„Bel canto” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a Bot: következő hozzáadása: cs:Belcanto |
a Bot: következő módosítása: pt:Bel canto |
||
37. sor: | 37. sor: | ||
[[no:Bel canto]] |
[[no:Bel canto]] |
||
[[pl:Bel canto]] |
[[pl:Bel canto]] |
||
[[pt:Bel |
[[pt:Bel canto]] |
||
[[ro:Bel canto]] |
[[ro:Bel canto]] |
||
[[ru:Бельканто]] |
[[ru:Бельканто]] |
A lap 2009. április 23., 10:45-kori változata
A bel canto egy olasz operai kifejezés (jelentése: szép ének), amely olyan éneklési technikát jelent, ami a tökéletes dallamformálást helyezi az előadás középpontjába. A hang mozgékonyságán, a hangképzés kiegyenlítettségén alapul. A zeneszerzők az énekhangot már-már instrumentumként használták. A bel canto operákban gyönyörű áriák szólaltak meg. Hosszú időn át magába foglalta a rögtönzés és a díszítés művészetét is, később az énekes szólam rögzült (Gluck, Rossini), majd drámaiság is társult hozzá (Donizetti). Verdinél és a francia nagyoperákban az éneklés már jobban eltávolodott a drámai kifejezés és a deklamáció irányába. Az operai történetek drámaiságának kihangsúlyozását a végül a zenei verizmus valósította meg.
A bel canto 17-19. században volt a legnépszerűbb, főleg az olasz operában, kiváltképpen a nápolyi iskolában. Híres bel canto áriák például Norma cavatinája (Bellini), Malatesta és Don Pasquale kettőse (Donizetti: Don Pasquale) vagy Nemorino románca a Szerelmi bájitalból (Donizetti), a rágalomária Rossini A sevillai borbély című operájából.
A bel canto aranykora 1805-1830 közöttre tehető, amikor a stílus legnevesebb zeneszerzői alkottak:
Felhasznált irodalom
- Balázs István: Zenei lexikon, Corvina Kiadó, Budapest, 2005, ISBN 963 13 5453 9
- Szabolcsi-Tóth: Zenei lexikon, Zeneműkiadó, Budapest, 1965