A Night at the Opera

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Queen
A Night at the Opera
Queen - a night at the opera.jpg
nagylemez
Megjelent 1975. november 21. (Anglia)
1975. december 2. (Amerika)
Felvételek SARM stúdió, The Roundhouse, Olympic stúdió, Scorpion stúdió, Lansdowne stúdió, Rockfield stúdió
1975. augusztus–november
Stílus progresszív rock
Hossz 44:11
Kiadó EMI, Parlophone (Európa)
Elektra, Hollywood (Amerika)
Producer Queen, Roy Thomas Baker
Queen-kronológia
Sheer Heart Attack
(1974)		 A Night at the Opera
(1975)		 A Day at the Races
(1976)
Kislemezek az albumról
  1. Bohemian Rhapsody
    Megjelent: 1975. október 31.
  2. You’re My Best Friend
    Megjelent: 1976. május 18.

Az A Night at the Opera a brit Queen rockegyüttes negyedik stúdióalbuma. 1975. november 21-én jelent meg (az Egyesült Államokban december 2-án). A producerei Roy Thomas Baker és az együttes tagjai voltak.

Az együttes ezzel az albummal ért fel a pályája csúcsára: az előző lemez, a Sheer Heart Attack sikere után megengedhették maguknak, hogy még több időt és pénzt áldozzanak a felvételekre,[1] teljesen megvalósítsák az elképzeléseiket. Több mint hat stúdióban dolgoztak, és a pályafutásuk során első alkalommal 24 sávos felvételi technológiát használtak, ami lehetővé tette a különösen erőteljes többszólamú ének- és gitáreffektusok felvételét. Mind a négy tag írt dalokat a lemezre, és több stílus keveredik a végeredményen: hard rock, progresszív rock, pop, heavy metal és ragtime. Két sikeres kislemez, a You’re My Best Friend és a Bohemian Rhapsody jelent meg róla, utóbbi az együttes egyik leghíresebb, legelismertebb dala.[2]

Visszatekintve a kritikusok és a közönség a legjobb Queen albumnak tartják, rendre szerepel a különböző publikációk „minden idők legjobb albumai” listáin.[3][4] Világszerte hozzávetőlegesen tíz millió példányban kelt el. 2005. november 21-én, megjelenésének 30 éves évfordulójának tiszteletére újra kiadták az albumot. A kiadást kísérte egy DVD változat is, ugyanazon dalokkal, videoklipekkel, koncertfelvételekkel (többek közt Brian May God Save the Queen előadásával a Buckingham palota tetején[5]) és interjúkkal.[6]

Tartalomjegyzék

[szerkesztés] Háttér

Bár az előző albumuk, a Sheer Heart Attack már viszonylag sikeresnek bizonyult, a megalakulásuk óta eltelt négy év alatt az együttes válságba került. Amerikában nem sikerült áttörést elérniük, az ottani kritikusok egyszerűen a Led Zeppelin utánzóinak tekintették őket. Közben az őket felfedező és menedzselő Trident stúdióval is feszültté vált a viszonyuk. Az első három albumukat a stúdió pénzügyi befektetésének köszönhetően tudták felvenni, de így az együttes és a kiadók között ott volt a Trident, igényelve a nyereség egy részét. Mercury szerint az első három albumukkal alig kerestek valamit. A Trident stúdió is elégedetlen volt, mert bár 200 000 fontot költöttek az együttes felfuttatására,[7] az első három album nem lett olyan sikeres, mint szerették volna.[8] 1975 áprilisában Jim Beach menedzser segítségével sikerült felmondani a szerződést a Tridenttel. Először úgy tűnt, hogy Peter Grant, a Led Zeppelin menedzsere viszi tovább az ügyeiket, a Led Zeppelin saját kiadója, a Swan Song Records irányítása alatt. A feltételek azonban nem feleltek meg a Queen számára, így végül Elton John menedzsere, John Reid vállalta az ügyvitelt egészen 1978-ig.[9] Ettől kezdve a Trident stúdió kihagyásával, az EMI, Amerikában pedig az Elektra Records közvetlenül adta ki az együttes lemezeit. May elmondása szerint úgy indultak neki a negyedik album készítésének, hogy eldöntötték, ha nem lesz sikeres, feloszlatják az együttest.

[szerkesztés] Felvételek

Az album felvételei augusztus 24-én kezdődtek, és egészen november 20-áig tartottak (ez alól kivétel a „God Save the Queen” feldolgozás mely már a Sheer Heart Attack ülései alatt elkészült), immár a Tridenttől függetlenül. Szokásukhoz híven már félkész tervekkel érkeztek a felvételekre, amelyeket olykor közös erővel fejlesztettek egész dalokká. A szerzőség kérdése mindig érzékeny téma volt az együttesen belül, ezért alakították ki azt a szokást, hogy minden dalnál az alapok kitalálóját jelölték szerzőnek, attól függetlenül, hogy a felvételek során mások is dolgoztak a dalon.[10] Roy Thomas Baker producer úgy vélekedett erről, hogy bár négy külön ember írta az album dalait, mégis egy egységes "Queen esztétika" alatt működnek.[11] Az előkészületi szakaszban olyan sok szerzemény gyűlt össze, hogy fontolóra vették egy dupla album megjelentetését. Erről, részben a kiadó hatására végül letettek.[12] Meglepést okozott, amikor Mercury bemutatta a producernek és a tagoknak a „Bohemian Rhapsody” tervezetét: úgy zongorázta el az alap motívumokat, hogy szünetet hagyott az operai szakasz helyén, megmagyarázva, hogy "itt jön majd az opera rész". Később hasonló módon vették fel magát a dalt, így sok ideig senki sem tudta, hogy fog hangzani a végső változata.[13] Legalább hat különböző stúdiót használtak, 1975 nyarán kezdtek a Rockfield stúdióban, szeptemberben folytatták a Scorpio stúdióban, majd 1975 őszén a Lansdowne, Olympic, SARM és Roundhouse stúdiókban dolgoztak. A pályafutásuk során elsőként 24 sávos felvételi technológiát használtak, amely remek lehetőséget nyújtott a rétegezett vokál és gitáreffektusok alkalmazására. Ennek során a felvett hangmintákat többszörösen egymásra másolták, így keltve telt, erőteljes hangzást. Készítésének idején a legdrágább zenei albumnak számított.[14]

