Ugrás a tartalomhoz

6611-es mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Solymári (vitalap | szerkesztései) 2020. november 3., 07:37-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (→‎Nyomvonala)
6611-es mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza2,5 km
Ország Magyarország
TartományokBaranya megye
Az út elejeAbaliget 6604
Az út végeOrfű 6609

A 6611-es számú mellékút egy bő két és fél kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Baranya megyében; két egymással szomszédos, idegenforgalmi szempontból megyei szinten kimagasló jelentőségű település, Abaliget és Orfű összekötését biztosítja.

Nyomvonala

A 6604-es útból ágazik ki, annak 15,200-as kilométerszelvénye előtt, Abaliget lakott területének délkeleti szélén. Kicsivel több, mint 900 méter után éri el Orfű határát, innen egy darabig még a határvonalat kíséri, de nagyjából másfél kilométer után teljesen orfűi területre ér. 2,2 kilométer után után éri el Orfű nyugati üdülőövezetét, települési neve – úgy tűnik – nincs. A 6609-es útba beletorkollva ér véget, annak 1,700-as kilométerszelvénye táján.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 2,540 kilométer.

Története

Források

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2019. november 6.

Jegyzetek