Vita:Ompolygyepű
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt az Erdély-műhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Születő | Ez a szócikk születő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. | ||
| Kevéssé fontos | Ez a szócikk kevéssé fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: Hkoala (vita), értékelés dátuma: 2011. április 2. | |||
| |||
PAX[szerkesztés]
Szabadságharcunk egyik legszomorúbb napjának, 1848. október 24-ének emléke a Fehér megyei Preszáka ( Ompolygyepű ) nevű faluhoz fűződik, mely az Ompoly patak völgyében, a Gyulafehérvár-Zalatna útvonal mentén terül el. Az Abrudbánya-vidéki román felkelők 1848. október 23- án éjjel rohanták le Zalatna városát. A megrémült magyar lakosság, mintegy 800 ember Gyulafehérvár irányába menekült. "A szomorú menet - írja Szilágyi Farkas nagyenyedi református lelkész Alsófehér vármegye 1848-49- ben c. monográfiájában - délután 4 órakor érkezik meg Preszákára. A nap már alkonyatra hanyatlott. A románok az elcsigázott foglyokat az Ompoly vize mellett fekvő tarlóföldre vezetik, mely az aznapi hideg esőzés miatt fel vala fakadva. Itt értésükre adják, hogy ez a hely leend éjjeli szállásuk. A 800 szerencsétlen fogoly alig fér el az aránylag szűk területen. Csakhamar megparancsolják, hogy feküdjenek le mindnyájan. Ezen parancs következtében férfiak, nők, gyermekek elterülnek a sáros, hideg földön. Fekhelyéről felállani halálbüntetés terhe alatt tilos vala mindenkinek. Egy kéményseprő a tilalom dacára felállott. Meg is ölték azonnal. A foglyokat minden oldalról tömött sorokban állják körül a felkelők ezrei, s lesik, ha mozdul-e valamelyik azok közül. Az alávaló gúnyolódásnak, ocsmány káromlásoknak, legtrágárabb beszédeknek s vad röhögéseknek se hossza, se vége. Ilyen borzasztó helyzetben töltik el a zalatnaiak a nedves, fagyos éj első felét... A román felkelők az éj második felében ráözönlenek a földön fetrengő szerencsétlenekre. És kezdetét veszi a rablás, és foly reggelig hajmeresztő káromlások, minden kigondolható gúny és trágár szavak hangoztatása és embertelen ütlegelések között. Először pénzüktől, azután ékszereiktől fosztják meg őket, végül ruháikat tépik le testükről. A fosztogatás folyama alatt a nőket undorító módon meggyalázzák. A halálra kínzottak kétségbeesett jajveszékelései és a rablók vad ordítozásaitól visszhangzik az Ompoly mente a borzasztó éj homályában. Reggel a többnyire csaknem teljesen mesztelen foglyoknak parancsolják, hogy szedjék össze magukat, és vonuljanak fel az útvonalra, mert tovább kell utazniuk. A szerencsétlenek lelkében remény kél, hogy kísérőik bosszú- és pénzvágya, aljas vadállati ösztöne már kielégítést nyert, s életöket megkímélve, elkísérik őket Gyulafehérvárra. Rövid ideig tartó hiú remény vala. Amint felérkeztek az útvonalra, kínzóiktól azon újabb parancsot vették, hogy nemzetiség szerint csoportosuljanak. A csoportosulás ily módon kezdetét vette ugyan, de befejezést nem nyerhetett, mert egy tribün vezényszavára minden oldalról lövöldözni kezdtek a foglyokra. A lövöldözések mellett lándzsákkal, dorongokkal, vasvillákkal, fejszékkel, nyársakkal kezökben rohanják meg őket, a 800 embert, és kezdetét veszi egy olyan irtózatos mészárlás, milyenhez hasonló aligha történt még e földön."