„Nem egyben vettük föl az egészet. Megcsináltuk az elejét és a rock részt, de a közepét alaposan meg kellett szerkeszteni. Egyre nyújtottuk aszerint, hogy alakult a vokális anyag, mert Freddie megdöbbentő ötletekkel állt elő. Egyszer azzal jött, hogy van néhány ötlete a kórushoz, s akkor beraktunk néhány Galileót...” — Roy Thomas Baker a „Bohemian Rhapsody” felvételeiről[13]

Az egész albumon általánosságban tekintve magas énekharmóniák vannak, a legtöbb vokál négyszeresen van rétegezve – a „Bohemian Rhapsody” azonban még ennél több réteget is tartalmazott. Az ének részek legmagasabb hangjait Taylor produkálta, Mercury középen, May pedig alacsonyan énekelt. A legnagyobb hangterjedelemben Taylor énekelt (G1 - E4 - C5), őt követte Mercury (F1 - E4 - A4) és May (B2 - Bb3 - Eb4).[15] A „Seaside Rendezvous” című dalban Mercury és Taylor a fúvósszekciót a saját hangjukkal utánozták. A „Lazing on a Sunday Afternoon” felvételénél törekedvén a század eleji hangulatra, a mikrofont vödörben helyezték el, így nyerték a megafon hangzású éneket.[16] Sokat kísérleteztek May Red Specialjának a bemikrofonozásával. May VOX AC30 erősítőiről hiányoztak a hátlapok, ezért betettek néhány mikrofont mögéjük és a falak közé is, hogy környezeti zajokat és a gitár teljes spektrumát be tudják fogni. Egyes mikrofonok elé fém és beton csöveket illesztettek, hogy egyfajta tülkölő hanghatást érjenek el.[13][17]

Alapfelállásban Mercury énekelt és a zongorázott, Deacon basszusgitározott, Taylor dobolt, May pedig elektromos gitáron játszott. A legtöbb effektus May Red Special gitárjának köszönhető, mert rengeteg technikát tudott használni rajta, így többek között kipufogóhangot és egy egész dzsesszzenekart is el tudott utánozni vele. A szokásoktól eltérően Mercury és Deacon a saját dalaikban saját maguk rendezték el az elektromos gitár részleteket, és Maynek az ő utasításaik alapján kellett játszani.[15] May tréfából megkérte Deacont, hogy játsszon nagybőgőn a „’39”-ben. Bár Deacon nem tudott nagybőgőn játszani, mégis komolyan vette a felkérést, és a felvételre gyakorolni kezdett. Miután May látta ezt az igyekezetet, valóban beillesztette a dalba a nagybőgős részleteket[forrás?]. Taylor a saját maga írta „I’m in Love with My Car” című dalban Fender Telecasteren ritmusgitározott, Deacon a „You’re My Best Friend”-ben elektromos zongorán játszott. May hárfázott a „Love of My Life”-on, bár valójában nem tudott hárfázni, minden eljátszott akkord után megállította a felvevőt, és újra feljátszott egy akkordot, a kész változatot pedig összevágta.[18] Csak a „Bohemian Rhapsody” felvétele 3 hétig tartott, és három különböző stúdióban zajlott. Mercury messzemenőkig részt vett a produkcióban, Roy Thomas Baker mellett a keverőpult mögött felügyelte a felvétel minden mozzanatát.[15] A dal többszörösen rétegezett hangzásdához kapcsolódik az az ismert legenda, mely szerint a többszörösen felmásolt vokálok miatt a magnószalag annyira elkopott, hogy teljesen átlátszóvá vált.[19]

[szerkesztés] Zenei stílus

Good Company
Részlet a dal végéből, ahol a gitáros a szaxofon, klarinét és harsona hangját utánozza.
You're My Best Friend
Részlet a dal elejéből. A háttérben megfigyelhető az elektromos zongora jellegzetes hangja.
Bohemian Rhapsody
Az úgynevezett "operai rész" bevezető részlete.
Nem tudod lejátszani a fájlt?

