Vita:Négyigenes népszavazás

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Legutóbb hozzászólt Beroesz 15 évvel ezelőtt

"Az MSZP agresszív ellenkampányba kezdett..."
Ellentmond az állításnak, hogy az akkor még 98%-ban MSZMP-s parlament villámgyorsan intézte a szavazás kérdéseit, bezárták a gyárak pártirodáit és feloszlatták a Munkásőrséget. (A pártvagyon elszámolásával nem tudom mi lett.)
Aki emlékszik, az azt is könnyen felidézheti, hogy az MSZMP azokban a napokban tartotta utolsó kongresszusát, ahol pártszakadás történt. Ekkor vált el a Munkáspárt és az MSZP útja egymástól. A volt állampárt teljesen lebénult, képtelen volt bármiféle ellenállásra. Én az MSZMP/MSZP egyetlen kampányfogására, plakátját sem tudom felidézni, ellenben most is elő tudnám adni az SZDSZ vontatott „Igen, igeen, igeeen, igeeeeeeeeeeen’ című kampánydalát”, mert akkoriban a csapból is ez folydogált.

Beroesz 2008. augusztus 31., 22:33 (CEST)Válasz