Tivoli (Lazio)

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
(Tivoli szócikkből átirányítva)
Tivoli
Canopus vanaf serapium.jpg
Tivoli címere
Tivoli címere
Tivoli zászlaja
Tivoli zászlaja
Közigazgatás
Ország  Olaszország
Régió Lazio
Megye Róma (RM)
Irányítószám
  • 00010
  • 00011
  • 00019
Körzethívószám 0774
Forgalmi rendszám PG
Testvérvárosok
Lista
Népesség
Teljes népesség 56 549 fő (2016. júl. 1.)[1]
Földrajzi adatok
Tszf. magasság 235 m
Terület 68,65 km²
Időzóna CET, UTC+1
Elhelyezkedése
Tivoli (Olaszország)
Tivoli
Tivoli
Pozíció Olaszország térképén
é. sz. 41° 58′, k. h. 12° 48′Koordináták: é. sz. 41° 58′, k. h. 12° 48′
Elhelyezkedése Róma térképén
Elhelyezkedése Róma térképén
Tivoli weboldala
Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Tivoli témájú médiaállományokat.

Tivoli ókori nevén Tibur, város, egyben alapszintű közigazgatási egység, azaz község Olaszországban, Lazio régióban, Róma megyében. Lakosainak száma 56 549 fő (2016. júl. 1.)[1]. Tivoli Castel Madama, Guidonia Montecelio, Róma, San Gregorio da Sassola, Vicovaro, Marcellina és San Polo dei Cavalieri községekkel határos.

A nagy múltú település és püspöki székhely az ugyancsak a városról elnevezett Monti Tiburtini hegység nyugati lejtőjén, az Aniene folyó partján terül el, körülbelül 30 kilométerre Rómától, Nevezetes látnivalói közül a leghíresebb a Villa d'Este(wd) reneszánsz kertje a szökőkútjaival.

A város legalább a reneszánsz óta az úri társaság divatos nyári szórakozóhelye volt és neve így vált fogalommá. Ma világszerte sok tucatnyi kert, kastély, vidámpark, színház, sportcsarnok és hasonló intézmények viselik a nevét.

Története[szerkesztés]

A Róma körüli alacsony dombos vidék, a Campagna Romana(wd) és az Appenninek hegyvidéke találkozásánál, a bővizű folyó mentén az ősi Itália lakói már korán kedvező klímájú, letelepedésre alkalmas helyet találtak, ami egyben lehetővé tette az Abruzzo felől érkező forgalom ellenőrzését is.

A római hagyomány Tibur város alapítását az i. e. 1215. évre teszi. A legrégebbi emlékeket az i. e. 4. századra sikerült datálni, ezek a fellegvárat körülvevő fal maradványai. Róma már i. e. 380-ban kiterjesztette befolyását a városra, és kiépült az ide vezető út, a Via Tiburtina is. Az i. e. 2. században a városban jelentős fejlődés indult el, középületeket, templomokat emeltek. Közülük ma is látható az Augusteum, a Mensa Ponderaria (a súlyok és mértékek hivatala), valamint egy bazilika (ókori római középület) nyomai a mai katedrális apszisa mögött. Két híres templomot is építettek az ókori fellegvár, az akropolisz területén; az egyiket, egy négyszögletes alaprajzút Szibilla templomának tartják, a másikat, a kereket Vesta templomának(wd). A középkorban mindkettőből keresztény templom lett. Egy római amfiteátrum nyomai is megfigyelhetők a középkori Rocca Pia erődítmény mellett.

A város közelében, a hegyek lábánál épült a 2. században a Villa Adriana, Hadrianus római császár palotakomplexuma.

Tivoli a középkorban[szerkesztés]

A római birodalom bukása után, amikor a vidéki római villák pusztulásnak indultak, Tivoli meg tudta őrizni életképességét és politikai függetlenségét. A 10. században a független Tivoli (Tibur) Róma egyik legfőbb vetélytársa volt az elszegényedett Lazió kormányzásának igényében. 1001-ben III. Ottó császár meghódította és a város pápai fennhatóság alá került. Barbarossa Frigyes idején új fellendülés következett be: 1155-ben új városfalakat emeltek, a város területe jelentősen kibővült. A 11. és 12. században sok lakótorony is épült a városban, amik közül számos máig fennmaradt.

Tivolinak sikerült a 15. századig fenntartania a függetlenség egy változó szintjét: a város erejének a szimbólumai voltak az Arengo-palota, a Torre del Comune, és a Szent Mihály-templom. A lakosság növekedett.

Tivoli a reneszánsz korától[szerkesztés]

1461-ben II. Piusz pápa rendelte el a Rocca Pia („Piusz sziklája”) nevű erődítmény építését a város feletti pápai hatalom biztosítására, az Aniene folyó völgyének ellenőrzésére. Az 1700-as években francia, majd osztrák csapatok foglalták el, kaszárnyának és börtönnek használták, aztán a napóleoni háborúktól egészen 1960-ig folyamatosan börtönként szolgált.[2]

A Rocca Pia

A 16. században, a reneszánsz virágkorában épült a város azóta is leghíresebb épülete, a 2001 óta világörökségi védettség alatt álló Villa d’Este, az olasz építészet egyik mesterműve, világszerte különösen nevezetes a szökőkútjairól. A sikeres építkezés is divatossá tette a városkát és számos más főúr is palotát emeltetett itt. A 16. század végén új városházát is építettek római kori és középkori maradványok felhasználásával.

A város két emblematikus temploma, a Szent Lőrinc-katedrális (1635-40) és a jezsuita Jézus temploma is a barokk korszakban épült, de utóbbi 1944 májusában a szövetséges bombázások áldozata lett.

A meredek esésű, bővizű folyó áradásai a történelem során gyakran okoztak nagy károkat. 1826-ban egy újabb katasztrofális áradás után új mederbe és alagutakba terelték a vizet a további károk megakadályozása érdekében és így egy új, száz méteres esésű vízesést alakítottak ki XVI. Gergely pápa rendeletére az ugyancsak általa építtetett Villa Gregoriana(wd) közelében.

Gazdaság[szerkesztés]

A Rómába vezető út mentén már az ókor óta szinte folyamatosan működő hatalmas kőfejtő látható, ahol travertínó követ bányásznak. Tivoli szép vízesései energiájának egy részét elektromos áram termelésére fordítják. A szomszédos dombokat szőlőskertek és olajbogyó-ligetek borítják. A középkorig nyúlik vissza a helyi papírgyártás és az erre alapuló nyomdászat.

Tivoli a művészetekben[szerkesztés]

Tivoli vízesése Johann Melchior Roos festményén

A reneszánsz idején Európában minden sikerekre vágyó festőnek feltétlenül el kellett zarándokolni Itáliába, és az ottani tanulás során megfesteni a klasszikus, „festői” témákat. Közéjük tartozott a tivoli mesterséges vízesés is, amelynek itt látható képét Johann Melchior Roos festette.

Liszt Ferenc az 1870-es években gyakran időzött barátja, Gustav Hohenlohe bíboros nyári lakában, a Villa d'Estében. A park pompás szökőkútjai inspirálták Lisztet A Villa d’Este szökőkútjai című zongoradarab komponálására, mely 1877-ben készült el és a Zarándokévek (Années de pèlerinage) harmadik ciklusának része lett. Ezt a darabot tartják az első impresszionista zeneműnek.[3]

Fő látványosságok[szerkesztés]

Jegyzetek[szerkesztés]

Források[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]