Arthur C. Clarke (angol mérnök és sci-fi író) írta le másodikként a geostacionárius pályát és javasolta hasznosítását műholdas távközlésre, 1945 októberében. A geostacionárius pályára állított műhold teóriáját elsőként Konstantin Ciolkovszkij (1857-1935), orosz fizikus vetette föl.
Clarke híres cikke a Wireless World c. szaklapban jelent meg, amivel jelentősen járult hozzá a műholdas távközlés létrejöttéhez. Három geostacionárius műhold fellövésével 36000 km-es magasságba világtengerek fölé, továbbá tengerparti állomások müködtetésével biztosítani lehet majdnem az egész bolygóra kiterjedő műholdas, vezeték nélküli telekommunikációt, hajók, repülőgépek biztos navigációját. A szatellitek egyenként a Föld felszínének 42 százalékát "látják". Az Északi és Déli sarkok nem "láthatók", mert az Egyenlítő feletti rádiójelek túlságosan gyengék.
A geostacionárius pályát gyakran nevezik Clarke Orbit-nak.
A NASA Syncom 2 műholdjával 1963-ban, majd az Inmarsat műholdas társaság elsők között valósította meg Clarke elképzeléseit. Mindmáig a Clarke Orbit a távközlési műholdak legmegbízhatóbb pályája.
Clarke tevékenységét számos díjjal ismerték el, közöttük Franklin Institute aranyéremmel, és 1998-ban Lovaggá ütötték az Egyesült Királyságban.
Számos sci fi-könyv szerzője.
(Forrás:Inmarsat.com "The Clarke Orbit" alapján)
