Wikipédia-vita:Javaslat tisztségviselők megválasztására/Regasterios (admin)

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Tiltakozó szavazat[szerkesztés]

Gaja tiltakozó szavazata kapcsán szeretnék emlékeztetni rá, hogy ilyen már volt, például HuFi adminszavazása kapcsán. Akkor Gaja végül tartózkodásra változtatta az ellenszavazatát, amit én korrektebb eljárásnak tartok, mint azt, hogy egyik szavával kijelenti, hogy semmi kifogása Regasterios ellen, a másikkal pedig a megválasztása ellen szavaz.

Hadd siessek elismerni, hogy Gaja persze úgy szavaz, ahogy akar, és természetesen joga van akármilyen indokkal, vagy akár indoklás nélkül is elleneznie Regasterios megválasztását. Csak éppen szerencsésebbnek tartom, ha az adminválasztások az adminjelöltek alkalmasságáról szólnak, és ha az egyéb kéréseket az egyéb fórumokon beszéljük meg.

--Malatinszky vita 2012. augusztus 17., 09:54 (CEST)Válasz

Valóban, a fentivel teljesen egyetértve, az ellenzőknek sztem is érdemes volna különválasztaniuk a) az adott jelölttel, illetve b) magával a jelenlegi adminisztrátori "rendszerrel" kapcsolatos averziójukat. Az adott jelölttel szembeni alkalmatlanság kifejezésére mindenképp az ellenzés a jó (sztem némi indoklással, mert ez így korrekt), míg a a jelen adminisztrátori jogosultságokkal/választással/stb-vel való egyet nem értésre talán jobb a tartózkodás. Természetesen részemről is fenntartva, hogy mindenki úgy szavaz, ahogy akar. --eLVe hali, mizu? 2012. augusztus 17., 13:53 (CEST)Válasz