Bár nagy stílusbeli különbségek vannak a dalok között, több az együttesre jellemző ismertetőjegy felfedezhető a szerzemények nagy részén. A dalok többsége dagályos, többszörösen rétegezett gitár és énekhangokat tartalmaz, megfigyelhető a progresszív rock előadókra jellemző kifinomult, már-már túlbonyolított gitárjáték, és a paródiaszerű hozzáállás. Megjelenése után a kritikusok egy része megpróbálta konceptalbumként értelmezni, de Mercury kijelentette, hogy nincs egységes, összefüggő jelentése a tizenkét dalnak: „Az A Night at the Opera az, aminek gondolod. A kritikusok mindig meg akarják pontosan határozni, hogy miről szólnak az albumaink, de a Night at the Opera sohasem akart konceptlemez lenni. Megpróbáltunk összekeverni sokféle zenei formát azzal a reménnyel, hogy mindegyik dal megáll a maga lábán.”[20]

A „Death on Two Legs” a kezdő dal, Freddie Mercury szerzeménye. Már címében is utal arra, hogy konkrét személynek lett címezve. Ma a legtöbben úgy tartják, hogy ez a személy Norman Sheffield, a Trident stúdió egyik akkori főnöke, aki 1972 és 1975 között az együttes menedzselésében is szerepet vállalt. Jellegzetes a dal bevezetője, a baljós zongoraszóló, majd az utána következő erőteljes gitárriffek, együttesen egyfajta horrorfilmes hatást keltenek. A dalszöveg „a véremet szívod, mint egy pióca”, „törvényt szegsz, és te prédikálsz”. Hasonlóan kemény stílusú, de szövegében szerelmes témájú a „Sweet Lady”, Brian May szerzeménye. Több kritikus az album leggyengébb dalának tartja.

Az „I’m in Love with My Car” Roger Taylor egyetlen dala volt az albumon. Egy olyan férfiről szól, aki valósággal szerelmes a rajongott autójába. A témát Jonathan Harris, az együttes egyik roadja adta, aki valóban nagyon rajongott az autójáért. Az albumborító tanulsága szerint Tayalor végül Harrisnek ajánlotta a dalt.[21] A dal olyannyira Taylor munkája, hogy ő ritmusgitározott rajta, ő szerkesztette meg az elektromos gitár részleteket. A felvétel végére a saját Alpha Romeójának kipufogóhangját vette fel. Taylortól nem volt idegen ez a fajta hard rock stílus, az együttes korai albumaira nagyrészt ő írta a kemény, bluesos dalokat. Hasonlóan a „You’re My Best Friend” John Deacon egyetlen dala az albumon. A tagok közül ő kezdett el legkésőbb dalokat írni, csak a harmadik albumon jelent meg saját szerzeménye. Ez az album egyik legslágeresebb dala, amelyet átfon az elektromos zongora jellegzetes hangja. Mvel a felvételeken általában Mercury zongorázott, Deacon azt gondolta, hogy ezúttal is így lesz – Mercury azonban nem volt hajlandó elektromos zongorán játszani, így Deacon kénytelen volt megtanulni a használatát.[22] A feleségének, Veronicának írta. A „Love of My Life” zongoraballada, amelyet Mercury írt. Ez az egyik legismertebb, és legtöbbször feldolgozott dala. Akkori barátnőjével, Mary Austinnal való kapcsolatát dolgozza fel. Később a koncertekre átdolgozták akusztikus gitárra. Brian May ezen a felvételen hárfázott, bár valójában nem tudott hárfázni, hanem a felvételek összevágásával alkotta meg a folyamatos játék illúzióját.[23]

A „’39” Brain May folk rock-szerű szerzeménye, amely a hagyományos dalszerkezethez képes rendhagyó módon sci-fi témát dolgoz fel: egy csapat űrhajós utazását a világűrbe, akik pár évvel később, mikor visszatérnek a Földre, azt tapasztalják, hogy ami nekik egy-két év volt, az a földön száz évet jelentett. A témát Hermann Hesse egyik novellája ihlette, amelyben egy ember elhagyja a szülővárosát, amjd évek múlva visszatér, és a városon kívülről szemléli a változásokat[24] Taylor egy interjúban így írta le a dal stílusát: „science-fiction space folk”.[25] A „The Prophet’s Song” az album leghosszabb dala, a „Bohemian Rhapsody” mellett a másik legösszetettebb epikus szerzeménye. Többtételes felépítés, elvont, misztikus dalszöveg, erőteljes, többszólamú énekhang jellemzi. A szöveg a próféta jövendölését írja le a bibliai özönvíz eljöveteléről. A közepénél elhangzik egy bonyolult kánon, ahol Taylor, May és Mercury hangját négyszeresen visszhangoztatták, kihasználva a sztereó hangzást: hol a bal, hol a jobb csatornában erősödik fel a hang. Ezen a felvételen használta May a koto nevű hagyományos japán hangszer játék változatát, amelyet egy japán rajongójától kapott ajándékba.[26] A „Good Company” jazz és dixieland ihletésű szerzemény Brian Maytől. Nagyon komolyan készült az dal felvételére, stílusbeli tanulmányokat végzett, hogy minél autentikusabb legyen a hangzás. A felvételen banjolelén, az ukulele és a bendzsó kombinációján játszott. Bonyolult szerkesztésű dal, amely a régi dzsesszzenekarokat imitálja. Maynek sikerült a gitárjával dzsesszzenekart utánozva klarinét, szaxofon, valamint harsona hangját utánozni.[27] A szövege elbeszélő stílusban íródott, egy fiatalember történetét meséli el, aki a munkába belefeledkezve elveszíti a barátait és a családját. A „Lazing on a Sunday Afternoon” és a „Seaside Rendezvous” két 1920-as évekbeli ragtime stílusú dal. Mindkettőt Mercury írta, aki abban az időben előszeretettel alkotott ebben a stílusban. A felvételek során tudatosan az archaikus hangzásra törekedtek. Jellemző mindkét dalra, hogy mind a szerkesztésük, mind a megszövegezésük nagyon játékos, szinte gyerekesen egyszerű.

