Szerkesztő:Laszlovszky András/Hufu-piramis misztikája

A gízai nagy piramis régóta a fantáziálások célpontja. Csak ez az egy. Még a mellette álló, gyakorlatilag ugyanakkora Hafré-piramis sem kapott akkora publicitást, mint Hufu piramisa. Nagyon sok, úgynevezett alternatív elmélet felállítója számára mintha nem is létezne más piramis Egyiptomban, csak a Nagy gízai.

A misztikum

A középkor óta mindenféle lehetséges elmélet napvilágot látott már. A középkori emberek nehezen, illetve sehogy sem tudták elképzelni, hogyan épülhettek ezek a monstrumok (akkor amikor egy-egy nagyobb katedrális évtizedekig, sőt akár egy évszázadig is épült), s mi lehetett a céljuk. Jobb híján már a legkorábbi időktől a Bibliából magyarázták: ezek József magtárai, melyeket a hét szűk esztendőre épített. A korabeli ábrázolások alapján az elmélkedőknek fogalmuk sem volt sem a méretekről, sem az alakról. Továbbgondolva a József-elméletet arra a következtetésre jutottak, hogy József az álmában látott próféciákat beépítette valamilyen módon a piramisba. Ettől kezdve A Piramis (szinte kizárólag Kheopsz piramisa) a számmisztikusok céltáblájává lett, melyet azután sem hanyagoltak, hogy kiderült, József messzebb volt a piramisok korától előre, mint Jézus idejétől vissza.

E számolgatók lemérték a Nagy Piramis minden méretét a saját mértékeikkel, majd olyan „egyiptomi” egységeket kreáltak, melyek segítségével a legjobban tudtak számolni. Jellegzetes példája Erich von Däniken, amikor kijelenti, hogy a Nagy Piramis teljes kerülete 365 egyiptomi könyök, azaz pontosan a napév hosszával egyenlő. Ezt az adatot Fritz Noetling népszerűsítette, és Piazzi Smyth számította ki. Däniken megismétli Fritz Noetling alapjában elhibázott számításait, aki szerint a „piramisméter” 0,635 méter, és ennek huszonötöd része a „piramishüvelyk, 0,02539 méter. Noetling szerint a piramis kerülete 36524,2 hüvelyk, Däniken szerint 365242 (sic!) egyiptomi könyök (Däniken valamelyik adata nyilván sajtóhiba, de akármelyik is az eredeti, mindenképp rossz).

Ezek a számítások a Nagy Piramis mai (illetve mindenkori aktuális) méreteiből indultak ki, ami közel sem azonos az eredetivel. Däniken nagy tekintélyű egyiptológusként Piazzi Smyth-re hivatkozik, aki azonban valójában csillagász volt. Flinders Petrie-t is a számmisztikusok között emlegeti, aki azonban Piazzi Smyth számításait ellenőrizve éppen arra a következetésre jutott, hogy mindez fantazmagória. Az idősebb Petrie valóban ki akarta egészíteni Smyth számításait, de ennek nem járt a végére, míg fia, Flinders meggyőzően cáfolta Smyth állításait pontról pontra (persze Däniken ezeket nem említi). Däniken amatőrizmusát tárgyi tévedései mutatják, egyben tájékozatlanságát is elárulják. Ezek közül kettő: az abu sir-i piramismezőn három piramist emleget, holott négy található ott az V. dinasztia közepéről (Szahuré, Niuszerré, Noferirkaré és Noferefré), és teljes magabiztossággal állítja, hogy a gizehi piramismezőn a három királysír pythagoraszi háromszöget alkot (valójában a gizehi piramisok majdnem teljesen egy vonalba épültek). Az általuk képzett háromszög oldalainak aránya durván 10-6-4 (azaz majdnem egy egyenesbe esnek), és még véletlenül sem találni derékszöget, ami egy pythagoraszi háromszög elengedhetetlen kelléke, de egyáltalán a háromszög megtalálása is nehéz.

