Vita:A walkür
Új téma nyitása
|
Ez a szócikk témája miatt a Németország-műhely érdeklődési körébe tartozik. Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe! | ||
| Bővítendő | Ez a szócikk bővítendő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán. | ||
| Közepesen fontos | Ez a szócikk közepesen fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján. | ||
| Értékelő szerkesztő: Szajci (vita), értékelés dátuma: 2008. március 26. | |||
| |||
Címek[szerkesztés]
Kedves Szerző!
Nagy örömmel olvastam ezt a szócikket, s rögtön ráklikkeltem Wagnerre is. Egy pici észrevétel: érdemes lenne majd a címeket egységesíteni. Wagnernél pl. "Az istenek alkonya" címen fut a IV. rész, itt pedig névelő nélkül: Istenek alkonya. S egy laikus kérdés: Wotan szerepénél "bassz, bariton" meghatározás olvasható. Esetleg nem "basszbariton"-ról van szó?
Tony64 2006. október 19., 12:40 (CEST)
Ez nem ide tartozik[szerkesztés]
A mű költői háttere[szerkesztés]
Az ónémet mondavilág egyik legköltőibb és legszövevényesebb darabja a Nibelung-ének című hősköltemény. Ez a hatalmas alkotás két régi mondakörből fonódott össze: az egyik a Brünhildéről szóló mese, a másik a burgundok pusztulásának legendája.
A Nibelung-éneket Wagner csak nyersanyagként kezelte; a régi époszt a költői gondolatok és filozófiai utalások egész sorával szőtte át. Így alkotta meg a A Nibelung gyűrűje című ünnepi színjáték szövegkönyvét.
A hatalmas tetralógiából (négyrészes költemény) először a Siegfried szövegkölteménye készült el. Wagner Liszt Ferenc biztatására folytatta művét a tetralógia második részével, A walkürrel, majd A Rajna kincsét és végül az Istenek alkonyát, a tetralógia első, illetve befejező részét írta meg. A szövegkönyv felépítése a következő:
II. A walkűr.
III. Siegfried.
A tetralógia zenéjét Wagner megszakításokkal 1850–1874 között komponálta. Kisebb-nagyobb időre pihentette a munkát, mert más művek (Trisztán és Izolda, A nürnbergi mesterdalnokok, Wesendonk-dalok) foglalkoztatták.
A Nibelung gyűrűje első szövegkönyvét 1848-ban írta, tehát abban az időben, amikor ő maga is cselekvő részese volt a drezdai forradalomnak. A szövegkönyv a forradalmár kezenyomát is magán viseli.
„A Nibelung végzetes gyűrűje manapság tőzsdei tárca alakjában jelenhetne meg… A pénz uralmát civilizációnk képviselői valóságos szellemi, sőt morális, erkölcsi hatalomnak tekintik, mivelhogy most a letűnt hitet a hitel helyettesíti, ami nem más, mint kölcsönös becsületességünknek olyan fikciója (feltevése), amelyet csupán a csalás és veszteség megakadályozására törvénybe iktatott legszigorúbb és legkörmönfontabb biztosítékok tartanak fenn.” Egy másik, Röckl August drezdai muzsikushoz intézett levelében (Röckl ekkor mint forradalmár börtönben ült, és itt vette kézhez Wagner írásait) a Ring tartalmának retrográd értelmezését adja:
„Az alapeszme nem más, mint a lemondás magasztos tragédiája, az akaratnak mélyen megokolt, végül elkerülhetetlen, egyedül megváltó erejű megtagadása.”
Jellemző Wagner kaotikus, egymásnak élesen ellentmondó elemekből összeszőtt nézetrendszerére, hogy egy ugyancsak Röcklhez intézett levelében a halálvágy, az akarat nélküli lemondás, a boldogító megsemmisülés helyett a szakadatlanul újuló élet dús vegetációját emeli ki a Ring hőseinek életében:
Az idézetek egész légióját vonultathatnánk fel: csupa költői fogalmazás, csupa csiszolt, művészi sor és megannyi ellentmondás. Wagner, a romantikus költő a legkülönbözőbb sugarakat, hatásokat gyűjti össze szellemi prizmájában, és ő maga is bevallja Röcklhez intézett egyik levelében (1856):
"Ritkán keveredett még ember oly különös ellentmondásba és idegenedett el önmagától oly különös módon, mint én; meg kell vallanom, hogy a magam műalkotásait csak másvalakinek a segítségével értettem meg igazán, aki nekem a benső szemléletemmel egybevágó fogalmakat szállította. Így sikerült műveimet fogalmi alapon is megértenem és elmém előtt világossá tennem…"
A zeneköltő őszintén beismeri, hogy a költemény az érzelmek, a szenvedélyek, a költői álmok, fantáziák szférájában született, és csak utólag, egy más gondolkodó segítségével sikerült a poémát egységes értelmi-filozófiai alapra helyezni.