A legtöbb kritikus szerint a „Bohemian Rhapsody” az album központja, és a legjobb dala. Három hetet töltöttek a felvételekkel, akkoriban ennyi idő alatt egy egész albumot vettek fel. Három részre osztható: a bevezető lírai szakaszra, a dal közepi úgynevezett „opera” részre, majd a befejező heavy metal szakaszra. Mindhárom résznek eltérő tempója, a stílusa, a hangulata és a dallama. Mind a tagok, mind a producer meglepődtek a szokatlan opera betéten, amely először csak alig fél perces lett volna, de Mercury a felvételek alatt is folyamatosan toldozgatta, bővítette.[28] Több találgatás és elemzés van a szövegének jelentéséről: van aki szerint az öngyilkosság előtti lelkiállapotot ábrázolja,[19] mások szerint Mercury akkor kezdett bele első homoszexuális kapcsolatába, és ez inspirálta a szöveget,[29] megint mások szerint véletlenszerűen megírt, összefüggéstelen mondatok halmaza.[13] Roger Taylor szerint az opera betét halandzsájától eltekintve a szöveg komoly mondanivalót hordoz.[30] A megjelenésétől kezdve minden koncertjükön előadták. Napjainkban a rocktörténet legjobb dalai közt tartják számon.[2][31]

A befejező „God Save the Queen” még az album felvételei előtt elkészült. May bevallása szerint egyfajta tisztelgés volt gitáros példaképe, Jimi Hendrix The Star-Spangled Banner feldolgozása előtt.[32] Megjelenése óta minden koncertet ezzel a dallal zártak. A dal jó példája volt a Deacy Amp erősítő alkalmazásának, amelyet Deacon kifejezetten May speciális gitárjához készített.[33]

[szerkesztés] Albumborító és cím

A Queen címer

A brit verzió kinyitható papírtokban jelent meg, és belső borítót is tartalmazott, amelyeken élő előadások képei látszódtak. 1997-ben keményborítású, nagyminőségű változatban is megjelent Angliában. A borító fehér alapon tartalmazta az együttes logóját, a Queen-címert. Ezt a címert a grafikusnak tanult Mercury tervezte 1973-ban, megalkotásánál figyelembe vette a négy tag csillagjegyeit: May rák volt, Taylor és Deacon oroszlán, ő maga pedig szűz (ezt a tündérek jelképezik).[34] A teremtmények egy nagy Q betűt vesznek körbe, ami az együttes nevét szimbolizálja. Már az első és a második album borítóján szerepelt a címer kezdetleges változata, ami akkor még a Q betű feldíszítése volt volt. A következő, A Day at the Races című album borítója ugyanezen koncepció alapján készült, ott fekete alapon szerepelt a címer. Az 1977-es News of the World albumtól kezdve már nem került fel a címer a stúdióalbumok borítójára – a válogatásalbumok borítóján viszont a legtöbb esetben szerepelt. 2001-ben a Q magazin szerkesztői minden idők 95. legjobb albumborítójának sorolták be.[35]

A címét a Marx-testvérek 1935-ös filmjéről kapta (magyarul Botrány az operában címmel jelent meg). Az egyik felvételi nap után, az éjszaka folyamán nézték meg a filmet. Mivel akkoriban pont a „Bohemian Rhapsody” operai szakaszát vették fel, megragadt bennük a film címe, és végül ezt adták az albumnak is.[36]

[szerkesztés] Megjelenés és fogadtatás

Kritikák
Forrás Értékelés
Allmusic 5/5[37]
BBC (kedvező) (2007)[38]
Billboard (kedvező) (1975)[39]
Chicago Sun-Times (kedvező) (2002)[12]
Entertainment Weekly A (1991)[40]
est.hu 10/10 (2005)[41]
George Starostin 13/15[42]
Mojo magazin 5/5 (2002)[43]
Q magazin 3/5 (1993)[44]
Q magazin 5/5 (2005)[45]
Robert Christgau B– (1981)[46]
Rolling Stone (kedvező) (1975)[47]
RS Album Guide 3/5 (1992)[48]
Treble (kedvező) (2005)[49]
Uncut 3/5 (2005)[50]

A „Bohemian Rhapsody” kislemez megjelenését nagy viták előzték meg. Először a menedzsment akarta rövidített formában kiadatni, mert akkoriban lehetetlennek tartották, hogy egy 5 perc 55 másodperc hosszú dal igazi siker legyen. Mercury viszont ennek mereven ellenállt, és elérte, hogy vágatlanul jelenhessen meg. A másik vita Mercury és Taylor között zajlott, utóbbi azt szerette volna, ha a dala, az „I’m in Love with My Car” jelenik meg a kislemez B-oldalán – Mercury neki végül engedett.[13] Taylor később meg is jegyezte, hogy nem teljesen igazságos, hogy ezzel ugyanannyi pénzt keresett, mint a húzódalt megíró Mercury. A kislemez nagy sikert aratott, kilenc hétig vezette az angol slágerlistát, ez abszolút rekordnak számított akkoriban, Amerikában azonban csak mérsékeltebb sikereket ért el (9. helyezés). A másik kislemez, a „You’re My Best Friend” / „’39” szerzője Deacon és May volt, így ez volt az első Queen-album, amelyről mind a négy szerző egy-egy dala megjelent kislemezen. Utóbbi a brit slágerlistán a hetedik, a Billboard Hot 100-on a tizenhatodik helyet érte el.

