Vita:Üstökös gyöngyike

Az oldal más nyelven nem érhető el.
Új téma nyitása
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ez a szócikk témája miatt a Növények műhelye érdeklődési körébe tartozik.
Bátran kapcsolódj be a szerkesztésébe!
Bővítendő Ez a szócikk bővítendő besorolást kapott a kidolgozottsági skálán.
Közepesen fontos Ez a szócikk közepesen fontos besorolást kapott a műhely fontossági skáláján.
Értékelő szerkesztő: yera (vita), értékelés dátuma: 2014. február 21.
Növénytani szócikkek Wikipédia:Cikkértékelési műhely/Index

"A fürtös gyöngyikénél kevésbé díszesebb, ill. feltűnő"[szerkesztés]

A szócikk jelenlegi szövegében szerepel ez a mondat (a virágzatra illetve az egész növényre is érthetően). Nem tudom, van-e valamilyen konkrét forrása ennek az állításnak, esetleg valami módon definiált közmegegyezés-e? A "feltűnőség" megítélését mindenesetre én elég szubjektív dolognak tartom, és konkrétan a fürtös és az üstökös gyöngyike összehasonlításában én pont fordítva élem meg. Számomra az üstökös gyöngyike (amely eleve általában magasabb, nagyobb termetű is) egyértelműen feltűnőbb és díszesebb, mint a fürtös (annak ellenére, hogy nagyon kedves virágom az is, ami szintén nagyon szubjektív állítás, csak azért írtam ide magyarázatul, hogy igazán meglenne az ösztönzésem, hogy én is azt lássam "díszesebbnek", mégsem így élem meg). Megjegyzendőnek tartom még, hogy az angol wiki megfelelő szócikkében (Leopoldia comosum) épp az szerepel. hogy "Described by Oleg Polunin as "a striking plant"", tehát lényegében az ellenkezője. Szóval ha nem érkezik valamilyen indoklás arra, hogy ez valamilyen objektív szempont miatt mégis pont ellenkezőleg van, mint ahogy leírtam, akkor mint szubjektív megítélésű szempontot én a feltűnőség mértékére vonatkozó állítást mindenestül törölni javaslom a szócikkből. Ragold vita 2023. február 9., 15:40 (CET)Válasz

@Ragold Nekem is az a véleményem, mint neked: szubjektívnek gondolom az állítást, szerintem a mondat törölhető a szövegből, ezt meg is teszem. Annyi megjegyzésem volna még, hogy a mondat szerintem úgy is értelmezhető, hogy egyfelől kevésbé díszesebb a fürtös gyöngyikénél, másfelől azonban feltűnő. A mondat forrását egyébként nem találtam: a szócikk indítója írta le a cikkbe, s szerkesztésekor forrásként Simon Tibor: A magyarországi edényes flóra határozója művet adta meg, ami nekem nincs meg itthon, így abban nem tudtam megnézni. --Sphenodon vita 2023. február 11., 12:56 (CET)Válasz