4245-ös mellékút (Magyarország)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
A lap korábbi változatát látod, amilyen Solymári (vitalap | szerkesztései) 2020. október 18., 20:27-kor történt szerkesztése után volt. Ez a változat jelentősen eltérhet az aktuális változattól. (közút helyett mellékút, korábbi megállapodás szerint)
4245-ös mellékút
Úttípusösszekötő út
Hossza19,7 km
Ország Magyarország
TartományokBékés megye
Az út elejeKertészsziget, 4206
Az út végeSzeghalom, 4212

A 4245-ös számú mellékút egy közel 20 kilométer hosszú, négy számjegyű országos közút Békés megye területén; Kertészszigetet köti össze Szeghalommal.

Nyomvonala

Kertészsziget közigazgatási területén ágazik ki a 4206-os útból, annak a 22,700-as kilométerszelvénye táján. Dél-délnyugat felé indul, majd kicsivel nyugatabbnak fordul, így éri el a település belterületének délkeleti szélét, 2,3 kilométer után. Ott szinte azonnal délkelet felé veszi az irányt és kilép a belterületről; a folytatásban ritkásan lakott külterületek közt húzódik.

5,3 kilométer után átlépi Szeghalom határszélét, onnan kisebb-nagyobb iránytörésekkel, de azoktól eltekintve nagyrészt dél-délkeleti irányban halad, a várostól északra elterülő tanyavilágban. Számottevő külterületi településrészt csak egyet érint, ez Töviskés, amely mellett a 9. kilométere táján halad el. 18,3 kilométer után éri el a város nyugati szélét, a 19. kilométere után pár lépéssel – nyílt vonali szakaszon – keresztezi a Békéscsaba–Kötegyán–Vésztő–Püspökladány-vasútvonal vágányait, majd a belvárosban az Arany János utca nevet veszi fel; így ér véget, beletorkollva a 4212-es útba, annak 34,500-as kilométerszelvényénél.

Teljes hossza, az országos közutak térképes nyilvántartását szolgáló kira.gov.hu adatbázisa szerint 19,665 kilométer.

Települések az út mentén

Története

A Kartográfia Vállalat Magyarország autótérképe 1:525 000 című kiadványa csak az észak felől Kertészsziget központjáig vezető szakaszt tünteti fel burkolt útként, 15 kilométert meghaladó hosszúságú, fennmaradó szakaszát a térkép csak „fontosabb földút” jelöléssel szerepelteti.

Források

  • kira.gov.hu, lekérdezés időpontja: 2020. augusztus 24.

Jegyzetek