Ennek ellenpólusaként erősen terjed az a nézet, hogy a gizehi piramismező alaprajza mégis inkább az Orion övének megjelenítése. Ehhez tényként említik, hogy a Nagy Piramis szellőzőnyílásainak egyike (csak az egyik, az északi!) 12000 évvel ezelőtt az Orionra nézett - és máris messzemenő következtetéseket lehetett levonni a Piramis korára és funkciójára nézve. Ehhez csak annyit kell hozzáfűzni, hogy a több irányba haladó szellőzők által meghatározott égi sáv igencsak széles. A perihélium-precesszió, a Nap mozgása a Galaxisban, a Föld tengelyének búgócsiga mozgása és a tengely dőlésszögének változásai miatt ez a sáv folyamatosan vándorol. Vagyis igen nehéz lenne olyan csillagot kiválasztani az égbolton, amelyik az elmúlt ötvenezer esztendő alatt ne lett volna valamelyik szellőzőnyílás irányában az éjszaka egy tetszőleges órájában.

Az Orion-öv térképe a gízai piramismezőre vetítve

Jellemző ezen számításokra az alábbi idézet: „...minden négyzetes piramisnak, s így a Kheopsz-gúlának is, alapja olyan négyzet, melynek kerülete egyforma hosszúságú annak a körnek a kerületével, melynek sugara éppen akkora, mint a gúla magassága. Ezenkívül minden négyzetes piramis, akármekkora méretű, két állandó számértéket tüntet fel, mégpedig: az oldallapok síkja 51 fok 51' 14" szögben hajlik az alaphoz, az oldalélek pedig 41 fok 59' 50" szög alatt...” (Várkonyi Nándor) Nos, az első mondat szerinti arány a Nagy Piramisnál 1%-on belüli eltéréssel egyezik, amit jónak lehet nevezni. Ám ha a gúla emelkedési szöge más lenne, akkor már egészen mást kapnánk, márpedig az egyiptomi piramisok eme nevezetes szöge 43° 23'-től kezdve egészen 56° 18' 35"-ig változik (sőt a befejezetlen és átépített piramisokat is beleszámítva 60°-ig) - nincs két egyforma. Ellentétben Várkonyi határozott kijelentésével, mely szerint ez a számérték állandó – bár első ránézésre, felületesen valóban így tűnik.

Sokan minden ellenőrzés nélkül közlik ezt az adatot. Legtöbbször hozzáteszik, hogy ez a probléma csak akkor oldható meg, ha ismerték a π értékét. Csakhogy az egyiptomiaknak eszük ágában sem volt ezt a problémát megoldani, mert nem ez volt a cél. Viszont ismerünk matematikai papiruszokat már a Középbirodalom korából – azaz jónéhányszáz évvel későbbről –, melyekből kiderül, hogy még akkor sem a π számértékével, hanem egy megoldóképlettel számoltak, melynek eredménye közelíti ugyan a π-t, de nem egyenlő vele.) Az egyiptomiak egészen biztosan semmiféle pí-problémát nem szándékoztak megoldani. Az ellenőrzés is azt mutatja, hogy az alapnégyzet kerülte 929,6 méter, míg a magassággal, mint sugárral írt kör kerülete ~921,3 méter (a pí kerekítési pontosságától függően).