Ebben a vérfürdőben aztán 645 ember vesztette életét, férfiak, nők, öregek, gyermekek. Mintegy 300 hullát Stănilă Teodor preszákai bíró temette el, a többi 345 hulla az égi madarak s mezei vadak tápláléka lett, majd később a tél hava borított szemfedőt reájuk. Az elhantolás végett néhány gödröt ástak, s a holttestekre kevés földet hányva, rözsét hordtak a halmokra, s azt meggyújtották, így akarván tűzzel és hamuval meggátolni a feloszló tetemek bűzös kigőzölgését. A mészárlásból mindössze 100-150 sebesült - jobbára gyermek és cseléd - menekülhetett meg. Így szabadult Lukács Béla későbbi országgyűlési képviselő s kereskedelmi miniszter, kit románul is tudó dajkája mentett ki a veszedelemből. Ott lelte viszont halálát édesapja, édesanyja s öt kiskorú testvére is.
A későbbiek során egy helybéli paraszt birtokba vette és felszántotta e nyughelyet. Azt követően csupán az emlékük élt e szerencsétlen áldozatoknak utódaik memoriájában.
1898-ban az országút és vasút szabályozása és építése alkalmával kisajátították e területet, s gondos ásatásokkal pontosan megállapították s újra fölhantolták a sírhelyeket. Így három új sírhalom keletkezett. Kettő az országút két oldalán magaslott; hossza 28, szélessége 4, magassága pedig 3 méter volt. A hantok 2 méter magas, alábbi felirattal ellátott kőkereszttel voltak ellátva.
1848. október 24. Emeltetett Gyulafehérvár polgársága adományából 1899.
A harmadik sírhalom az Ompoly partja és az országút között magaslott, s rajta 3 méter magas sírkő állott, alábbi felirattal:
1848. október 24-én híveivel együtt itt lelte halálát a zalatnai ev.ref. egyház lelkipásztora Salánszky Lajos és Szántó József tanítómester
E három emlékművet gyarapította aztán 1899-ben Lukács Béla. Az általa emeltetett 10 m magas kőoszlopnak az országút felé néző oldalán kereszt volt elhelyezve s alábbi szöveg volt olvasható:
1848. október 24. atyja Lukács Simon, anyja Gál Teréz, testvérei: István, Teréz, Simon, Péter és Eleonora, valamint az itt nyugvó 700 zalatnai lakos emlékének kegyelettel emeltette Lukács Béla 1899-ben.
A vasút felé néző hátsó oldalon pedig egy homokóra ábrája, valamint a PAX szó, alább pedig ez volt olvasható:
Készítette a zalatnai Állami kőfaragó és kőcsiszoló ipari szakiskola. Tervezte Knop Vencel szakiskolai tanár.
Az oszlop tetején kőből faragott urnában égő láng volt ábrázolva.
Ennek az emlékoszlopnak a leleplezése 1899. augusztus 11-én zajlott le ünnepélyes keretek közepette. Annak ellenére, hogy a fölavató szertartást Lukács Béla csupán családi emlékünnepnek kívánta tekinteni, igen sokan azok közül is megjelentek, akiknek hozzátartozói, elődei ott porladoznak a közös sírokban. És megjelentek a zalatnai, preszákai, nagyalmási s egyéb környékbeli románok is, kik levett kalappal csatlakoztak - mintegy megbánva az elődeik által művelt embertelen tetteket - az ünneplők érzelmeihez, kiknek lelkében minden bizonnyal nem maradt visszhang nélkül az emlékszlop állítójának PAX jelszava. S ezt bizonyítja az a tény is, hogy ott az emlékoszlop tövében együtt imádkozott a római katolikus, a református, a görög katolikus és görögkeleti lelkipásztor. Csíky János zalatnai római katolikus főesperes könyörgése után Mihail Micola preszákai görögkatolikus pap mondott gyászbeszédet, őt Besea Emanuel zalatnai görögkeleti pap szónoklata követte, végül pedig Ferenczi István zalatnai református lelkipásztor alkalmi beszéde zárta be a kegyeletteljes szertartást. A sírokra és az emlékoszlopra helyezett nagyszámú koszorút a kolozsvári ereklyemúzeumba szállították megőrzés végett.
Napjainkban csupán sírhalom létezik amott az országút mentén. Rongáló kezek vésővel és kalapácsütésekkel eltüntették a fent idézett szöveget. Csupán a PAX szó hirdeti amott a magaslaton a halhatatlanságot és a múlt tragédiájának emlékét. http://kalandozok.blogspot.com/2010/08/gyorfi-denes-feher-megye-1848-49-es.html H laca vita 2010. október 3., 22:11 (CEST)