 2010 szeptemberéig elnökségi tag maradt. 2010 nyara óta szintén tagja a Magyar Képregény Akadémia alkotócsoportnak. 2005 óta számos hazai és külföldi rendezvényen tartott előadást a képregényről, több tematikus kiállítást nyitott meg, és részt vett képregényes pályázatok zsűrizésében. Képregényekről szóló cikkei megjelentek a Filmvilágban, a Magyar Narancsban és a Panel fanzinban.
2007 óta szerkesztője és kiadója az elsősorban fiatal magyar alkotók munkáit közlő Nero Blanco Comix képregénymagazinnak. Ugyancsak 2007-ben indította útjára a Buborékhámozó képregényes szaklapot.
Számos amerikai (Batman, Pókember, Igazság Ligája kalandjai, X-Men, Robotzsaru, Frank Miller: 300, Garfield, Lagúna, Snoopy, Mad) és európai (Asterix, Sörmesterek, Largo Winch, Billy és Bill, Porcogó, Derűs Hörcsög, Milo Manara-sorozat, Blueberry, Dilinoszaurusz, Andy Capp, Alack Sinner) képregény magyar fordítója.
Képregény-forgatókönyvek [szerkesztés]
- Nero Blanco: Érkezés 2 (rajzolta Jécsai Zoltán. Fekete-Fehér Képregényantológia 3, 2005)
- Nero Blanco: Budapest by Night (rajzolta Vass Róbert, Eduárd Fapados Képregényújság 2, 2006)
- Nero Blanco: A tanácsadó (rajzolta Lanczinger Mátyás, Eduárd Fapados Képregényújság 5, 2006)
- A Gemini-jelentés 1: Ikervadászat (Korcsmáros Péter regénye alapján, rajzolta Fazekas Attila, Képes Kiadó 2007)
- Hősmagyar: Hős születik (rajzolta Pásztor Tamás és Horváth Henrik, Nero Blanco Comix 2, 2008)
- Flóra jelenti (rajzolta Kuczora Zsolt, Nero Blanco Comix 2, 2008)
- A teljes Gemini-jelentés (rajzolta Fazekas Attila, Képes Kiadó 2008)
- 48-asok: Zenebarátok (rajzolta Jámbor Lajos, Nero Blanco Comix 8, 2010)

