„Sablon:Vitrin/5” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
Nincs szerkesztési összefoglaló |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
====[[ |
====[[Van, aki forrón szereti]] (A kiemelt státuszt megkapta: 2010. 09. 10.)==== |
||
[[Fájl: |
[[Fájl:Marilyn Monroe s.jpg|150px|jobbra]] |
||
A '''''Van, aki forrón szereti''''' ''(Some Like It Hot)'' [[1959 a filmművészetben|1959]]-ben bemutatott fekete-fehér [[amerikai film|amerikai]] filmvígjáték. [[Billy Wilder]] alkotása a műfaj egyik klasszikusa. A főszerepeket [[Marilyn Monroe]], [[Tony Curtis]] és [[Jack Lemmon]] játssza. |
|||
'''Louis Hector Berlioz''' ([[La Côte-Saint-André]], [[1803]]. [[december 11.]] – [[Párizs]], [[1869]]. [[március 8.]]) [[franciák|francia]] romantikus [[zeneszerző]], [[író]], zenekritikus. Orvosi tanulmányait félbehagyva tért át a zeneszerzésre. Miután a párizsi konzervatóriumban tanulva több ízben pályázott sikertelenül a [[Római-díj]]ra, 1828-ban megrendezte első nyilvános szerzői estjét. 1830-ban, a ''[[Fantasztikus szimfónia]]'' befejezése után, ''Szardanapál utolsó éjszakája'' című [[kantáta|kantátájával]] végre elnyerte az áhított elismerést, és [[Róma|Rómába]] utazott, ahol azonban nem találta helyét, és félbeszakítva az ösztöndíj feltételéül szabott ott-tartózkodást, visszatért a francia fővárosba. 1833-tól mint zeneíró és -kritikus működött. Egész élete során úgy érezte, hogy a párizsi közönség nem értékeli kellőképpen művészetét. Nem sikerült tanári állást szereznie a konzervatóriumban, és az [[Opéra|Opérában]] sem alkalmazták karmesterként. Zűrös magánéletéből a [[belgium]]i és a [[németország]]i hangversenykörutak jelentettek számára menekülést. Később Közép-Európába is eljutott, így többek között [[Budapest]]re is. |
|||
A forgatókönyvet Wilder [[Iţec Domnici|I. A. L. Diamond]]dal közösen Kurt Hoffmann ''Fanfaren der Liebe'' (1951) című filmje alapján írta. A forgatás [[1958 a filmművészetben|1958]] augusztusától november elejéig tartott. Bár a rendező második alkalommal dolgozott Monroe-val, a forgatás a színésznővel nem volt zökkenőmentes. Az első tesztvetítésen a fogadtatás lesújtó volt, de Wilder a stúdió kérése ellenére sem változtatott a filmen. A hivatalos bemutatóra 1959 márciusában került sor [[New York]]ban, ahol jóval kedvezőbb fogadtatásban részesült. A film jelentős szakmai és közönségsikert aratott. |
|||
Műveinek java [[programzene]], irodalmi eredetű témák feldolgozása, fantáziadús zenei színekkel. Jellemző vonásuk az egységet biztosító visszatérő téma. Elismert karmester volt. Művei nyitányok, szimfóniák, kórusművek, operák, dalok. Meghangszerelte a ''Rákóczi-indulót'' és belefoglalta a ''[[Faust elkárhozása]]'' című szimfonikus művébe. Leghíresebb műve a ''Fantasztikus szimfónia'', amelyben először alkalmazta a tételeken végigvonuló [[vezérmotívum]]ot, amely mindig új hangulatot, érzelmet hoz. Az elsők között volt, aki a művész legbensőbb érzéseit, szenvedéseit zenei vallomássá, programzenei alkotássá formálta. ''Hangszereléstana'' máig alapvető kézikönyv, ő a máig érvényes, modern szimfonikus hangzás megteremtője: nagy létszámú zenekarra, kórusra írta műveit; és az alapvető ütőhangszerek nála nyerték el állandó helyüket a zenekarban. Élete utolsó szakaszában fordult az operaszínpad felé, ekkor írta meg nagysikerű [[Grand opéra|nagyoperáját]] ''[[A trójaiak]]'' címmel. Az utókorra gyakorolt hatását tekintve az egyik legfontosabb romantikus alkotónak tekinthető, mely hatás a [[Liszt Ferenc]]en, [[Richard Wagner|Wagneren]], [[Giuseppe Verdi|Verdin]] és [[Gustav Mahler|Mahler]]en át egészen [[Richard Strauss]]ig húzódó szimfonikus ív számos jelentős zeneszerzőjének műveiben megfigyelhető. |
|||
A ''Van, aki forrón szereti''t az [[Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia|Amerikai Filmakadémia]] hat kategóriában jelölte [[Oscar-díj]]ra, melyből egyet nyert el: [[Orry George Kelly|Orry-Kelly]], mint a legjobb jelmeztervező vehette át a szobrocskát. [[1989]]-ben az Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága beválasztotta a filmet a Nemzeti Filmarchívumba. Az Amerikai Filmintézet (AFI) a filmet [[2000]]-ben minden idők legjobb amerikai vígjátékának választotta, valamint a [[Minden idők 100 legjobb amerikai filmje|100 legnagyobb amerikai filmje]] közé is besorolta. |
|||
| ⚫ | |||
| ⚫ | |||
EZT ITT A DIVBEN NE CSERÉLJÉTEK LE!!! --></br><small>{{szerkeszt|Sablon:Vitrin/5|frissít}}</small></div> |
EZT ITT A DIVBEN NE CSERÉLJÉTEK LE!!! --></br><small>{{szerkeszt|Sablon:Vitrin/5|frissít}}</small></div> |
||
A lap 2010. szeptember 15., 10:46-kori változata
Van, aki forrón szereti (A kiemelt státuszt megkapta: 2010. 09. 10.)
A Van, aki forrón szereti (Some Like It Hot) 1959-ben bemutatott fekete-fehér amerikai filmvígjáték. Billy Wilder alkotása a műfaj egyik klasszikusa. A főszerepeket Marilyn Monroe, Tony Curtis és Jack Lemmon játssza.
A forgatókönyvet Wilder I. A. L. Diamonddal közösen Kurt Hoffmann Fanfaren der Liebe (1951) című filmje alapján írta. A forgatás 1958 augusztusától november elejéig tartott. Bár a rendező második alkalommal dolgozott Monroe-val, a forgatás a színésznővel nem volt zökkenőmentes. Az első tesztvetítésen a fogadtatás lesújtó volt, de Wilder a stúdió kérése ellenére sem változtatott a filmen. A hivatalos bemutatóra 1959 márciusában került sor New Yorkban, ahol jóval kedvezőbb fogadtatásban részesült. A film jelentős szakmai és közönségsikert aratott.
A Van, aki forrón szeretit az Amerikai Filmakadémia hat kategóriában jelölte Oscar-díjra, melyből egyet nyert el: Orry-Kelly, mint a legjobb jelmeztervező vehette át a szobrocskát. 1989-ben az Egyesült Államok Nemzeti Filmmegőrzési Bizottsága beválasztotta a filmet a Nemzeti Filmarchívumba. Az Amerikai Filmintézet (AFI) a filmet 2000-ben minden idők legjobb amerikai vígjátékának választotta, valamint a 100 legnagyobb amerikai filmje közé is besorolta.