Szonoritáshierarchia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Jump to navigation Jump to search

A szonoritáshierarchia (vagy hangzóssági hierarchia, hangzóssági skála) a beszédhangok sorrendje aszerint, hogy mennyire hangzósak, mennyire hallhatóak. (Ha például az [a] magánhangzót mondjuk ki, jóval több hangot produkálunk, mint ha a [t] zárhangot ejtjük.)

A szonoritáshierarchia elsősorban a szótagszerkezet vizsgálatánál fontos: annak szabályait például, hogy milyen beszédelemek fordulhatnak elő együtt a szótag kezdetén és végén, a szonoritási értékük különbségei alapján fogalmazzák meg. Egyes nyelvekben szonoritáshierarchián alapuló hasonulási szabályok is vannak, például a finn potenciális mód (pl. -tne- → -nne-).

A szonoritáshierarchiák némileg eltérnek abban, hogy mely hangokat vesznek egy csoportba. Az alábbi felosztás aránylag elterjedtnek számít (az 1-es a legalacsonyabb szonoritást jelöli):

Érték Típus Zörej-/zengőhang Msh./Mgh.
1 Zárhangok Zörejhangok
(obstruensek)
Mássalhangzók
2 Réshangok
3 Nazálisok Zengőhangok
(szonoránsok)
4 Folyékony hangok
5 Zárt magánhangzók Magánhangzók
6 Nem zárt magánhangzók