Batthyány Lajos

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Batthyány Lajos
Barabas-batthyany.jpg
németújvári gróf Batthyány Lajos
A Magyar Királyság 1. miniszterelnöke
Hivatali idő
1848. március 17.október 2.
Előd nem volt
Utód Szemere Bertalan

Született 1807. február 10.
Pozsony, Magyar Királyság
Elhunyt 1849. október 6. (42 évesen)
Pest, Magyar Királyság
Párt Ellenzéki Párt

Házastársa Zichy Antónia grófnő
Foglalkozás közgazdász
politikus

Batthyány Lajos signature.jpg
Batthyány Lajos aláírása
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Batthyány Lajos témájú médiaállományokat.
Batthyány Lajos kiejtése

Németújvári gróf Batthyány Lajos (Pozsony, 1807. február 10.Pest, 1849. október 6.) államférfi, Magyarország első alkotmányos miniszterelnöke.

Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléke örökké élni fog sziveinkben, emléke élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig. Teleki László[1]

Életpályája[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Gróf Batthyány József Sándor (1777–1812) és a köznemesnek született Skerlecz Borbála († 1834) második gyermekeként látta meg a napvilágot. Röviddel születése után anyja különvált apjától, és Bécsbe költözött a két fiával. Miután apja meghalt, anyja megkaparintotta az akkor ötéves Lajos hatalmas örökségét, és fényűző életet élt a birtokon. Lajost eleinte házitanító oktatta, majd anyja visszaküldte Bécsbe, a Klinkowström-féle nevelőintézetbe, így sokáig szinte árvaként nőtt fel, dacos, nehezen kezelhető gyerekként.

Fiatalsága[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

16 évesen fejezte be intézeti tanulmányait. Ezután a zágrábi jogi akadémián tanult. 1826-ban katonatisztnek állt, és kadétként négy évre Itáliába ment, ahol a Miklós-huszároknál hamarosan hadnagyi rangot ért el. Eközben (itt a források ellentmondóak) valószínűleg 1827-ben diplomázott. Katonaként meglehetősen könnyelmű életet élt, és örökségére várva nagy adósságot halmozott fel. Anyjával hosszas perpatvarba bonyolódott a jussáért, amit végül 24 évesen, nagykorúvá válva sikerült megszereznie. Ekkor elhagyta a katonaságot, és hazaköltözött Vas megyébe. Birtokait korszerűsítette, elkezdett ismerkedni Magyarországgal és a magyar nyelvvel.

1830-ban a főrendi ház tagja lett, és e minőségében jelen volt a koronázó országgyűlésen, de eleinte semmilyen politikai szerepet nem játszott.

1834 decemberében, Pozsonyban feleségül vette zicsi és vásonkői Zichy Antónia grófnőt (1816–1888), Zichy Károly gróf és Batthyány Antónia grófnő leányát. Három gyermekük született: Amália (1837–1922) Ilona (1842–1929) és Elemér (1847–1932). A kortársak szerint felesége ösztönözte az aktívabb, reformpárti szerepvállalásra. Hasonló nézeteket vallott sógornője, Zichy Karolina grófnő, gróf Károlyi György felesége is; e két család szalonjai Pesten, Pozsonyban és Ikervárott a társasági és közélet valóságos központjaivá váltak. 1839-ben birtokán cukorgyárat alapított.

Batthyány, a reformpolitikus[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Komolyabb politikai szerepet először az 18391840-es pozsonyi országgyűlésen töltött be, mint a főrendiházi ellenzék vezére. E csoport számára határozott reformprogramot fogalmazott meg. Az ő javaslatára kezdték 1840-ben gyorsírásos naplóban rögzíteni a felsőház eseményeit. Eleinte maradéktalanul osztotta Széchenyi István gróf gazdasági és politikai nézeteit is. Már a harmincas évek elején azok közt volt, akik kezdeményezték a lónemesítést, majd lóversenyek rendezésével serkentették az állattenyésztést, lerakva ezzel a magyar gazdasági egyesület alapjait. Ugyancsak Széchenyi példájára felkarolta a selyemhernyó-tenyésztést is, és ehhez több mint 50 000 eperfát ültettetett birtokán. Ez idő tájt alakult meg az ő közreműködésével a Vas vármegyei szombathelyi gazdasági egyesület, 1843-ban pedig az ő elnöksége alatt a cukorgyár-egylet.