Szintén egy jellegzetes forma, amikor kijelentik, hogy a Nagy Piramis magassága nem más, mint a Föld-Nap távolság egymillárdodnyi kicsinyítése. A Föld-Nap távolság - 1 CsE - 149,6 millió kilométer, a Nagy Piramis eredeti magassága pedig 146,7 méter. Ha az egyiptomiak valóban ismerték volna a Föld-Nap távolságot, akkor építhették volna ezt az építményt 149,6 méteresre is, mert ez a majdnem két százalékos hiba még az ő matematikai és mérési technikájuk szerint is nagy. Nem beszélve arról, hogy ha valóban "idegenek" építették volna - vagy akár egy már kihalt, fejlett embercsoport (Atlantisz) -, akkor az ő mérési pontosságukat kellene figyelembe venni. Ilyen módon már a mindig jelen levő néhány százalékos eltérések egyenesen képtelenséggé teszik az egész eszmefuttatást. Vagyis bármily kicsiny eltérés megcáfolja azt a nézetet, miszerint nem az egyiptomiak építették a piramisokat. A misztikusok viszont nagyvonalúan, sőt nagyképűen siklanak el eme pontatlanságok felett, mondván hogy ezek nagyon is jó egyezések. Mihez képest?

Paul Rieppel 1953-ban nagyszabású munkára szánta el magát: pontról-pontra ellenőrizte a misztikusok számításait. Megállapításai figyelemre méltók, csak éppen sokkal kisebb teret kapott a terjesztőknél, mint a Däniken-félék. Elsőként mutatta ki, hogy Piazzi Smyth eleve úgy kreálta a „piramisméterét”, hogy a Nagy Piramis oldalélének hosszát elosztotta a Napév napjainak számával. Így aztán már könnyű volt... „A legélesebb kritikával sem vitatható, hogy a gúla alapkerülete valóban egyenlő olyan körrel, melynek sugara azonos a magassággal. Így hát a piramis félre nem érthetően testesíti meg a pí-t. De vegyük szemügyre még egyszer a kerületet és az alap-átmérőt meghatározó számot, a 220-at és a 280-at (valódi egyiptomi könyökben). Viszonyuk 22 : 28, vagy egy negyedrész 22 : 7... a 22 : 7 feloldva a 3,142 számot adja meg! (Természetesen ugyanez az arány fennáll akkor is, ha "piramisméterben", vagy párizsi méterben, vagy mondjuk tengeri mérföldben számolunk.) Az aranymetszésből tehát olyan szám hámlik ki, mely három tizedes pontossággal egyenlő a pí-vel. Itt van a titok megoldása. A pí elég jó pontossággal adódik az építésterv harmonikus föltételeiből, és bennefoglaltatik minden, a piramis-háromszöghöz (értsd a Kheopsz-féle piramis háromszögéhez, és csak ahhoz!) hasonlóan konstruált, derékszögű háromszögben. Az építőnek sejtelme sem kellett legyen a pí-ről, s valószínűleg nem is volt. Az építés általa választott feltételei teljesen elegendőek voltak, hogy egy a pí-vel majdnem megegyező számot megtestesítsenek...” Valóban nem volt, az egyiptomiak ugyan megoldottak olyan matematikai feladványokat, melyhez mi ma a pít használjuk fel - például a csonka kúp térfogatát és felületét is ki tudták számolni -, de megoldóképletük mindenestül visszavezethető egy egységtörtes számításra, és a megoldóképlet 3,16-os értéket ad, amely elég pontos ahhoz, hogy gyakorlati feladatokat képesek legyenek elvégezni, de nem egyenlő a pí-vel. Ha a piramisépítők ismerték volna a pí-t, akkor párszáz év múlva a Középbirodalom matematikáját degeneráltnak kellene neveznünk.

