Szerkesztő:Raczrobert/Írásbeliség
Az írásbeliség fogalma általában az írásos kultúra azon szakaszát jelöli, amelyben már létezik legalábbis felirat-kultúra, a feliratok hagyománya illetve esetleg kódexek. Tehát kulturális tartalmak, információk kézírásos rögzítése szöveges alakban (irodalom, liturgia, oklevelek, történelmi témájú szövegek stb.) Másrészt viszont a szóbeli hagyományokkal való foglakozás során felmerült annak az igénye, hogy írásbeliség alatt az irodalmi kompetencia is értendő legyen.
Terminológiai ellenpárja, egyben médiatörténeti elődje a szóbeliség, ill. szájhagyomány, örököse pedig a könyvnyomtatás korszaka a Gutenberg-galaxis, majd a digitális írásbeliség. Az írásbeliség korszaka tehát a sumer rovásírástól az egyiptomi hieroglifákon át napjainkig tart, mert bár a fő szerepe mára a nyomtatott írásnak van, illetve ezt leváltva a digitális írásnak, máig is nap mint nap használjuk a kézírást.
Marshall McLuhan az írásbeliséget irodalmi kódexkultúrának és feliratkultúrának is nevezi, amely alatt kulturális tartalmak kézírásos rögzítését és így szó szerinti megőrzését érti. Az írás, az írni tudás képezi a hagyományok, a kultúra és a művelődés nagyobb formátumú megőrzésének alapját. Az írásbeliség azonban nem hirtelen szakítás a szóbeli hagyományokkal, mert a kéziratokat általában hangosan felolvasták. Az írás megjelenése egyben a vizualitás növekvő dominanciáját is jelentette, amely más érzékszervi benyomássokkal támogatta a szabályok és rendszerűségek felismerését. Ez pedig az ok-okozati összefüggések könnyebb rendszerezését és a matematikai gondolkodást segítette elő.
Az irodalmi kódexkultúra jellegzetessége az íróműhely (Skriptórium), amelynek eredményeképpen az információ gyűjtés központilag történt, és kötve volt a könyvtárhoz vagy rendházhoz. Az írásbeliség kutatásával foglalkoztak ill. foglalkoznak többek között Milman Parry, Eric Alfred Havelock, Jan Assmann, Walter Jackson Ong valamint Jack Goody és Ian Watt.