Szerkesztő:Kreamar/Jevgenyij Pasukanisz

Jevgenyij Bronyiszlavovics Pasukanisz (1891 - 1937) szovjet jogász, a sztálini korszak jogtudományának egyik meghatározó alakja. A "nagy tisztogatás" idején kivégezték.

Életpályája[szerkesztés]

Életpályájának kezdete[szerkesztés]

Csatlakozott a Szociáldemokrata Munkáspárthoz (RSLDP) Szentpéterváron. 1909-ben Szentpéterváron kezdett jogtudományt tanulni. Szocialista aktivizmusa következtében a cári rendőrség száműzetéssel fenyegette Pasukaniszt, így 1910-ben Oroszországból Németországba távozott. Tanulmányait Münchenben folytatta. Az első világháború alatt visszatért hazájába, Oroszországba. 1914-ben segített kidolgozni a háborút ellenző RSLDP határozatot. Az 1917-es októberi forradalmat és a Szovjet-Oroszország létrejöttét követően Pasukanisz csatlakozott az Orosz Kommunista (bolsevik) Párthoz. 1918 augusztusában Moszkvában bíró lett. A Külügyminisztériumban is betöltött tisztséget, és tanácsadója volt a berlini szovjet nagykövetségnek, közreműködve az 1922-es Rapalloi Szerződés megszövegezésében. 1924-ben a Kommunista Akadémia tagjaként főállású akadémiai feladatokra helyezték át. 1930-ban Pasukanisz a Kommunista Akadémia alelnöke lett.^[1]

Késői évei[szerkesztés]

1925 és 1927 között Pjotr Sztucska, egy másik szovjet jogtudós és Pasukanisz összeállították az „Állam és Jog Enciklopédiáját”, és folyóiratot indítottak „A jog forradalma” néven. 1927-ben a Kommunista Akadémia rendes tagjává választották, végül alelnöke lett. Sztucskával közös állam- és jogelmélet szekciót indítottak az Akadémián. 1930-ban azonban Nyikolaj Buharint Sztálin megtámadta, mert ragaszkodott ahhoz, hogy az államnak el kell halnia ahhoz, hogy a kommunizmus létrejöjjön - ahogyan azt Marx szorgalmazta. Ezután Pasukaniszt valamennyi politikai tisztségétől megfosztották. Pasukanisz hamarosan a kormány részéről is nyomás alá került. Ennek eredményeként Pashukanis elkezdte felülvizsgálni államelméletét. Barátjával, Sztucskával abbahagyta a munkát. Nem világos, hogy Pasukanisz átalakulása egyszerűen a biztonsága miatti félelem eredménye volt-e, vagy valóban meggondolta magát. 1931-ben a Szovjet Építésügyi és Jogi Intézet (a Szovjet Tudományos Akadémia Állam- és Jogtudományi Intézet elődje) igazgatójává nevezték ki. 1936-ban kinevezték a Szovjetunió igazságügyi helyettesének biztos-nak, és tagságra javasolták a Szovjet Tudományos Akadémia tajának.^[2]

Andreas Harms szerint Pasukaniszt Pjotr Jugyin a "nép ellenségének" minősítette. 1937. január 20-án Pasukaniszt letartóztatták, és Andrej Visinszkij hamarosan felváltotta őt a Szovjet Építési és Jogi Intézetben. Alfred Krisianovics Sztalgevics, Pasukanisz régi kritikusa, vette át a kurzusait a Moszkvai Jogi Intézetben.

Pasukaniszt, számos önkritika közzététele ellenére, végül 1937-ben "trockista szabotőrnek" minősítették, és 1937 szeptemberében kivégezték.^[3] Pasukaniszt 1957-ben posztumusz rehabilitálták, bár elméleteit a szovjet joggyakorlat főáramlata akkoriban nem vette át.^[forrás?]

Elméletei[szerkesztés]

1924-ben Pasukanisz kiadta alapművét „A jog általános elmélete és a marxizmus" címmel. Ez a mű leginkább Pasukanisz "[[áruforma-elmélet"ről ismert. Ez az elmélet a marxista gondolkodás két pillérére épült: (1) a társadalom szerveződésében a gazdasági tényező a legfontosabb; a jogi és erkölcsi elvek és intézmények ezért egyfajta felépítményt alkotnak, amely a társadalom gazdasági szervezetét tükrözi; és (2) a kommunizmus végre elért állapotában a jog és az állam elsorvad. Ha megvalósul a kommunizmus, a tipikusan értelmezett erkölcs nem tölt be semmilyen funkciót.