Piazzi Smyth szerint a „piramisméter” tízmilliomod része a földátmérő felének. „...Ez a szám (0,635) véletlenül egyenlő a 2 : pí hányadossal, két tizedesnyi pontossággal (0,63661977), ezért némi pontatlansággal a párizsi méter és a piramisméter viszonyát egyenlőnek vehetjük a pí és a 2 viszonyával, amely minden félkör és saját átmérője között fennáll. Az egyenlítői fél földkerület természetesen ugyanúgy a 2 : pí viszonyával van a földtengellyel (saját átmérőjével), és a meridián 10 milliós párizsi métere megfelel a földtengely tízmillió piramisméterével. Nagyon is egyszerű viszonylat ez, és csupán annak köszönhető, hogy az alapél és az évnapok hosszából kombinált mértékegység megközelíti a 2 : pí osztatát, centiméterekben mérve...” Azaz a párizsi méter és a meridián közti viszony határozza meg ezt a tényt. Az, hogy éppen a meridián hosszából kreálták a párizsi métert, mint etalont, alap-hosszmértéket. A Föld-Nap távolságról Rieppel mindössze annyit mond, hogy ugyanilyen joggal valamennyi közel 150 méter magasságú építményről lehetne azt állítani, hogy célja a Nap-Föld távolság jelzése - ilyen is sok van, mint ahogy a 150 méternek fele, negyede, vagy kétszerese is, amelyhez csak egy kicsit kéne csavarni a fantazmagórián.

Még egy jellegzetesség a misztikusok módszereiről: a perihélium-precesszió - a napéjegyenlőség vándorlása a Föld tengelyének „búgócsiga”-mozgása miatt - 25827 év, és ennyi a gúla kerülete a kamra magasságában. ...„az alapél egy önkényesen felvett részét megteszik mértékegységnek, és így az alapkerületre 36524 hüvelyket kapnak, a csúcs nulla hüvelyk lévén a kettő közt valahol okvetlenül elő kell fordulnia a 25827 hüvelykes kerületnek...!” Ehhez persze azt sem teszik hozzá, hogy a kamra padlózatának vagy mennyezetének, esetleg tán a födémének magasságában kell gondolkodni. Ezek közt igen jelentős eltérés van. És mindezek után Várkonyi Nándor – Rieppel eredményeinek cáfolataként – kijelenti, hogy méretei között tagadhatatlanul(?) kőbe van rakva az időmérés jó néhány eleme. Rieppel-lel ellenkezve azt hozza fel bizonyítékul, hogy a 0,525-ös könyök a ptolemaioszi korból ismert, tehát késői eredetű. Később a "piramisméter" hitelességét azzal igazolja, hogy a mai arabok három mértéke közül kettő erősen megközelíti azt (azt nem mondhatja, hogy megegyezik, de a megközelítés elég)! Ezenkívül vagy szándékosan, vagy egyszerű tudatlanságból elhallgatja azt a tényt, hogy több építész, illetve földmérő sírjából ismerünk nagyszerű mérőpálcákat, melyek egyértelműen azonosak a ptolemaioszi mértékkel. Még a könyök pontos beosztását is ismerjük: 1 könyök = 4 arasz, illetve tenyér = 28 ujj, vagyis a legkisebb mérték mintegy 18,75 mm-es (ellentétben Noetling 25 mm-esnek képzelt "piramishüvelykjével"). Mindenekfeletti bizonyítékát jelentik a ptolemaiosz-kori könyök korabeli alkalmazásának az a hét, egymás után épített középbirodalmi piramis, amelyek egységes 105x105 méteres alapra készültek, sőt az utánuk következő kettő 52,5x52,5 méteres alapú. Vagyis 9 egymás utáni piramis közül hét 200x200 ptolemaioszi könyöknek, kettő pedig 100x100 ptolemaioszi könyöknek megfelelő. Ilyen véletlenek pedig nincsenek!