Az albumot támogató A Night at the Opera Tour 1975. november 14-e és 1976. március 22-e között zajlott, nagyrészt Európában és Amerikában, valamint Japánban és Ausztráliában. Az új album dalai közül a lejátszási listára került a „Bohemian Rhapsody”, a „Sweet Lady”, a „The Prophet’s Son”g, későbbi koncertek kedvence lett a „Love of My Life”, valamint ritkábban előadták a „’39”-et és az „I’m in Love with My Car”-t is. A „God Save the Queen”-t már az album megjelenése előtt, 1974-es Sheer Heart Attack Tour során játszották, és azóta is minden koncertjükön szerepelt, mint az előadást lezáró darab, amelyet magnóról játszottak be. Az 1975. december 24-én adott londoni koncertjüket felvette a BBC televízió.[51]

Részben a „Bohemian Rhapsody” sikerének köszönhetően az album rögtön a második helyen nyitott a brit albumlistán, majd azt követően négy egymást követő héten volt listavezető. Két hónapon belül platinalemez lett,[52] és a becslések szerint a mai napig mintegy 1,5 millió példány kelt el a szigetországban. Amerikában sikeresebb volt az együttes előző albumainál, de csak a negyedik helyet érte el az albumlistán. Hosszú távon viszont az együttes egyik legtöbb példányban elkelt lemeze lett, 2002. november 14-én háromszoros platina minősítést kapott,[53] a Nielsen Soundscan felmérései szerint pedig 1991-óta egymillió példányt vásároltak belőle[54] – ez utóbbi tekintetben csak az együttes válogatásalbumai voltak sikeresebbek. Megjelenésekor az első helyet érte el Hollandiában és Ausztráliában, továbbá mind Kanadában, mind Németországban platinalemez lett. Az 1970-es évek 77. legtöbb példányban elkelt albuma volt.[39] Világszerte hozzávetőlegesen 10 millió példányban kelt el.

A zenei kritikusok vegyesen fogadták az albumot. A Rolling Stone kritikusa alapvetően kedvező véleményt írt, kiemelte a dalok sokszínűségét, és az egyedi kidolgozást, az album alapján a stílusában a legerősebbnek nevezte az együttest. Negatívan nyilatkozott az elvont dalszövegekről, és a három dalban is megjelenő ragtime kísérletezésről. Az album legjobb dalának a „The Prophet’s Song”-ot tartotta.[47] A New Musical Express kritikája vegyes volt, ugyancsak kiemelte a zenészek önálló képességeit, de megjegyezte, hogy bár ez a legdrágább brit stúdióban készült album, vitatható,hogy a legjobb is.[55] A Melody Maker magazin kritikusa úgy vélte, hogy az album könnyen lehet az együttes legjobb munkája, ami jól bemutatja a változatos stílusukat, és a tagok önálló dalszerzői képességét. A kritikus szerint az album a Queen II legjobb pillanatainak, és a Sheer Heart Attack stúdióbeli tapasztalatainak ötvözete.[56] 1976-ban a Record Mirror magazin újságírói az „1975 legjobb albumai” listájukon a 36. helyre sorolták.[57] Robert Christgau kritikus 1981-es kritikájában átlagos albumnak minősítette, túlzottan parodisztikusnak és művészkedőnek érezte.[46] A Billboard magazin pozitív értékelést adott rá, kiemelte, hogy az együttes három előző albumához képest sokoldalúbb a lemez, és dicsérte a jó érzékkel összeválogatott stílusokat.[39]

A visszatekintő kritikákban már rendre a legmagasabb értékeléseket kapja, és napjainkban az együttes legjobb, valamint a zenetörténet egyik legjobb albumának tartják. Az együttes tagjai maguk is a legjobb albumuknak tartják, Brian May egy interjúban a „Queen Bors őrmesterének” nevezte, utalva a Beatles legjobb albumának tartott Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Bandre.[13] Az Allmusic ötcsillagosra értékelte, az együttes albumai közül egyedüliként. A kritikus az albumot „öntudatosan nevetséges és felfújt hard rock mesterműnk” nevezte, és egyértelműen az együttes legjobbjának tartotta: „röviden, ez olyan mint a Queen saját Led Zeppelin IV verziója, de ahol a Zep sötét veszélyt talál a fellengzősségben, ott a Queen a saját pompázatosságát ünnepli”.[37] A Mojo magazin így méltatta: „birodalmi fantasztikum, bőségszaru; egy együttes éhesen versengő individualistákkal, nagy adag barátsággal és örömmel”."[43] Az Uncut magazin mindössze három csillagra értékelte a lehetséges ötből, mégis nagyrészt pozitív kritikát jelentetett meg, dicsérve az együttes sokszínűségét.[50] Jim DeRogatis 2002-es írásában ezt írta a lemezről: „a zenészek a technika és a szaktudás olyan szintjét tanúsítják, amely bátran párhuzamba állítható a korszak bármely elismert progresszív rock együttesével. Mégis több melódia van egy versszakukban, mint a Yes vagy az Emerson, Lake & Palmer három albumában együttvéve.”[12]