"A szocialista gazdasági viszonyokat már nem jogszabályok rendezik, hanem ún. technikai-adminisztratív normák." (Pasukanisz)^[4]

„ Pasukanisz 1927-ben azt vallotta, hogy a jog az áruforgalmon alapul, így ha az áruforgalom megszűnik, akkor a jog is elhal. Ameddig azonban még létezik a jog, addig árujog lesz. Pasukanisz szerint az áruforgalom miatt kell a dolgok őrzőjét jogalannyá tenni, ezáltal pedig a jogalanyiság az árutulajdonosi minőség perszonifikálása és egyben legitimálása. A szerző elismeri, hogy a társadalmi tulajdonnal gazdálkodó állami vállalatok is személyiséget kaphatnak a jogtól, ez azonban csak korlátozott jogképességet jelenthet, amelynek a terjedelmi korláton túl időbeli korlátja is van, mert a piaci viszonyok imént vízionált megszűnésével kapcsolatban ez a jogképesség is meg fog szűnni, ugyanis az állam jogképessége szükségtelenné teszi. Voltak azonban a ’szovjet gondolkodásban’ olyan irányzatok, amelyek addig sem mentek el a jogalanyiság tekintetében, mint Pasukanisz: ezen álláspont szerint a vállalatok esetében jogi személyiségről nem beszélhetünk, mert a gazdaságirányítástól való erős függőség miatt legfeljebb csak költségvetési üzemeknek lehet azokat tekinteni.^[5] ”

„69. lábjegyzet: Jevgenyij Pasukanisz (1891–1937) „buharinista jogelmélete” szerint a jog nem más, mint az anarchisztikus áruviszonyok kifejezésmódja, s miután a jogfejlődés ezen áruviszonyok fejlődésével esik egybe, annak csúcspontja (a kapitalizmus) után, az anarchikus áruviszonyokat megszüntető szocializmus megvalósulásával maga is megszűnik. Amíg ez megtörténik, a szocializmust építő társadalomban szükség van még szabályokra, ezek azonban már nem jogi jellegűek, hanem pusztán technikai-adminisztratív természetűek. Pjotr Szutcska (1865–1932) nem a jogról általában, hanem csak a civiljogról mondott ítéletet. Burzsoá maradványnak nyilvánítva, melynek alkalmazását kizárólag az egyéni árutulajdonosok vagyoni viszonyaira kell korlátozni, de a szocialista szervezetek egymás közötti vagyoni viszonyaira vonatkozó érvényesülését nem szabad megengedni. Vö. П. И. Стучка: Введение в теорию гражданского права. Учебное пособие, 2-е изд. (Москва: Соцэкгиз 1931). ^[6]”

„Erre az időszakra (1925–1935) esnek a szovjet polgári jogtudomány legnagyobb és legerőteljesebb vitái, ekkor alakulnak ki a később eretnekségnek minősített elméletek (A. G. Gojhbarg a jogi normativitást, s általában az írott jogot elvető korai szemlélete, P. I. Sztucska a kétszektoros jogról, J. B. Pasukanisz egységes gazdasági jogról alkotott tudományos koncepciói), s e viták nyomán fejlődött ki, ahogyan Genkin professzor írja, „a szovjet szocialista polgári jog marxista pártos tudománya”, amely azután „következetesen harcolt a burzsoá kozmopolitizmus szovjet jogirodalomba való behatolása ellen”.^[7]”

„A szovjet jogfejlődés tehát egyértelműen a mellett szól, hogy a szerződési rendszernek nem csupán egyszerűen létjogosultsága van a szocializmus viszonyai között, hanem állandóan fejlődő, erősödő, mind szélesebb körre kiterjedő, a társadalomépítés szempontjából egyre növekvő szerepet betöltő jogi forma. A szovjet jogtudományban — főleg a 30-as évektől kezdve — ez az álláspont túlnyomóvá is vált (eltekintve most Pasukanisz és Sztucska retrográd nézeteitől). A szovjet jogtudományban a vita általában nem is a szerződések szükségessége, hanem a legmegfelelőbb szerződési formák kialakítása körül folyt; az általános és a helyi, majd a közvetlen szerződési rendszerre való áttérés jelzi e szempontból a legfontosabb állomásokat és tükrözi közvetlenül a viták gyakorlati eredményeit.^[8]”

Sárközy Tamás írja róla:

„A gazdaságra vonatkozó jog elméletét tekintve az általános felfogás a 20-as években az ún. kétszektoros jog volt, amelynek elméleti alapjait két jelentős szovjet jogtudós: Pasukanisz és Sztucska dolgozta ki. Pasukanisz híres, 1924-ben megjelent könyvében, "A jog általános elmélete és a marxizmus"-ban a jogot az árucsere jogával, azaz a polgári joggal azonosította, és így "igazi" jogot változatlanul csak a burzsoá társadalomban ismer el. Ami a szocializmus szovjetunióbeli körülményeit illeti, a NEP alatt két nagy szektor alakult ki. Egyfelől a társadalmi tulajdonon kívüli árutermelő szektor, amelyet a szocialista állam ugyan korlátoz, de benne szocialista állam által befolyásolt valódi polgári jog uralkodik. Másfelől a társadalmi tulajdon, ahol a tervmegvalósítás körében a célok egységét tükröző technikai-szervező szabályok, tehát nem a kölcsönösségre építő valódi jog uralkodik. Pasukanisz és Sztucska szerint a NEP a valódi jog és a szervezés fel nem oldott dualizmusa, a jövőt pedig a technikai szabályozás kiterjedése és a polgári jog elhalása fogja jelenteni, amely egyben az egész jog elhalását is magával hozza. E két szektorból a 20-as évek vége felé a társadalmi tulajdonra vonatkozó "nem igazi", technikai-szervezési jogot nevezték el gazdasági jognak.^[9]”