Eleinte abban is egyetértett Széchenyivel, hogy a reformmozgalmat a főnemeseknek, az arisztokratáknak kell vezetniük, ám programja a köznemesség határozottabb reformelképzeléseihez állt közelebb, ezért Széchenyi és Kossuth 1841-től éleződő vitájában kerülte a határozott állásfoglalást. Kossuthtal az Iparegyesület elnökeként és más gazdasági egyesületek vezetőjeként 1843-ban került kapcsolatba, és együttműködésük mind szorosabbá vált. Az 18431844-es országgyűlésen már nemcsak a főrendi, hanem az egész országgyűlési szabadelvű ellenzék vezéralakja is volt; a főrendi naplókban mintegy 200 felszólalását rögzítették. Abszolutista bel- és külpolitikájáért élesen bírálta a bécsi kormányzatot.

Az országgyűlés berekesztése után Pestre költözött, és 1845-ben az ellenzék központi választmányának elnökévé választották. Aktív szerepet vállalt újabb gazdasági egyesületekben (Magyar Kereskedelmi Társaság, Magyar Cukorgyár Egyesület), majd a Védegylet szervezésében (ennek elnöke távoli rokona, Batthyány Kázmér gróf lett). 1846-tól legfőbb törekvése az ellenzék egységesítése, egy párt szervezése, programjának kidolgozása lett. Az Ellenzéki Párt 1847. március 15-én alakult meg, és első elnökévé Batthyány Lajost választották.

Kossuth döntően neki (erkölcsi és anyagi támogatásának) köszönhette, hogy az 1847-es országgyűlésre Pest megyei követté választották; ezután a főrendi házban Batthyány és az alsóházban Kossuth lett az ellenzék vezére. A reformokból született első, modern értelemben vett országgyűlési, vagyis az 1848-as választásokon, a sárvári kerületben indult, amit megnyervén parlamenti mandátumhoz jutott.

A Batthyány-kormány[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Az első magyar felelős minisztérium kinevezése
Batthyány Lajos kormánya
A gödi emlékpad
Batthyány Lajos kivégzése az Újépület udvarán
A Batthyány-örökmécses az egykori Újépület udvarának helyén emelt emlékmű, nemzeti kegyhely
Batthyány Lajos szobra Budán a róla elnevetett téren, (Stremeny Géza, 2008)
Schickedanz Albert tervezte Batthyány Lajos gróf mauzóleum a budapesti Kerepesi temetőben felújítás után

Tagja volt az országgyűlés reformköveteléseit Bécsbe vivő küldöttségnek. V. Ferdinánd király 1848. március 17-én őt bízta meg az első magyar minisztérium (kormány) megalakításával. Az 1848. március 23-i ülésen terjesztette fel minisztereinek jegyzékét (Batthyány-kormány). Első feladataként kidolgozta, illetve kidolgoztatta az átalakulás törvényeit, és azokat elfogadtatta az utolsó rendi országgyűléssel. Kormánya e törvények hatályba lépése után, április 11-én kezdett működni. A rendkívül nehéz kül- és belpolitikai helyzetben Batthyány kiváló teljesítményt nyújtva kortársai fölé magasodott: az 1848 márciusában hatalomra került kormányzatok közül az övé maradt a legtovább (több mint fél évig) hivatalában.

Legfontosabb feladatának Magyarország alkotmányos önkormányzatának kiépítését, ezen belül az önálló fegyveres erő megszervezését tekintette. Elérte, hogy a Magyarországon állomásozó császári-királyi csapatokat kormánya alá rendeljék (május 7-én). Megpróbálta hazavezényeltetni a korábban Magyarországon besorozott katonákat. Létrehozta az új törvények által előírt nemzetőrséget, aminek feladata hivatalosan a belbiztonság felügyelete volt. Májusban elkezdte szervezni az önálló magyar honvédséget, és ehhez honvédeket toboroztatott. A nemzetőrség ügyeit az e célra létrehozott Országos Nemzetőrségi Haditanács élén maga intézte, és Mészáros Lázár hazatértéig (április 7. – május 23. között) ő vezette a hadügyminisztériumot is. Sikerült felállítania az első tíz honvédzászlóaljat; később ezek váltak a nemzeti haderő magvává. Az örökváltság és a közteherviselés ügyében Kossuth Lajos álláspontját fogadta el; a parasztságot az úrbér eltörlésével szerette volna a liberális nemesek oldalára állítani.

Bár az alkotmányos monarchia híve volt, és annak fenntartására törekedett, a bécsi udvarban egyre elégedetlenebbek voltak politikájával. Az országgyűlés megbízásából augusztus 29-én Deák Ferenccel a királyhoz járult, hogy utasítsák fegyverletételre a szerb felkelőket és állítsák le Jelačić készülő támadását. Egyúttal felajánlotta Jellačićnak, hogy hozzájárul Horvátország békés különválásához. Fáradozásai eredménytelennek bizonyultak: a király leiratában formálisan ugyan visszahívta tisztségéből a horvát bánt, a rendelkezést azonban nem hajtották végre, és a horvát csapatok szeptember 11-én betörtek Magyarországra. Ekkor Batthyány és kormánya (Kossuth Lajos, Szemere Bertalan és Mészáros Lázár kivételével) lemondott, de többek közt a nádor felkérésére ismét elvállalta a tisztséget. Szeptember 13-án népfelkelést hirdetett, és a sereg vezérének István nádort kérte fel, ő azonban a király parancsára lemondott erről a tisztségről, és elhagyta az országot.

