Wikipédia:Ismerkedési idő

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez


Ez a lap röviden szól arról, hogy egy új közösség életéhez milyen módon érdemes, és milyen módon nem érdemes csatlakozni.

A Wikipédia-szerkesztők munkájuk és wikipédiás tevékenységeik során ugyanúgy közösséget alkotnak, mint egy összeszokott IRC csatorna, egy webes fórum, vagy épp egy multiplayer játékkal játszó csapat. Minden online közösségnek vannak szokásai, szabályai, elvárásai a tagjaikkal szemben.

Ha csatlakozni szeretnél egy új közösséghez, ezt általában mindenféle feltétel nélkül meg tudod tenni, látszólag semmi akadálya nincs annak, hogy bármit csinálj, amit a közösség régi tagjainak lehet és szabad. Ha azonban számít neked, hogy a közösség befogad-e, hogy megelőzd a szükségtelen konfliktusokat, hogy hatékonyan részt tudj venni a közösség életében, és ha a célod az, hogy hasznos tagja legyél a közösségnek (nem pedig az, hogy vitatkozz, konfliktusokat gerjessz, és végeredményben kiprovokáld, hogy a közösség „erőszakkal” kizárjon tagjai közül) akkor pár fontos dolgot érdemes betartani:

  1. Ismerkedj meg a közösség létezésének céljával, és értsd meg azt. Míg a fórumos közösségek fő célja sokszor maga a vita, a vélemények ütköztetése, vannak ennél jóval céltudatosabb közösségek. Egy online játékos fórum célja pl. a játék koordinálása, és nem az, hogy a vallásról vitázz. – A Wikipédia közösségének célja a lexikonszócikkek írása, fejlesztése; minden más tevékenység ennek van alárendelve.
  2. Egy bizonyos ideig (1-2 hét legalább) csak olvass. Ismerkedj meg a szokásokkal, figyeld meg, hogy mik a nem elfogadható magatartások, amiért a közösség többsége figyelmezteti a renitens kisebbséget.
  3. Olvasgasd a szócikkek vitalapját is. Onnan megláthatod, hogy alakulnak ki a szócikkek publikálható formái, és milyen gondokra számíthatsz a szerkesztésüknél.
  4. A tevékenységedet kezdd a már létező szócikkek fejlesztésével, javításával. Így megismerkedsz a cikkek formájának, tartalmának követelményeivel, a források használatával, és a vitalapok használatával. Igyekezz a többi szerkesztővel nem összeveszni, mert ha az elején összezördülsz másokkal, talán soha nem fogsz tudni rendesen dolgozni. (Vedd figyelembe, hogy sok szerkesztő képtelen megérteni, hogy egy új szerkesztő nem ismeri a rendszert, és esetleg bántóan vagy lenézően fogalmaznak. Ők a buta kisebbség, ne állj le velük vitázni vagy megsértődni. Igen, tudom, ez nehéz.) Ezt szintén javasolt 1-2 hétig csinálni.
  5. Ezután vállalhatod új cikk létrehozását. Főleg az elején igyekezz kerülni a csonka cikkek gyártását, próbálj nem feltétlenül hosszú, de tartalmilag elfogadható cikkeket gyártani. Szintén számíts az esetlegesen erős kritikákra, de ha nyugodtan tudod venni, sokkal hatékonyabb, mintha felidegesíted magad.
  6. Ne légy öngyilkos, ha a cikked törlésre javasolják. Egyrészt ettől nem áll meg az élet, nyugodtan próbálkozhatsz más cikkekkel. Másrészt lehet, hogy a törlés indoka is alaptalan; lehet, hogy csak picit tovább kell a cikket írni. Nézd meg a törlési indokot, a szavazást, esetleg kérdezd meg, hogy mi kell ahhoz, hogy a cikk mégis megmaradjon. (De lásd: Mi nem való a Wikipédiába.)
  7. Ha már 1-2 hónapja cikkeket szerkesztesz, részt veszel a cikkek vitalapján folyó társalgásban, ismersz pár szerkesztőt a munkájáról, utána kezdj részt venni a közösségi lapok munkájában. Talán ez a legfontosabb tanács: soha ne kezdd Wikipédiás tevékenységedet a közösségi lapokon! Kifejezetten kerüld azt, hogy az adminisztrátorok üzenőlapján, vagy bármelyik szavazáson kezdd a tevékenységed, mert ez a közösség tagjai számára azt sugallja, hogy a célod nem a lexikon szerkesztése, hanem a közösség megzavarása, hiszen újonnan jöttként nem is lehet gyakorlatod abban, hogy megértsd, hogy miről van szó, miért, és mi a dolgok háttere. (Az üzenőfalon indító szerkesztők jelentős részét – tapasztalat szerint – rövid időn belül ki kell zárni, mert folyamatos vitákat gerjesztenek ahelyett, hogy cikkeket írnának.)
  8. Ha felidegesítenek közösségi lapokon, ne olvasd őket 1 hétig, hanem menj cikkeket fejleszteni. Az idegesség nem jó tanácsadó: idegesen tehetsz olyanokat, ami miatt hosszú hónapokra ellehetetlenítheted magad.
  9. Tiszteld a régi tagok tapasztalatát, de ne felejtsd el, hogy ők is emberek, és hibáznak. Hallgass rájuk, de amit mondanak, az nem mindig szentírás.

Ha ezt legalább megpróbálod betartani, sokkal több esélyed van arra, hogy a Wikipédiában sikeres szerkesztő legyél (ami csak annyit jelent, hogy veszekedés nélkül, jó hangulatban tudj cikkeket írni), mint ha beleugrasz a mély vízbe.

Mindezek hosszú évek tapasztalatain alapulnak. De, mint tudjuk, semmi sem szentírás. :-)

A kérdéseidet a vitalapon tudod feltenni, és megjegyzéseket is ott várunk.