„Mandulafenyő” változatai közötti eltérés

Mandulaifenyő
	Mandulafenyő Rómában
	Természetvédelmi státusz
	Nem fenyegetett;
Rendszertani besorolás
Ország:	Növények (Plantae);
Törzs:	Toboztermők (Pinophyta);
Osztály:	Tűlevelűek (Pinopsida);
Rend:	Fenyőalakúak (Pinales);
Család:	Fenyőfélék (Pinaceae);
Nemzetség:	Pinus;
Faj:	P. pinea;
Tudományos név
	Pinus pinea; Linné
Elterjedés
Hivatkozások
	Wikifajok A Wikifajok tartalmaz Mandulaifenyő témájú rendszertani információt. Commons A Wikimédia Commons tartalmaz Mandulaifenyő témájú médiaállományokat és Mandulaifenyő témájú kategóriát.

Laptörténet interaktív böngészése

[ellenőrzött változat]

← Régebbi szerkesztés Újabb szerkesztés →

Tartalom törölve Tartalom hozzáadva

VizuálisWikiszöveges

Sorban

A lap 2013. december 11., 01:47-kori változata

A mandulafenyő (Pinus pinea) mediterrán eredetű fenyő, ehető terméséért és jellegzetes habitusának sajátos díszítő jellege miatt évezredek óta sokfelé termesztik. Az ehető magvú, és magjukért termesztett fenyők közül a legismertebb, és valószínűleg a leginkább széles körben elterjedt faj. Magyarországon előforduló példányai nagy valószínűséggel mind ültetett, vagy termesztésből kivadult egyedek.

Származási helye

Mediterrán területek, tengerpartok homokos talaja. A mediterrán táj egyik igen jellegzetes növényfaja. Ősidők óta termesztik, így a természetes állományok és a visszavadult kultúrállományok nehezen különíthetők el.^[1]

Leírása

Ernyőszerűen szétterülő, 20 méter magasra megnövő örökzöld fenyő. Kérge narancsbarna, mélyen barázdált. Fiatal hajtásai szürkészöldek és simák, idősebb korukban világosbarnák. 10-15 cm hosszú levelei vaskos, kemény és kissé csavarodott, erősen kihegyezett tűlevelek, élük alig észrevehetően fogazott. Párosával, ritkásan nőnek a vastag, sima narancsbarna száron. A fiatal növényeken egyesével állnak és halvány kékesszürke színűek, később szürkészöldek, 2-3 évig a hajtáson maradnak. A fiatal hajtásokon a sárga porzós és a zöld termős tobozok a nyár elején nyílnak. A toboz csaknem gömb alakú, 8-15 cm hosszú, fénylő barna és kemény; a harmadik évben érik be. Magvai, melyeket nagy mennyiségben hoz (tobozonként akár száznál is többet) ehetők.^[2]

Képek

habitusa
fiatal és idős tűlevelei
porzós barkák
toboza
elterjedése
mandulafenyők Andalúziában
magjai

Forrás

Allen J. Coombes: határozó kézikönyvek: Fák, Egyetemi Nyomda, Budapest ISBN 963 545 038 9

[1] [1]

[2] ttp://www.treemail.hu/magazin/cikkek/europai-mandulafenyo-pinus-pinea

[1]

[2]

@@ 13. sor: / 13. sor: @@
 | binomial_authority = [[Linné]]
 }}
+A '''mandulafenyő''' ''(Pinus pinea)'' mediterrán eredetű fenyő, ehető terméséért és jellegzetes habitusának sajátos díszítő jellege miatt évezredek óta sokfelé termesztik. Az ehető magvú, és magjukért termesztett fenyők közül a legismertebb, és valószínűleg a leginkább széles körben elterjedt faj. Magyarországon előforduló példányai nagy valószínűséggel mind ültetett, vagy termesztésből kivadult egyedek.
 ==Származási helye==