Ugyanebben a levelében Wagner leszögezi azt is, hogy a kezdetben forradalminak indult művet írás közben mintegy áthangolta. Kezdetben ez volt a Ring nagy felismerése:
"Leleplezni a legelső, ősi jogtalanságot, amelyből aztán a jogtalanságok egész világa támad. Ez a világ önhibájából tönkre is megy, hogy tanulságul szolgáljon, miképpen ismerjük fel a jogtalanságot, miképpen pusztítsuk ki gyökerestül,és hogyan alakítsunk helyébe jog uralta világot."
Wagner előtt később – újra saját vallomására hivatkozunk – a Ring munkálatai közben "a világ fejlődésének egy bizonyos fázisa helyett a világ lényege, a fejlődés minden elgondolható fázisa tárult fel, és a világ lényegét a semmiben, a nihilben találta meg".
Vajon ki az a szellem, akinek segítségével Wagner megérti önmagát? Ki az a gondolkodó, aki a forradalmárnak induló Siegfridet és a Walhalla egész népét pusztulásba vezeti? Ő Arthur Schopenhauer. Wagner fogékony szellemére rendkívül hatással volt Schopenhauer komor világszemlélete: az ember igazi mivolta a vak akarat. Az értelem csak másodlagos! Hiába a kielégülés; mert akarat támad, új vágyakozás és új kín. Az egyetlen megváltás: az akarat megszűnése, mert ezzel maga a világ is megsemmisül számunkra, és eljő az egyetlen üdvösség – a Nirvána.
E sötét filozófia valósággal ránehezedik a Ring lapjaira, és egyre jobban eluralkodik azokon. A pusztulás árnyéka vetül valamennyi hősére, csak az "örökkön tartó" szerelem csillaga fénylik a zord éjszakában.
De ezt az ujjongó, "égig lobogó" szerelmet is kioltja a sors, és a beomló Walhalla maga alá temeti a szerelmeseket és gyűlölködőket, a hősöket és hitszegőket, örök éjszakát borítva Wagner szemléletének komor színpadára.
Mielőtt A Walkür meséjét elmondanánk, foglaljuk össze az előeste, A Rajna kincse történetét.
Alberich, a törpe, a nibelungok sarjadéka, lemond a szerelemről, mert csak így szerezhet magának a Rajna aranyával annyi hatalmat, ami idővel akár a világ urává is teheti. A törpét maguk a rajnai sellők tanítják meg arra, mit is kell ehhez tennie:
Ki ez aranyból ver karikát:
Wotan, a germán istenek uralkodója azonban hamarosan elorozza a kincset a nibelungtól. Alberich megátkozza a varázsgyűrű minden leendő tulajdonosát (amíg csak a gyűrű hozzá vissza nem kerül), és átka hamarosan be is teljesül az egyik birtokoson.
A gyűrűt elsőnek két óriás: Fafner és Fasolt kapja meg. Wotan velük építtette fel az istenek fellegvárát, a hatalma központjának szánt Walhallát. A munka béréül könnyelműen Freiát, a fiatalság istennőjét ígérte nekik, de a fizetéskor rá kellett döbbennie, hogy Freiával az istenek saját örök ifjúságukat is elveszítik, és azt csak vele kaphatják vissza. Loge ravasz tanácsára Wotan elorozza Alberichtől a Rajna aranyából készített gyűrűt, és Alberich összegyűjtött kincsét felkínálja az óriásoknak, hogy mondjanak le érte Freiáról. A Rajna aranyával hozzájuk kerül az elátkozott gyűrű is.
Az átok megfogan: a Walhallát felépítő óriások összetűznek a kincsen, és Fafner halálra sújtja Fasoltot.
Az ünnepi játék további három estéjén a Walkür, a Siegfried és az Istenek alkonya meséje mutatja meg, hogyan rombolja szét az istenek életét a gyűrű, azaz a hatalom iránti vágy, illetve az attól érzett félelem. Az arany rászabadítja a világra a hitszegést, az árulást, a vérfertőzést és a gyilkolást – mindazt, aminek ellentétére, tehát a törvényességre kellene alapulnia Wotan hatalmának.
A négy estére írt ciklus második része tehát A walkür. Első előadása 1870-ben a müncheni opera színpadán hangzott el.