Szerkesztő:Szbnahegedus/próbalap

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Az orosz fizikus, mérnök Moritz von Jacobi portréja (1801-1874)


Galvanoplasztika (vagy elektrotípia), kémiai eljárás, amelyet napjainkban főként a nyomdaiparban alkalmaznak klisék készítésére. Moritz von Jacobi alkalmazta először 1838-ban, ezt követően gyorsan megjelenik a nyomdászatban és művészeti alkotások készítésében is teret nyer, főként a 19. században a bronz szobrokkal párhuzamosan alkalmazzák. A nyomdászatban főként a magasnyomású technika alkalmazásához szükséges lemezek előállításában vált általános gyakorlattá az 1800-as évek végére. A 20. századra az ofszetnyomás váltja fel. Az eljárás célja, hogy elektrolízis alkalmazásával plasztikus tárgyakról másolatot készítsenek. Lényege, hogy a lemásolandó tárgy negatívját elektromosan vezethetővé teszik, például egy gipszmintát grafittal kennek be, ezután egy (aránylag kis feszültségű) áramforrás negatív sarkával összekötve a felhasználandó fém sójának oldatából, (legtöbbször rézgálicoldat) álló elektrolitba függesztik, az áramforrás pozitív sarkát ebbe függesztik és a bevonó fémből készült lappal kötik össze. Bizonyos idő múlva a katódként szereplő minta megfelelő vastag fémréteggel vonódik be, ezt a mintáról leválasztják, amely alkalmassá válik így a további felhasználásra. [1]

Feltalálása, elterjedése[szerkesztés]

Technikai eljárás[szerkesztés]

Galvanoplasztika a nyomtatásban[szerkesztés]

A galvanoplasztika feltalálását követően néhány év múlva többen dolgoztak azon, hogy ez az eljárás a nyomdászatban is alkalmazható legyen. Jelentősége nyomdászat terén nagy, mivel nyomtatólemeznek pontos mása készíthető a galvanoplasztika útján, így a fa- és rézmetszeteket pótolták vele, hogy az eredeti dúc vagy lemez a nyomtatás következtében ne menjen tönkre. Ez a pótló galvanoplasztikai eljárás a galvanotípia avagy elektrotípia néven ismert. Egy másik, szintén fontos galvanoplasztikai munka az, amikor cinkkliséket vékony vörösréz- illetve nikkelréteggel futtattak be, így a klisék nyomásbírása nőt, ennek az eljárásnak galvanosztégia a neve. A müncheni Kobell által 1842 körül föltalált galvanográfia alkalmazásával igen szép mélynyomtatásos képeket készítettek. Az eljárás lényege a következő: ezüstözött rézlemezre sötét festékkel (okker és lenolaj keverékével) ráfestik a sokszorosításra szánt kép pozitív mását, s mikor ez megszáradt begrafitozzák; ezután a lemezt befüggesztik a galvános rézfürdő katód- (negatív) sarkára, s bekapcsolják az áramkört. Mikor lemezre már elég réz rakódott le: kiveszik a fürdőből, s óvatosan leválasztva róla a vörösréz-réteget, ezt ólommal aláöntik. A másolat mélyebb részei az ezüstös lap festékkel bevont, a kiemelkedők pedig a festetlen felületeinek felelnek meg. A másolatos lemezről mélynyomtató sajtón pár száz levonat készíthető. A galvanoglífia abból áll, hogy valamely mélynyomtatásos vésetet hengerrel befestékeznek, de úgy, hogy a mélyedésekbe ne jusson festék. Közbeeső megszáradásuk után a befestékezést nyolcszor-tízszer is megismétlik, vagyis mindaddig, amíg a rajz eléggé nem mély ahhoz, hogy könyvnyomtató sajtón sokszorosítható galvanoplasztikai mását vehessék. Ilyenforma eljárás volt a glífográfia is. 1900 körül a legnagyobb magyar nyomdák már jobbára el voltak látva galvanoplasztikai berendezéssel is. A munka a következőképpen zajlott: a másolásra szánt formát vagy lemezt stégekkel körülzárták, úgy amint a sztereotipálás alkalmával is szokás, benzinnel jól megmosták, s aztán grafitporral bekefélték, hogy a matrica ne ragadjon bele a formába. Az ilyenformán előkészített formára hidraulikus sajtón viasztáblát préseltek. Leemelve ezt a viaszmatricát begrafitozták a felületét ún. grafitozó géppel, majd galvánfürdőbe tették. [2]

Galvanoplasztika a művészetben[szerkesztés]

Raimund Liebhaber szobra 1903-ból
Aranyérmék galvanoplasztikai reprodukciói
Szent Izsák Székesegyház kupoláját díszítő angyalok, Josef Hermann alkotása (1858)

A 19. században kezdték alkalmazni az eljárást a szobrászatban. A legkorábbi mű 1849-ből datálható. Ezeket a szobrokat galvanoplasztikai bronznak nevezték, holott ténylegesen rézből készültek. Másrészt jellemző volt értékes tárgyak reprodukálása (többnyire antik érmék), gyakran az így készült példány tartósabb volt, mint a törékeny eredeti. Az építészet terén is akad példa a megjelenésére, ilyen Josef Hermann tizenkét angyalt ábrázoló komplexusa, amely az Oroszországi Szent Izsák Székesegyház kupoláját díszíti.

Jegyzetek[szerkesztés]

További információk[szerkesztés]


Kategória:Elektrokémia Kategória: Tipográfia Kategória: Nyomtatás Kategória: Művészet hu:Elektrotípia

A lap eredeti címe: „https://hu.wikipedia.org/w/index.php?title=Szerkesztő:Szbnahegedus/próbalap&oldid=14227731”