Szerkesztő:Vitorla/piszkozat/sávolykötés
A szövetben hosszában futó szálakat láncfonalnak, a keresztben futókat pedig vetülékfonalnak hívják. A kettő kereszteződési pontja a kötéspont. A sávolykötésekben az a közös, hogy a kötéspontok a szövetben átlósan helyezkednek el. A sokféle sávolykötés közül hordozókendőknél pl. olyannal találkoztunk, amiben a vetülékfonal a következő rend szerint „kerülgeti” a láncfonalakat: első sor: kettő alatt – kettő fölött – kettő alatt – kettő fölött, második sor: egy alatt – egy fölött – egy alatt – egy fölött, harmadik sor: kettő fölött – kettő alatt – kettő fölött – kettő alatt. Egy másik, babahordozókendőknél használatos változat: első sor: kettő alatt – kettő fölött – kettő alatt – kettő fölött, második sorban ugyanez egy láncfonallal eltolva.
Jól beválnak a gyakorlatban a sávolykötésű hordozókendők. A sávolykötés egy kötéscsalád, amelybe sokféle szövésmód tartozik. Az általunk vizsgált (Magyarországon forgalmazott) hordozókendők között három-négyféle sávolykötést találtunk. Mindegyik megfelelően kényelmes kendő volt, és mivel egyéb tulajdonságaikban is különböztek egymástól (alapanyag, szövéssűrűség, stb.), az egyes sávolykötések közötti esetleges árnyalatnyi különbségeket nem tudtuk felfedezni. A sávolykötésű szövetek lágy esésűek, jól irányíthatóak, könnyű velük a gömbölyű formákat is szorosan becsomagolni. Az így szőtt hordozókendők lehetnek egyszínűek (vagy egyszínű alapra nyomott mintásak, tehát olyanok, melyekre a mintát szövés után festik), keresztben vagy hosszában csíkosak.
A Magyar nagylexikonból:
sávolykötés: (tex) két egymásra merőleges fonalrendszer fonalainak kereszteződésével kialakított kötés.
ÁBRA: A sávolykötés egyik típusa
[M:\jus dokumentumai\vitorla hozzászólásai\Wikipédia\sávolykötés.jpg]
A hosszirányban haladó fonalrendszer fonalai a lánc-, a szélességi irányban haladó fonalak a vetülékfonalak. A sávolykötés jellegzetessége, hogy a kötéspontok átlós irányban sorakoznak egymás után, ily módon a szövet „sávozottság”-ot kap. Az átlóban elhelyezkedő kötéspontok a szövet felületén egymással párhuzamosan haladnak. A legegyszerűbb sávolykötéshez legalább három lánc- és három vetülékfonal szükséges.
ÁBRA: Sávolykötés
[M:\jus dokumentumai\vitorla hozzászólásai\Wikipédia\sávolykötés - chazar.hu.jpg]
A Pallas Nagylexikon cikke:
Alapkötés
Az egyszerű szövetek egymásra merőleges irányban haladó két fonálrendszerből állanak. A szövet hosszirányában haladó fonálrendszert láncnak v. felvetőnek, a szélesség irányában haladót pedig vetőnek, bevetőnek, v. vetüléknek mondják. E két fonálrendszer szálai, hogy szövetet alkossanak, különböző módon keresztezendők. A fonál-keresztezéseket kötésnek hívják. Valamennyi kötés, még a legváltozatosabb is, három elemi kötésre bontható, amelyeknek A. a nevök. A kötések jelzésére kockázott papirost - patronpapirost - használnak, amelyen azokat a kockákat szokás befesteni, ahol a láncfonál fedi a vetőt. E mintarajzon (patron, dessin) az ismétlésekig terjedő részt vagyis a mintaelemet vonalakkal szokás határolni.
A három alapkötés megnevezése, mintarajza s jellemzője a következő: 1. A vászonkötés jellemzője, hogy mintaeleme csak 2 lánc s két vetélő fonálból áll, s hogy a kötőpontok két átló irányában haladnak. Ez a kötés adja a legmerevebb szövetet. 2. A sávoly-kötés (serge - Köper) jellemzője, hogy minta-eleme legalább 3 láncból s 3 vetőből áll s hogy a kötőpontok csak egy átló irányában haladnak. Minthogy a minta eleme háromnál több fonálból is állhat, ezért a sávoly-kötés megnevezésekor a mintaelem fonalszáma is jelzendő (három fonalas sávoly stb.). A sávoly-kötés sokkal lágyabb szövetet ad a vászonkötésnél. 3. A fényes-kötés (atlasz, szatin) jellemzője, hogy a minta-eleme legalább 5 lánc- s 5 vető-fonálból áll, s hogy a kötőpontok szét vannak szórva.
A szövet egyik oldalán főleg a vetőfonal, a másikon főleg a láncfonal látható. A kötés megnevezésekor a mintaelem fonálszáma is jelzendő. Ez a kötés adja a legfényesebb és leglágyabb szövetet. A sávoly és fénylő kötésnél az egyik oldalon főleg a láncfonal, a másikon pedig főleg a vetülék látszik, s igy módunkban áll a szövet szinén az egyik fonalrendszert érvényre juttatni. A kötésnek az az oldala, amelyen főleg a láncfonal látható, láncoldalnak, a másik oldal pedig vetülék-oldalnak neveztetik.
A most ismertetett alapkötések s ezek változatai nehány szövetfajnál külön elnevezést nyertek. Így a vászonkötés a gyapjúiparban posztókötésnek, a selyemiparban tafotakötésnek neveztetik; a vászon az a változata, amelynél a kötpontok többszörös lánccal s vetéssel állíttatnak elő, szalmakötésnek (Panamakötés), míg az a változata, amelynél a kötpontok egyszerű lánc, de többszörös vetülékkel készülnek, vetülék irányú bordás kötésnek (Rips travers), azt pedig, amelynél a kötpontok többszörös lánc, de egyszerű vetülékkel készülnek, lánc- v. hossz-irányú bordás kötésnek (Rips a long) neveztetik.
A sávolykötés leggyakrabban használt alakja a 3 fonalas egyszerű sávoly vetülék oldala, a melynek csinvat (Drell) a neve, míg a 3 fonalas sávoly láncoldala fonalgónak (croisé) neveztetik; igen gyakori továbbá a 4 fonalas kettős sávoly, amely keresztbe szőtt (a kártolt gyapjúiparban Circas, a fésűs gyapjúnál Kaschmir) és a 4 fonalas szétszórt kettős sávoly, mely téli posztó (Tüffel) nevet visel. Gyakori a töröttsávoly. A fénylő kötés leggyakrabban használt alakja az 5 fonalas fénylő kötés láncoldala, amely a selyem-, fésűs gyapjú- s pamutiparban szatén, atlasz (satin, atlas, bristol), a kártolt gyapjúiparban pedig simulékony posztó (doszkin) néven ismeretes.