Szén-hegy
| Szén-hegy | |
.jpg) | |
| Alapítás éve | 1928 |
| Ország |  Kína |
| Település | Shichahai Subdistrict |
| Terület | 0,23 km2 |
| Elhelyezkedése | |
 Szén-hegy
Pozíció Peking térképén
| |
 é. sz. 39° 55′ 25″, k. h. 116° 23′ 26″39.923611°N 116.390556°EKoordináták: é. sz. 39° 55′ 25″, k. h. 116° 23′ 26″39.923611°N 116.390556°E | |
 | |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Szén-hegy témájú médiaállományokat. | |
A Szén-hegy a pekingi Tiltott Várostól északra emelkedő 45 méter magas mesterséges domb, népszerű közpark, szép kilátással. Hivatalos neve is Szép Kilátás-hegy (Csingsan ()), de a köznyelv csak Szén-hegynek, Mejsan ()nak hívja (Méishān, 煤山), amit a helyi magyar kolónia is átvett. Egy legenda szerint ugyanis itt tárolták a császári udvar szénkészleteit, de erre a történészek nem találtak bizonyítékot.[1]
Története
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]A hegyet a Ming-dinasztia idején, Jung-lö () császár uralkodása alatt hozták létre a Tiltott Várost körülvevő árkokból, valamint a környező mesterséges tavakból kitermelt földből.
Pontosan a palotarendszer és egyúttal a város észak-déli tengelyén helyezkedik el, több mint 230 000 négyzetméter területen.[2] A fengsuj () elvek alapján az volt a feladata, hogy a császári palotát megvédje az ártó északi befolyástól.[3]
A dombon öt önálló csúcsot alakítottak ki, és mindegyikre építettek egy gyönyörű pavilont még Csien-lung kínai császár () idején. Ezeket azóta számos alkalommal restaurálták.
A domb csúcsán álló Tízezer Tavasz pavilonja a belső város centruma, sokáig egyben legmagasabb pontja is volt. A domb mögötti épületben mutatták be a császárok áldozataikat őseik arcképe előtt.[4]
A domb a császári korban a Tiltott Várost körülvevő, a köznéptől ugyancsak elzárt Császárvároson belül volt, és csak az udvar használta rendezvények és pihenés céljára.
A helyhez fűződő másik legenda szerint itt követett el öngyilkosságot az utolsó Ming császár. A Li Ce-cseng () vezette parasztfelkelők elől menekülve Csung-csen () császár 1644. március 19-én a domb keleti oldalán felakasztotta magát egy fára. Bár a legendát a korabeli pekingi udvarban élt jezsuiták visszaemlékezései is tartalmazzák, hitelességében a szakértők egy része kételkedik.[1]
Források
[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]- Polonyi Péter (1986). Kína (nagyútikönyv). Panoráma. ISBN 9632432568.
