„Simonoszeki béke” változatai közötti eltérés
| [ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
| 20. sor: | 20. sor: | ||
A szerződés olyan előnyös helyzetbe hozta Japánt, hogy az kiváltotta a Kínában már befolyási övezetekkel bíró többi nagyhatalom felháborodását. [[Lobanov-Rosztovszkij]] orosz külügyminiszter kezdeményezésére Oroszország, Franciaország és Németország jegyzékben követelte |
A szerződés olyan előnyös helyzetbe hozta Japánt, hogy az kiváltotta a Kínában már befolyási övezetekkel bíró többi nagyhatalom felháborodását. [[Lobanov-Rosztovszkij]] orosz külügyminiszter kezdeményezésére Oroszország, Franciaország és Németország jegyzékben követelte |
||
Japántól a szerződés módosítását. Ennek nyomán Japán – pénzügyi követelései további emelése fejében – lemondott a Liaotung félszigetről és az ott elhelyezkedő [[Lüshunkou körzet]]éről (Port Arthur |
Japántól a szerződés módosítását. Ennek nyomán Japán – pénzügyi követelései további emelése fejében – lemondott a Liaotung félszigetről és az ott elhelyezkedő [[Lüshunkou körzet]]éről (Port Arthur támaszpontjával) Oroszország javára, amely így hozzájutott a hőn áhított jégmentes kikötőhöz. |
||
==Irodalom== |
==Irodalom== |
||
A lap 2010. június 16., 16:26-kori változata
 |
Ez a szócikk/szakasz most épül, még dolgoznak az első verzión! |
A simonoszeki béke (japán nyelven: 下関条約, Shimonoseki Jōyaku, – maguani szerződés) az első japán-kínai háborúnak vetett véget és 1895. április 17-én írták alá.
A háborúban győztes Japán e szerződés révén elérte fő célját, Korea kiszakítását Kína befolyási övezetéből és japán fennhatóság alá helyezését. Emellett Kínának meg kellett nyitnia egy sor területét a japán befolyása előtt és óriási hadisarcot kellett fizetnie.
A szerződés rendelkezései
Kína elismerte Korea „függetlenségét” és lemondott minden ezzel kapcsolatos korábbi jogáról. Ugyancsak átengedte Japánnak a Liaodong-félszigetet (akkori nevén Liaotung), a mai Liaoning kínai tartomány egy részét, Taiwan szigetét és a Penghu (Pescadores) szigeteket Japánnak.
Kínának emellett 200 millió tael (mintegy 7450 tonna ezüst) hadi kártérítést kellett fizetnie, valamint a korábban az ópiumháborúk után a nyugati hatalmakkal kötött egyenlőtlen szerződések mintájára egy sor kikötőt és folyót meg kellett nyitnia a japán kereskedők előtt. Ennek nyomán hozhatott létre Japán Sanghajban is területenkívüliséget élvező telepet, úgynevezett koncessziós területet.
A szerződés aláírói
A szerződést az amerikai John W. Foster, korábbi külügyminiszter, a kínai kormányzat tanácsadója fogalmazta, és japán részről Ito Hirobumi és Mutsu Munemitsu, kínai részről pedig Li Hongzhang és Li Jingfang írta alá.
Még a tárgyalások idején jobboldali szélsőségesek életveszélyesen megsebesítették Li Hongzhang-ot. A nemzetközi felháborodás a japán követelések valamelyes mérsékléséhez vezetett.
Következmények
A szerződés olyan előnyös helyzetbe hozta Japánt, hogy az kiváltotta a Kínában már befolyási övezetekkel bíró többi nagyhatalom felháborodását. Lobanov-Rosztovszkij orosz külügyminiszter kezdeményezésére Oroszország, Franciaország és Németország jegyzékben követelte Japántól a szerződés módosítását. Ennek nyomán Japán – pénzügyi követelései további emelése fejében – lemondott a Liaotung félszigetről és az ott elhelyezkedő Lüshunkou körzetéről (Port Arthur támaszpontjával) Oroszország javára, amely így hozzájutott a hőn áhított jégmentes kikötőhöz.
Irodalom
- Diplomáciai és nemzetközi jogi lexikon, Akadémiai Kiadó, 1967.