Vita:A Habsburg-házi és a Habsburg–Lotaringiai-házi uralkodók családfája
Új téma nyitásaA Habsburg-házi és a Habsburg–Lotaringiai-házi uralkodók családfája kapcsán, az uralkodói titulusok megértéséhez, a császári címről, a Szent Római Birodalom nevéről, és a királyi címről:
III. (Szent) Leó pápa Rómában, 800-ban, Nagy Károly frank királyt római császárrá koronázta. I. Károly császár a következő uralkodói címeket viselte: „Karolus serenissimus augustus a Deo coronatus magnus pacificus imperator Romanum imperium gubernans qui et per misericordiam dei rex Francorum atque Langobardorum” ([1]). Nagy Károly tehát, nem csak a frankok királya („rex francorum”), és a longobárdok királya („rex … atque langobardorum”), hanem római császár („imperator romanum”) is volt; pontosabban, „a birodalmat kormányzó római császár” („imperator Romanum imperium gubernans”). Ezzel a körültekintő megfogalmazással elérte azt, hogy a császári címét, 812-ben, I. Mihály bizánci császár elismerte. Nagy Károly császárrá koronázott utódai így római császárok voltak. Nagy Károly császárrá koronázott utódait, római császároknak tekintjük (többségüket Rómában is koronázták császárrá), annak ellenére, hogy közvetlen utódai, az "imperator augustus" ("fenséges császár") címet viselték, azért, hogy a Keletrómai (Bizánci) Birodalom - magukat római császároknak nevező - uralkodóival az összeütközést elkerüljék ([2].
I. (Nagy) Ottó, miután 962-ben császárrá koronázták, az „imperator Romanorum et Francorum”, azaz, a „rómaiak és a frankok császára” címet viselte ([3]). A „Romanorum imperator augustus” („a rómaiak fenséges császára”) megjelölés, II. (Vörös) Ottó császár 982-beli okirataiban olvasható ([4]). III. Ottó, 996-ban történt császárrá koronázása óta, viselték is a császárok a "Romanorum Imperator Augustus" címet ([5]).
Az I. Ottó császár és utódai által uralt, 1806-ig fennállt birodalomnak a neve: Szent Római Birodalom, amely névnek a kialakulásáról a következőket tudjuk: „Szent Birodalom” („Sacrum Imperium”): 1157, „Szent Római Birodalom” („Sacrum Romanum Imperium”): 1184, ez utóbbi általánossá vált elnevezés: 1254. (Érdekesség viszont az, hogy a Szent Római Birodalom elnevezésnek a nem latin, hanem a német nyelvű okirata, csak IV. Károly császár uralkodása idejéből került elő.) 1512: a birodalmi gyűlés egyik iratában – mint hivatalos iratban –, először olvasható a „Német Nemzet Szent Római Birodalma”. A birodalom megszűnéséig, a hivatalos név azonban a Szent Római Birodalom volt (németül: „Heiliges Römisches Reich” /"HRR"/). A birodalom feje a Szent Római Birodalom császára (azaz, „rövidített” elnevezéssel, a római császár) volt. I. Ottó császárrá koronázása óta, csak a német uralkodók viselhették a császári címet, így elterjedt, köznyelvben, és irodalomban egyaránt, a „német-római császár” (pontosabban, a "római-német császár") kifejezés, de ez nem az uralkodó titulusának a hivatalos megnevezése.
Figyelemmel arra, hogy már Nagy Károly is a „római császár” címet viselte, ezért – függetlenül attól, hogy mikor vált általánossá a Szent Római Birodalom elnevezés –, helytálló az, amikor Nagy Károlyt a Szent Római Birodalom első uralkodójának tartjuk, erre utal a császárok számozása is:
IV. (Luxemburgi) Károly császár Károly keresztnevű elődei I. (Nagy) Károly, II. (Kopasz) Károly, és III. (Kövér) Károly császárok, míg IV. (Bajor) Lajos császár Lajos keresztnevű elődei I. (Jámbor, Kegyes) Lajos, II. (Ifjabb) Lajos, és III. (Vak) Lajos császárok voltak, akik mindnyájan 962, I. Ottó megkoronázása előtt uralkodtak.
I. Henrik király megválasztása évében írt évkönyvben, először olvasható a "Regnum Teutonicorum", a "Teuton Királyság" kifejezés (ru:Генрих I Птицелов), ezért, I. Henrik királlyal kezdődően, már nem kifogásolható a „német király” kifejezés használata. A XI. században megjelent a „Rex Romanorum”, a „rómaiak királya” (avagy "római király") uralkodói cím (de: Römisch-deutscher König). Az egyik forrásmunka szerint, III.Henrik, még a császárrá koronázása előtt, 1040-ben, felvette a „Romanorum Rex” címet; a későbbiekben ez, a „római király” cím lett a német királyoknak a hivatalos uralkodói címe, addig, amíg „római császár" ("romanorum imperator") nem lett belőlük (Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019., 82. oldal és 311.oldal.). Azonban, nem mindegyik királyból lett császár, és nem mindegyik császár volt király, mielőtt trónra lépett! A „király” titulus alatt tehát, III. Henrikkel kezdődően, hivatalosan, a „római király” uralkodói címet értjük. Az 1508-ban megadott pápai hozzájárulással, az uralkodók a „Rex Germaniae”, a „Németország királya” címet is viselhették/viselték (de:Römisch-deutscher König); de ez, a „római király” címnek, 1806-ig, a birodalom megszűnéséig történt fennmaradását, nem érintette. A köztudatban és az irodalomban egyaránt, a birodalomnak mind az 1508 előtti, mind az 1508 utáni királyainak vonatkozásában, nem csak a „római király” megnevezés, hanem a „német király”, és a „német-római király” (helyesebben: a „római-német király”) elnevezés, éppen úgy ismert; mint – a császárok vonatkozásában – a „német-római császár" ("római-német császár") megnevezés.
Az észrevételek további, a fentiekben már hivatkozott weblapokon túli forrásai:
- Ferdinand Gregorovius: Geschichte der Stadt Rom im Mittelalter, Vom V. bis zum XVI. Jahrhundert [6]
(Valamennyi weblaphoz hozzáférés: 2023. április 18.)
- Andreas Hansert: Könige und Kaiser in Deutschland und Österreich (800-1918). IMHOF-Kulturgeschichte. Michael Imhof Verlag, Petersberg, 2013.
- Gerhard Hartmann: Die Kaiser des Heiligen Römischen Reiches. marixverlag GmbH, Wiesbaden, 2010.
- Gerhard Hartmann – Karl Rudolf Schnith: Die Kaiser. 1200 Jahre europäische Geschichte. Verlag Styria, Graz – Wien – Köln, 1996.
- John E. Morby: A világ királyai és királynői, Maecenas, Budapest, 1991.
- Dr. Sára János: A Habsburgok és Magyarország, Athenaeum 2000 Kiadó, Budapest, 2001.
- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Német királyok, római császárok, Maecenas, Budapest, 1998.
- Weiszhár Attila – Weiszhár Balázs: Az Első Birodalom – Császárok, királyok, választófejedelmek, Unicus Műhely, 2019.