Stílus

A stílus görög eredetű szó, amely a latin nyelven keresztül terjedt el világszerte. Eredetileg egy betűvetésre használt eszköz volt. Manapság mindennemű közlemény kifejezésmódját értjük rajta. Előfordul a szó tágabb értelmében is, amikor művészi formanyelvről (zene) beszélünk. Lehet átfogó jelentésű, mint korstílus és lehet szűkebb értelmezése az egyéni kifejezésmód kapcsán. (viselkedésmód, cselekvésmód) A stílust befolyásolja az előadó egyénisége, lelki állapota, az előadó és a hallgató viszonya. A közlésfolyamat minden tényezője hatással van a stílusra, háromnak azonban kiemelkedő a szerepe: a valóságnak, a beszélőnek és hallgatónak. A beszélőnek mondanivalóját oly módon kell megfogalmaznia, hogy a szándéka hatást tegyen a hallgatóra. Ennek legfőbb feltétele az előadó és a befogadó feltételezett egyező intelligenciaszintje.

A nyelv és a stílus kapcsolatát az a körülmény is jelzi, hogy a szótárban igaz több jelentése is van a szavak egy részének, de a szövegbe helyezve már csak egy jelentésük érvényesül. Minden nyelvi elemnek van tehát egy, a szavak fogalmi jelentéséből adódó elsődleges jelentése (denotatív). Erre épülhet a kialakuló másodlagos érzelmi-hangulati-gondolati többletjelentés. Ez a stílusban végbemenő jelentésgazdagító folyamat (konnotáció). A másodlagos jelentés mindig hozzáadódik az elsődlegeshez. A stílus kifejezőerején, expresszivitásán azt is értjük, hogy mennyire közvetíti az érzelmeket, hangulatokat, a képzelet és a gondolatok mozgását. A stílus valamilyen módon mindig kifejezi a beszélő személyes kapcsolatát a témával, tartalommal.