Várkonyi egyebekben is elveti a sulykot, főképpen a naptár kapcsán. Mereven ragaszkodik ahhoz, hogy az egyiptomiaknak tökéletes naptáruk volt, és ők ezt rögzítették is. A valóságban azonban az egyiptomi Napév 360 napból állt, tizenkét 30 napos hónapból. A fennmaradó öt napot az istenek születésnapjaként minden évben megünnepelték. Ennyi. A negyed napot nem számolták, talán nem is tudtak róla, ez volt az az "egyiptomi pontosság". Az egyiptomiak közcélú naptára minden évben késett egy negyed napot, négyévenként egy napot, stb. Könnyű kiszámolni, hogy a naptár szerinti első téli nap a naptár bevezetésétől számított 730-ik évben a nyár első napjára esett, és csak 1460 évenként egyszer esett a naptár és a valóság egybe. Ezért az oni papság a Sopedet (görög Szóthisz, ma Szíriusz) úgynevezett heliákus felkelésével korrelálta a naptárat. Az évkezdet és a Sopedet nevezetes felkelése 1460 évenként egyszer esett egybe, például i. e. 1309-ben, valamint 2769-ben. Úgy tűnik, 1309-ben már megünnepelték az új "Szóthisz-éra" kezdetét, ezért 2769-re tehető ennek a naptárnak a bevezetése. Ezért tökéletesen érthetetlen, értelmezhetetlen a 365,242 napos Napév ismeretének feltételezése Hufu idejében!

Nemrégiben újabb vadhajtása jelent meg e misztikus nézeteknek, a Nagy Piramis titka címmel, magyar szerző tollából. Teljesen felesleges lenne pontról pontra cáfolgatni téziseit, mert történetileg alapvetően hibás már a kiindulópont is, így valamennyi konzekvencia is. Amiért mégis megemlítem, annak az az oka, hogy az építkezés körülményei is szót érdemelnek. Ebben a munkában ugyanis határozott kijelentésként olvasható az a feltevés, miszerint a kőmegmunkálás olyan fokú, hogy az épület keletkezésekor a bronzkornál fejlettebb technológiának kellett léteznie (ez a nézet sem valami saját kútfőből eredő ellenvetés, Heribert Illigtől kezdve elég sokan vannak, akik így gondolják). Egyiptomban a bronzkor a XI. dinasztiával köszöntött be, és a XX.-ig tartott, azaz ¢ufev idejét a bronzkortól minimum fél évezred, a vaskortól pedig körülbelül 14 évszázad választja el. Vagyis a szerző szerint az egyiptológia minden tudománya sutba vágandó, hiszen a Nagy Piramis vagy másfél évezreddel későbbi, mint az egyiptológusok állítják, vagy az egyiptomi Óbirodalom korában (annál is korábban?) létezett egy legalább vaskori fejlettségű kultúra.

Az egyiptológia nemcsak azért állítja, hogy e síremlék Hufué, mert néhány kövön megtalálták a nevét, hanem sziklaszilárd bizonyítékai is vannak arra: úgymint a munkások városa, a munkások temetkező helyei, a korabeli előkelőség sírhelyei, stb. Nem beszélve arról, hogy sem a bronzkor, sem a vaskor nem hozott számottevő fejlődést a kőépítészetben, mert nem volt arra igény: a Középbirodalom piramisai néhány kőtámfalra húzott agyagtégla-épületek, az itt megspórolt kő szobrok formájában került felhasználásra. Egyiptomból és Núbiából több félkész kőépület ismert, melyekből pontosan rekonstruálható az építés menete, sőt a kőmegmunkálás módozatai is. Ezek közt nemcsak templomok, hanem piramisok is vannak. Ezek egyáltalán nem igényelnek bronzkornál fejlettebb technológiát, de még csak rézkorit sem! A kőbányászat a feltárt bányák alapján egyszerű fa- és csont- és doleriteszközökkel is megoldható volt, a köveket pedig a végleges helyükön, egymáson csiszolták, ezért a nagyon pontos illeszkedés. Nem volt hát szükség a megmunkált anyagnál keményebb szerszámokra, mert maga az anyag volt a szerszám is. Sexemxet és Dedefrea alig elkezdett piramisainál jól látható, hogy a legfelső sor köveinek felső része csak durván csiszolt, vagyis ezeknek a végleges kialakítása a következő réteg felrakásával egyidejű, és a helyszínen történt. Néhány félkész templom bizonyítja, hogy még csak emelőket sem használtak, mert a területet folyamatosan feltöltötték homokkal, majd az épület elkészülte után kitakarították azt. Ugyanezzel a technikával állították fel az elképesztő méretű obeliszkeket és szobrokat is. Nincs ebben semmi misztika, vagy érthetetlen, megoldhatatlan talány, csak az emberi butaság és a szenzációhajhászás, a misztika és a merész feltételezések iránti kimeríthetetlen igény fújja fel az egészet.