2002-ben Elliot Scheiner hangmérnök szerkesztésével jelent meg a felvétel 5.1 csatornás hangzású szerkesztése. Az album egyike volt a legkorábbi 24 sávos felvételeknek, Scheiner Alesis ADAT HD24 rendszere pedig nem tudott feldolgozni egyidejűleg 24 sávnyi 24 bites 96 kHz-es felvételt,[58] ezért Paul Wiffen, aki akkoriban a Macintosh bétatesztere volt, figyelmébe ajánlotta a Nuendo platformot, amely elegendő sávszélességgel rendelkezett a művelethez. Mivel magát a keverést Amerikában végezték volna, Justin Shirley Smith, a felvételek jogainak tulajdonosa ellenérzéseinek adott hangot, hogy az értékes, majdnem 30 éves szalagokat repülőút veszélyeinek tegyék ki. Emiatt a felvétel digitalizálására a londoni Abbey Road stúdióban került sor, a Capitol Records stúdióhoz már csak a digitális felvétel került. A digitalizálás folyamán stúdiómunkások felfigyeltek rá, hogy a régi techológiájú, öreg szalag hullatja az oxidréteget. Az Abbey Road szakértői megállapították, hogy az eredeti szalag gyártási hibás volt, ezért állt kevésbé ellen az idő múlásának, ugyanakkor javasolták, hogy 4 napon át 50 fokos kemencében melegítsék a szalagokat, ami meg is oldotta a problémát.[59] A szerkesztést egyéb apró problémák is zavarták, pár tekercs végérvényesen elveszett az idők folyamán, így a szakembereknek például saját kézzel, a sztereó felvételből kellett megoldaniuk a „The Prophet’s Song” közepén hallatszódó 16 sávos acapella éneket.[59] A keverést Amerikában, a hollywoodi Glenn Fry's Doghouse és a Los Angeles-i Capitol stúdióban Eliott Scheiner, Roy Thomas Baker és Brian May végezték.

Eredeti kiadásának 30. évfordulójára 2005. november 21-én A Night at the Opera (30th Anniversary Collectors Edition) címen megjelent a lemez újrakiadása. Ehhez kis eltérésekkel a 2002-ben készített 5.1-es keverést használták fel. A kiadvány CD és DVD csomagban jelent meg. A CD az eredeti hangzású albumot tartalmazta, a DVD a feljavított hangzású dalokat, valamint egyéb extrákat is, mint interjút Brian Mayjel, Roger Taylorral és Roy Thomas Baker Producerrel, valamint minden dalt kezdetleges, élő előadások képeiből (egész korai fellépésektől kezdve az 1986-as Magic Tourig) és stúdióbeli felvételekből összevágott klipek kísértek.[60] A kiadvány DVD lemeze kapható volt a The Making of 'A Night at the Opera' duplalemezes kiadásának részeként is.

[szerkesztés] Öröksége

Az albumot gyakran sorolják be minden idők legjobb lemezei közé mind a kritikusi, mind az olvasói szavazásokon. A Rolling Stone magazin 2004-es „Minden idők 500 legjobb albuma” listáján a 230. helyre került.[3] Ugyanennél a kiadványnál az olvasói szavazáson „minden idők 100 legjobb albuma” között a 83. helyet szerezte meg.[61] A Rolling Stone mexikói kiadásának „Minden idők 100 legjobb albuma” szavazásán a 11., a németországi kiadás „Minden idők 500 legjobb albuma” listáján a 256. helyre sorolták.[48] Szerepelt Robert Dimery kritikus 2006-os 1001 album, amelyet hallanod kell, mielőtt meghalsz című könyvében. A HMV, a Channel 4, a The Guardian, és a Classic FM médiumok 1997-es nagy közönségszavazatában, a „The Music of the Milleniumban” a britek a 86. legjobb albumnak szavazták.[4] A magyar Wan2 magazin összeállításában minden idők legjobb progresszív rock albumai között a 6. helyet érte el.[62] 1998-ban a Q magazin szerkesztői az 1970-es évek 46. legjobb albumának sorolták.[63] A New Musical Express és a British Hit Singles & Albums 2006-os, 40 ezer szavazó részvételével készült „minden idők 100 legjobb albuma” szavazásán a 19. helyre került.[64] 1993-ban a brit The Times magazin „Minden idők 100 legjobb albuma” listáján a 86. helyre sorolták.[65] Az IGN magazin "minden idők legjobb klasszikus rock albumai" listáján a kilencedik helyre került.[66]

[szerkesztés] Az album dalai

Első oldal
  Cím Szerző(k) Hossz
1. Death on Two Legs (Dedicated to…)   Freddie Mercury 3:43
2. Lazing on a Sunday Afternoon   Mercury 1:07
3. I’m in Love with My Car   Roger Taylor 3:05
4. You’re My Best Friend   John Deacon 2:52
5. ’39   Brian May 3:31
6. Sweet Lady   May 4:03
7. Seaside Rendezvous   Mercury 2:15
Második oldal
  Cím Szerző(k) Hossz
1. The Prophet’s Song   May 8:21
2. Love of My Life   Mercury 3:39
3. Good Company   May 3:23
4. Bohemian Rhapsody   Mercury 5:55
5. God Save the Queen   tradicionális, átdolg. May 1:18