Az új kormányt az uralkodó (szeptember 25-én) nem fogadta el; Batthyány megbízatását érvénytelenítette, és a magyarországi haderők élére királyi főbiztosként Lamberg Ferenc Fülöp tábornokot nevezte ki – őt azonban 1848. szeptember 28-án Pesten a tömeg felkoncolta. Eközben (ugyancsak szeptember 28-án) Batthyány még egyszer Bécsbe utazott átalakítani kívánt kormányának névsorával, hogy megpróbáljon kompromisszumot kidolgozni az udvarral.

Jelentős mértékben az ő szervező munkájának köszönhető, hogy a sebtében régi sorezredekből, nemzetőrökből, honvédekből egybegyűjtött magyar haderő szeptember 29-én Pákozdnál megállította az országba betört horvát csapatokat. Belátva, hogy nem tud egyezségre jutni a királlyal, Batthyány október 2-án lemondott megbízatásáról, és hozzájárult utódja, a buzgón királyhű Vay Miklós kinevezéséhez. Egyszersmind lemondott országgyűlési mandátumáról is.

Lemondása után[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Közkatonaként belépett Vidos József Vas vármegyében Kuzman Todorović tábornok csapatai ellen induló seregébe, de az október 11-i csatában leesett lováról, és karját törte.

Felgyógyulása után újra országgyűlési követté választották. Ellenezte a parlament Debrecenbe költöztetését. Indítványára 1849 januárjának elején az országgyűlés küldöttséget menesztett az újabb támadó sereget vezető Windisch-Grätz tábornokhoz, hogy szándékait kipuhatolja – Windisch-Grätz azonban még csak fogadni sem volt hajlandó őt (a küldöttség többi tagját igen). Visszautazott Pestre, ahol 1849. január 8-án a Károlyi-palotában elfogták, és a budai laktanyába zárták. A magyar seregek közeledtével átszállították Pozsonyba, Laibachba, Olmützbe. A magyarok és a stájerek többször (Buda, Sárvár, Cilli) megpróbálták kiszabadítani, ezeket a kísérleteket azonban ő maga utasította vissza. Batthyány ekkor és később is mindvégig ragaszkodott ahhoz, hogy valamennyi cselekedete törvényes volt, és nem ismerte el a bíróság illetékességét, a bécsi kamarilla azonban őt tekintette a forradalmi mozgalom egyik elindítójának, és elhatározta, hogy kivégzésével példát statuál. Pere kimondott koncepciós per volt: Magyarország csak a Ferdinánd császár 1848. október 3-án kiadott manifesztumai után számított „lázadó országnak”, Batthyányt azonban (és senki mást) az ez előtti, 1848-as nyári–tavaszi tetteiért „vonták felelősségre”.

Kivégzése[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

A Batthyány elleni koholt vádakat Hegyesy Péter királyi ügyész állította össze, akit a vádpontok igazolására tíz alkalommal hallgatták ki február 12. és március 26. között.[2] Az 1849. augusztus 16-án Olmützben összeült haditörvényszék először börtönbüntetésre és vagyonának elkobzására ítélte, majd ezt Schwarzenberg és a bécsi udvar nyomására kötél általi halálos ítéletre változtatta, de úgy, hogy az elítéltet az uralkodó kegyelmébe ajánlotta.

Ekkor Batthyányt Pestre szállították, hogy a kegyelmezés joga a császártól Haynauhoz kerüljön, és ő október 3-án jóváhagyta a halálos ítéletet, elrendelte Batthyány felakasztását. Az utolsó, engedélyezett látogatáson felesége egy parányi tőrt csempészett be neki. Ezzel súlyos sérülésekért ejtett a nyakán, de életben maradt. Sebei miatt az ítéletet kénytelenek voltak golyó általira módosítani. Ennek megfelelősen október 6-án a pesti Újépület (Neugebäude) udvarán kivégezték.