Kákosy László igazán nem sorolható a misztikusok közé, sőt racionalitása tiszteletre méltó, mégis úgy fogalmazza meg ezt a problémakört, hogy "joggal tűnik szinte emberfeletti teljesítménynek... az építés vezetőjének jól kellett ismernie a geometriát és a csillagászatot..." Jómagam Kákosy László művein nőttem fel, egyike azoknak, akiknek Egyiptom iránti vonzalmamat köszönhetem, itt mégis ellent kell mondanom neki. Szerintem bármiféle geometriai és csillagászati ismeret fölösleges ehhez! A négyzetes alapú gúla az egyik legegyszerűbb geometriai alakzat, mely azonban még e formájában is több lépésben alakult ki. A gúlák építésekor már hosszú tapasztalatok birtokában tervezhettek. A négyszög alaprajz pontos kitűzése nyilván nem volt nagy feladat a gyakorlott egyiptomi földmérőknek, akiknek minden áradás után ennél jóval bonyolultabb feladatokat is meg kellett oldaniuk. Ezután az építésvezetőnek csak arra kellett ügyelnie, hogy minden egyes réteg pontosan ugyanannyival kerüljön beljebb az előzőnek a peremétől, az oldalakon és a sarkokon is. Az átlók folyamatos ellenőrzésével minden problémát kiküszöbölhető (van olyan piramis, amelynek csúcsa nem pontosan az átlók metszéspontjában található). A piramisok tájolását a legtöbben csak fejlett csillagászati ismeretek feltételezésével tudják magyarázni, pedig még annyi sem kell hozzá, amennyiről az adott időszakban biztos tudomásunk van. A probléma kitűnően megoldható egyetlen nap alatt, mindössze egy bizonyos égitest (bármelyik!) felkelésének és lenyugvásának irányát kell egy adott pontból rögzíteni. Ha ezt a két irányt egyenlőszárú háromszög két szárának tekintjük, máris érthető, hogy csak fel kellett mérni mindkét irányban ugyanazt a távolságot, majd a két kapott pontot összekötni és a távolságot megfelezni, ezzel pedig azonnal megkaptuk a szögfelezőt, és vele az északi irányt (illetve ha a Nap volt a megfigyelt objektum, akkor a délit). Ez a módszer alapos kivitelezés esetén éppen azt a pontosságot hozza, mint a megfigyelhető legnagyobb egyiptomi pontosság. El kell még mondani azt is, hogy a sok ismert királysír közül csak egynéhánynál fektettek nagy hangsúlyt a pontos tájolásra, a legnagyobb részüknél ez csak hozzávetőleges. A piramisok építése közben legfeljebb a munka menetének megszervezése volt nagy feladat, hogy elegendő ember dolgozzon a gyors munkához, de elég kevés ahhoz, hogy ne akadályozzák egymást a munkacsoportok.

Alternatív elméletek

2008-ban megjelent egy elmélet, mely szerint elképzelhető, hogy a piramist a helyszínen előállított betonból öntötték. Ez az elmélet azóta megdőlt, mivel bebizonyosodott róla, hogy a fentebb említett hatalmas tömeg alatt az építmény már az építést követő első néhány évben összeroskadt volna, másrészről a helyszínen öntött betontömböket még a mai technikával is igencsak lassan lehetne 150 méteres magasságba és megközelítően 150 méteres mélységben néhány milliméteres pontossággal összeilleszteni.