[szerkesztés] Közreműködők

  • Borítóterv – Freddie Mercury

[szerkesztés] Helyezések és eladások

Album

Ország Helyezés Eladási minősítés Eladás
Anglia 1 platina[52] 300 000+
Amerika 4 3× platina[67] 3 000 000+
Hollandia 1 — —
Japán 9 — —
Németország — platina[68] 500 000+
Ausztria 9 arany[69] 10 000+
Kanada — platina[70] 100 000+
Norvégia 4 — —
Svédország 10 — —
Argentína — platina[71] 40 000+

Kislemezek

Év Kislemez GBR FRA GER IRE NLD USA
1975 Bohemian Rhapsody / I'm in Love with My Car 1 15 7 1 1 9
1976 You're My Best Friend / '39 7 — — 3 9 13

[szerkesztés] Lásd még

[szerkesztés] Források

  1. ↑ Q Mag: 150 Rock Lists (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. november 30.)
  2. ^ a b The RS 500 Greatest Songs of All Time (angol nyelven). Rolling Stone, 2004. december 9. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  3. ^ a b The RS 500 Greatest Albums of All Time (angol nyelven). Rolling Stone, 2003. november 1. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  4. ^ a b The music of the millennium (angol nyelven). BBC. (Hozzáférés: 2008. február 13.)
  5. ↑ YouTube: Brian May Plays God Save The Queen. (Hozzáférés: 2010. január 27.)
  6. ↑ est.hu: Queen: A Night At The Opera (30th Anniversary Collectors Edition), 2006. január 31. (Hozzáférés: 2007. szeptember 17.)
  7. ↑ Mick Bown: Queen's Mercury Rising (angol nyelven). Rolling Stone, 1977. május 5. (Hozzáférés: 2010. február 21.)
  8. ↑ Kapuvári Gábor–Sebők János. Queen. ISBN 963-330-638-8 (1986) 
  9. ↑ Queen Biography for 1975 (angol nyelven). QueenZone. (Hozzáférés: 2010. január 21.)
  10. ↑ Peter Freestone. Freddie Mercury. Rózsavölgyi és Társa. ISBN 963-87007-1-8 (2006) 
  11. ↑ The Making of 'A Night at the Opera', 2006. május 23
  12. ^ a b c Jim DeRogatis: The Great Albums: Queen, A Day at the Races, A Night at the Opera' (angol nyelven). Chicago Sun-Times, 2002. július 14. (Hozzáférés: 2010. április 3.)
  13. ^ a b c d e f AN INVITATION TO THE OPERA (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 26.)
  14. ↑ A Q magazin szerint 124 ezer, a Rolling Stone magazin szerint 80 ezer fontba került a felvétel.
  15. ^ a b c Bechstein Debauhchery (angol nyelven). Web Archive. (Hozzáférés: 2008. április 6.)
  16. ↑ The Queen on Lazing on a Sunday Afternoon (angol nyelven), 2006. augusztus 9. (Hozzáférés: 2007. szeptember 17.)
  17. ↑ Bechstein Debauchery (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 26.)
  18. ↑ BECHSTEIN DEBAUCHERY - LOVE OF MY LIFE (angol nyelven). Web Archive. (Hozzáférés: 2008. április 20.)
  19. ^ a b The Greatest Songs Ever! Bohemian Rhapsody Article on Blender :: The Ultimate Guide to Music and More (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. április 6.)
  20. ↑ 'A Night at The Opera' (angol nyelven). Freeman Daily, 1976. április 24. (Hozzáférés: 2010. május 23.)
  21. ↑ Roger Taylor Biography (angol nyelven). Internet Movie Database. (Hozzáférés: 2008. április 21.)
  22. ↑ You're My Best Friend by Sonfacts (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  23. ↑ Bechstein Debauchery (angol nyelven). WebArchive. (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  24. ↑ Special Relativity in Rock Music (angol nyelven), 2009. szeptember 26. (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  25. ↑ Relatively Pleasant (angol nyelven), 2006. április 27. (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  26. ↑ The Prophet's Song by Queen (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  27. ↑ Queen - Royal Legend - Albums: A Night At The Opera (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  28. ↑ The Blue Bohemian Rhapsody (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 26.)
  29. ↑ Whiteley, Sheila.szerk.: Sheila Whiteley & Jennifer Rycenga: Popular Music and the Dynamics of Desire, Queering the Popular Pitch. CRC Press, 249-262. o. ISBN 041597805X 
  30. ↑ The Story of Bohemian Rhapsody. BBC 3. 2004. december 4. (angol nyelven) Hozzáférés: 2008. december 3.
  31. ↑ Rock On The Net: VH1: 100 Greatest Rock Songs (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. december 1.)
  32. ↑ Bruce Eder: 'A Night at the Opera DTS (angol nyelven). Allmusic. (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  33. ↑ Greg Fryer: History and background of the Legendary Deacy Amp (angol nyelven). brianmay.com. (Hozzáférés: 2010. január 19.)
  34. ↑ Greyling, Alexander. Face your brand! The visual language of branding explained. ISBM 978-0-620-44310-4 (2009) 
  35. ↑ Q 100 Best Record Covers Of All Time (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. június 14.)
  36. ↑ Bechstein Debauchery (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 22.)
  37. ^ a b Stephen Thomas Erlewine: 'A Night at the Opera' (angol nyelven). Allmusic. (Hozzáférés: 2010. január 16.)