Október 6-a estére különféle izgatószerekkel olyan állapotba hozták, hogy saját lábán ment ki a vesztőhelyre, ahol megkönnyebbülten látta, hogy nincs akasztófa. A pest-budai katonai kerület parancsnoka, Johann Kempen von Fichtenstamm altábornagy, aki később 1863-ban Pest város díszpolgára lett,[3] tudta, hogy Batthyány felakasztása ilyen körülmények között lehetetlen, de az ítélet végrehajtását sem akarta elhalasztani. Ezért úgy döntött, hogy agyonlöveti Batthyányt. A magyar miniszterelnököt, aki a súlyos vérveszteségtől támolygott, ketten kísérték. A kivégzőosztag előtt fél térdre ereszkedett. „Éljen a haza! Rajta, vadászok” – kiáltotta.[4]

Írásai[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Országgyűlési beszédei és írásai a korabeli naplókban és politikai lapokban találhatóak. A cukorrépa termesztésről szóló szakszerű írása a Magyar Gazda című folyóirat 1842. évfolyamának második számában jelent meg.

Emlékezete[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Származása[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Batthyány Lajos családfája[5]
németújvári gr. Batthyány Lajos
(Pozsony, 1807. febr. 10.–
Pest, 1849. okt. 6.)
államférfi, miniszterelnök
Apja:
gr. Batthyány József
(1777–1812)
Apai nagyapja:
gr. Batthyány Miksa
(1739. okt. 24.–
1805. márc. 30.)
Apai nagyapai dédapja:
gr. Batthyány Zsigmond
(1712. febr. 20.–
1777. okt. 8.)
cs. k. tanácsos
Apai nagyapai dédanyja:
gr. Lengheimb Róza
(Graz, 1707. szept. 13.–
Graz, 1788. dec. 30.)
Apai nagyanyja:
Flaesser Magda
Apai nagyanyai dédapja:
n.a.
Apai nagyanyai dédanyja:
n.a.
Anyja:
lomniczai Skerlecz Borbála
(1779–1834)
Anyai nagyapja:
Skerlecz Ferenc
Anyai nagyapai dédapja:
n.a.
Anyai nagyapai dédanyja:
n.a.
Anyai nagyanyja:
nemeskéri Kiss Rozália
Anyai nagyanyai dédapja:
Kiss Sándor
(? –1777)
veszprémi alispán
Anyai nagyanyai dédanyja:
Daróczy Zsófia

Jegyzetek[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  1. Részlet Teleki Lászlónak 1849 októberében a francia lapokban megjelentetett cikkéből, amelyben az első felelős magyar kormány miniszterelnökének elítélése kapcsán elkövetett törvénytelenségekre mutatott rá. Idézi Csorba László: Teleki László. Budapest, 1998. 151. ISBN 963-7476-85-7
  2. Hermann Róbert: Perbe fogva felségárulásért
  3. Pest város díszpolgári oklevelét Pesten, 1855. december 21-én állították ki Johann Kempen von Fichtenstamm (1793. június 26. - 1863. november 29.) részére
  4. Hermann Róbert: Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc vértanúi – október 6.
  5. Gudenus János József: A magyarországi főnemesség XX. századi genealógiája A–J, Natura Kiadó, Budapest, 1990., 130. o. ISBN 963-234-313-1

Források[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái I. (Aachs–Bzenszki). Budapest: Hornyánszky. 1891.  Online hozzáférés
  • Gergely András: Batthyány Lajos gróf. In: Estók J. et al. (szerk.) 2006: Nemzeti évfordulóink 2007. Balassi Bálint Magyar Kulturális Intézet Nemzeti Évfordulók Titkársága, Budapest. p. 5–9. ISSN 1785-6167 ISBN 963-87210-5-7
  • Magyar nagylexikon III. (Bah–Bij). Főszerk. Élesztős László, Rostás Sándor. Budapest: Akadémiai. 1994. 376–377. o. ISBN 9630568217  
  • I. Fazekas, S. Malfèr, P. Tusor (szerk.): Széchenyi, Kossuth, Batthyány, Deák. Studien zu den ungarischen Reformpolitikern des 19. Jahrhunderts und ihren Beziehungen zu Österreich/Tanulmányok reformkori magyar politikusokról és kapcsolatukról Ausztriához, Publikationen der ungarischen Geschichtsforschung in Wien 3, Collegium Hungaricum, Bécs 2011, ISBN 9789638873965.


Wikiquote-logo.svg
A magyar Wikidézetben további idézetek találhatóak
Batthyány Lajos témában.
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Batthyány Lajos témájú médiaállományokat.
Elődje:
Kossuth Lajos
Magyarország pénzügyminisztere
1848
Utódja:
Duschek Ferenc
Elődje:
-
Magyarország miniszterelnöke
1848
A magyar miniszterelnöki pecsét 1848-ból
Utódja:
Szemere Bertalan
Elődje:
-
Honvédelmi miniszter
1848 ideiglenes tárcavezetés
Insignia Hungary Army shield v2.svg
Utódja:
Deák Ferenc

További információk[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]