A piramisépítési technika reprodukálására számos kísérlet történt (például mint amilyen a japán Waseda egyetem által finanszírozott, 1978-ban végzett kísérlet volt, melyet Josimura Szakudzsi professzor vezetett). A kísérlet célja egy csupán tizenkét méteres piramis felépítése volt az eredeti piramisok mellett, a Kr.e. 2500 körüli időszak (tehát a piramisok feltételezett építésének megfelelő) technikai színvonalát és lehetőségeit használva.

A japán csoportnak azonban rá kellett ébrednie hogy a "klasszikus megoldás" (réz szerszámok, kőkalapács használata, vizezett homokon, vagy görgőkön vontatott, esetleg hajózott több tonnás kőtömbök csigák és daruk nélkül történő mozgatása pusztán emberi erővel) nem működik. Ekkor a modern technikához fordultak, de így sem jártak sikerrel, még annak ellenére sem, hogy számos további könnyítéssel (például nem a Nílus túlsó partjáról hozták a bányászott köveket, teherautókat, darukat és speciális, ipari kővágó gépeket használtak) éltek. Volt azonban, akinek sikerült az ókori technológiákkal és eszközökkel rekonstruálni az építkezést.

Számos kísérletet tettek az elmúlt évtizedekben a kutatók, hogy megtudják, milyen további – eddig esetleg fel nem tárt – kamrákat rejthet még a piramis. Egy ilyen kísérlet volt a Luis Alvarez – a Los Angeles-i egyetem tanára – által vezetett 1967-es, úgynevezett "müonsugárzás vizsgálat". A két éven át tartó kutatás eredménytelenül zárult. A vizsgálat 1969-ben, a kutatásban részt vevő másik tudós – dr. Amr Gohed – alábbi mondatával ért véget: "Ez a dolog tudományos szempontból megmagyarázhatatlan. Vagy a piramis struktúrája képez egy tökéletes káoszt, vagy olyan tényezők játszanak itt szerepet, amelyeket nem ismerünk."

Nemere István fentebbi közlése két ponton megbukik:

1. Alvarez nem a Hufu-piramist vizsgálta, hanem Hafré piramisát
2. A kutatás azért zárult eredménytelenül, mert Alvarez nem talált további üreget. Ez nem azt jelenti, hogy a modern technológiát befolyásoló tényezőkkel állunk szemben, hanem azzal, hogy a módszer nem alkalmas a feladatra, vagy tényleg nincs több üreg.

Nemere István természetesen nem Alvarez szavait idézte, hanem egy munkatársáét. Alvarezt ugyanis megkérdezték: "Mi lesz akkor, ha a kozmikus sugarak segítségével nem sikerül felfedezni a rejtett helyiségeket?" Válasz: "Akkor biztos leszek benne, hogy ebben a piramisban nincsenek semmiféle titkos kamrák és kincstárak."

Az alternatív elméletek közé tartozik az a feltevés, miszerint a gízai piramisok alaprajza megegyezik az Orion csillagkép legfényesebb három csillagának, az Orion övét alkotó csillagok pozíciójával. Sőt felvetődött, hogy nem is a mai állapotra hasonlít, hanem annak 12 000 évvel ezelőtti látványához. Az Orion öve egy majdnem egy vonalban elhelyezkedő csillagkép, közel egyforma távolságra álló három csillaggal. A gízai piramismező királysírjai is közel azonos távolságra vannak egymástól, ez azonban inkább véletlenszerű – illetve az épületek elhelyezésének harmonikus voltából eredő –, mint szándékos. Ilyen alapon bármely három, egymás után következő villanyoszlop is lehetne az Orion övének leképezése. Rainer Stadelmann így ír erről: (A tájolást leszámítva...) „a további esetleges egyezőségek csak a piramisok megszállottjai számára érdekesek, és kétszeresen igaz ez a teóriára, miszerint a gízai piramisok elhelyezkedése az Orion öv csillagainak konstellációját képezné le...”