  38. ↑ Chris Jones: 'A Night at the Opera' (angol nyelven). BBC, 2007. április 24. (Hozzáférés: 2010. április 3.)
  39. ^ a b c Queen - A Night At The Opera (angol nyelven). superseventies.com. (Hozzáférés: 2010. április 4.)
  40. ↑ Jim Farber: Queen albums reissued -- We grade the canon of the Bohemian Raphsody rockers (angol nyelven). Entertainment Weekly, 1991. február 15. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  41. ↑ Bokor Péter: Queen: A Night At The Opera (30th Anniversary Collectors Edition) (magyar nyelven), 2006. január 31. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  42. ↑ Only Solitaire: George Starostin's Music Reviews (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  43. ^ a b Mojo, July 2002, p.27: „...An imperial extravaganza, a cornucopia; a band of hungrily competitive individualists on a big roll of friendship and delight”.
  44. ↑ Q magazin, December 1993, p.143: "...Even 'Bohemian Rhapsody' pales into significance next to the epic eight-minute toss of 'The Prophet Song'...""
  45. ↑ Q magazin, November 2005, p.188: "It's a record to which all four contributed fine songs, and one of extremes -- among the crashing rock and proggy wigouts were love songs, acoustic whimsy, a trad-jazz pastiche and a brace of vaudeville show tunes."
  46. ^ a b Robert Christgau: CG: queen (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  47. ^ a b Kris Nicholson: 'A Night at the Opera' (angol nyelven). Rolling Stone, 1976. április 8. (Hozzáférés: 2008. április 19.)
  48. ^ a b AcclaimedMusic - A night at the Opera (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. április 4.)
  49. ↑ Terrance Terich: 'A Night at the Opera' (angol nyelven). Treble, 2005. szeptember 5. (Hozzáférés: 2010. április 4.)
  50. ^ a b Uncut, November 2005, p.85: „Listening again to A Night at the Opera is a reminder of the extent of the band's barmy diversity”.
  51. ↑ QueenConcerts icon Concertography → Queen on tour→ A Night At The Opera (angol nyelven). Queenconcerts. (Hozzáférés: 2008. május 8.)
  52. ^ a b Certified Awards Search (angol nyelven). BPI. (Hozzáférés: 2010. január 16.)
  53. ↑ RIAA Search Results (angol nyelven). (Hozzáférés: 2007. szeptember 17.)
  54. ↑ Gary Trust: Ask Billboard: Neil Diamond, Taylor Swift, Queen (angol nyelven). billboard.com, 2009. október 25. (Hozzáférés: 2010. április 25.)
  55. ↑ Tony Stewart: 'A Night at the Opera' (angol nyelven). New Musical Express, 1975. november 22. (Hozzáférés: 2010. január 16.)
  56. ↑ 'A Night at the Opera' (angol nyelven). Melody Maker, 1975. november 22. (Hozzáférés: 2010. január 16.)
  57. ↑ Rocklistmusic: Record Mirror Lists (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  58. ↑ Alesis ADAT HD24 - 24 sávos harddisk rögzítő (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2008. április 6.)
  59. ^ a b QUEEN: A NIGHT AT THE OPERA, The Surround Mix (angol nyelven). Sound On Sound, 2002. június 1. (Hozzáférés: 2008. április 6.)
  60. ↑ A Night At The Opera - 30th Anniversary CD + DVD (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. április 6.)
  61. ↑ Rolling Stone Readers Poll : Top 100 albums (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 12.)
  62. ↑ HVG Kultúra (magyar nyelven). (Hozzáférés: 2008. február 13.)
  63. ↑ 50 Best British Albums Ever! (angol nyelven). (Hozzáférés: 2008. február 13.)
  64. ↑ 100 Greatest Albums Of All Time (angol nyelven). New Musical Express. (Hozzáférés: 2010. január 17.)
  65. ↑ The Vultures 100 Best Albums of all Time (angol nyelven). rocklistmusic.net. (Hozzáférés: 2010. április 26.)
  66. ↑ Top 25 Classic Rock Albums (angol nyelven). IGN. (Hozzáférés: 2010. április 27.)
  67. ↑ RIAA Database (angol nyelven). (Hozzáférés: 2003. február 23.)
  68. ↑ Bundesverband Musikindustrie: Gold/Platin-Datenbank (német nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 10.)
  69. ↑ Gold & Platinum (német nyelven). IFPI Ausztria. (Hozzáférés: 2010. február 7.)
  70. ↑ Canadian Recording Industry Association (CRIA): Certification Results (angol nyelven). (Hozzáférés: 2010. január 10.)
  71. ↑ Argentina's Gold/Platinum/Diamond Certifications 1980-2010 (spanyol nyelven). (Hozzáférés: 2010. március 17.)

[szerkesztés] Külső hivatkozások

Minden idők 500 legjobb albuma – Rolling Stone magazin
Előző album:
Bonnie Raitt
Nick of Time
229.		 Queen
A Night at the Opera
230.		 Következő album:
The Kinks
The Kink Kronikles
231.
m • v • sz
 
Queen
John Deacon · Brian May · Freddie Mercury · Roger Taylor
Kapcsolódó személyek
Stúdióalbumok
Koncertalbumok
Válogatások
Díszdobozos kiadványok
Középlemezek
Videók
Koncertturnék
Könyvek
Kapcsolódó cikkek
Kislemezek · Dalok listája · B-oldalas dalok · Díjak
A lap eredeti címe: „http://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=A_Night_at_the_Opera&oldid=11725012”
Személyes eszközök
Névterek

Változók
Műveletek
Navigáció
Részvétel
Nyomtatás/exportálás
Eszközök
Más nyelveken