„Csizmadia” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
a kisebb formai javítások, |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
||
1. sor: | 1. sor: | ||
A '''csizmadia''' |
A '''csizmadia''' szó jelentése ma : a [[csizma|csizmák]] elkészítésével és javításával foglalkozó kézműves szakember. Jellegzetesen magyar, de mára sajnos gyakorlatilag kihaltnak számító mesterség. A csizmadia mester azonban a magasszárú bőr lábbelik mellett egykor a bőrcipők és más bőr lábbelik készítésével is foglalkozott. A szó [[török nyelv|török]] eredetű, első előfordulása az [[1500-as évek]] végére tehető. Már a török kor előtt is készítettek kifordított varrással magasszárú bőr lábbeliket. Egészen a 20. század elejéig jelen volt ez a varrástípus, sőt a csizmákat is sokáig még a szimmetrikus [[kaptafa|kaptafákra]] készítették, tehát ,,egylábasok" voltak. A gépesítés során jelentek meg a kaptafamásoló gépek, melyekkel olcsón és gyorsan lehetett bal- és jobblábas kaptafákat is előállítani - ettől kezdve kezdett elterjedni a "kétlábas" csizma. |
||
A különböző társadalmi osztályokra a különböző csizmaviselet volt a jellemző. A parasztok egyszerű csizmáinak fejrészét elég volt kézzel, [[ványolófa|ványolófán]] formázni, |
A különböző társadalmi osztályokra a különböző csizmaviselet volt a jellemző. A parasztok egyszerű csizmáinak fejrészét elég volt kézzel, [[ványolófa|ványolófán]] formázni majd varrni, addig a tehetősebb viseletnek számító, egy darabból kiszabott ványolt csizmához speciális és drága berendezés kellett. Egy ványológépet sokszor közösen használtak az ismerős csizmadiák. |
||
A csizmadia a hagyományos eljárás szerint a tímár által megdolgozott, kész bőrtől kezdi a csizma elkészítését. A felsőrészt és az "alját" is egyaránt ő készíti majd dolgozza össze. A csizmadia kéziszerszámai hasonlók mint a cipészé, - amivel több az a ványoló eszköz valamint a csizmaszár-tágító berendezés, és amivel másabb azok a hosszabb szárú eszközök mint például a kaptavas és a bőrráspoly. A csizmába is tesznek sámfát, melynek legelterjedtebb típusa a 2 db, lábszár alakra ívelt fából és egy középső (csúszdás és fogógombos) faékből áll. |
|||
⚫ | |||
A csizmadia klasszikus termékei közé tartozik a [[ványolt csizma]], a [[parasztcsizma]], a [[lovaglócsizma]], a [[bilgeri |
A csizmadia klasszikus termékei közé tartozik a [[ványolt csizma]], a [[parasztcsizma]], a [[lovaglócsizma]], a [[bilgeri]] azaz a fűzős csizma és a [[vadászcsizma]]. Egy időben divatos volt a törökösen cserzett, így piros színű bőrből készült női [[karmazsin-csizma]] és a [[ráncos]] (rogyott) szárú csizma is. Ma a hagyományos alakú csizmakészítés jórészt a néptáncos csizmákra korlátozódik. |
||
⚫ | A [[varrógép]]ek megjelenése és elterjedése során a csizmakészítéshez eleinte a hosszú jobbkaros [[stoppológép]]et és balkaros [[csizmavarrógép]]et használtak, de a technológiától függően elkészíthető ma a csizma [[síkágyas gép]]pel vagy kézi munkával is. Jellemzően a csizma elkészítése során többnyire még mindig a faszeget alkalmazzák, de a vadászcsizmáknál találkozhatunk a jóval szélesebb talpszélt eredményező, jellegzetes hármas varrásképet adó [[goiser]] technológiával is. A ma létező, csizmával foglalkozó, és általában nem specializált műhelyek szinte mindegyike modern technológiákkal vegyíti a klasszikus módszereket, így lassan nemcsak a szakma, de a technológiák is feledésbe merülnek. |
||
A csizmadia egyike a Magyarországon valaha létezett cipővel foglalkozó, nagyon jellegzetes, de gyakorlatilag kihalt mesterségeknek. |
|||
{{DEFAULTSORT:C~sizmadia}} |
{{DEFAULTSORT:C~sizmadia}} |
A lap 2015. január 2., 16:21-kori változata
A csizmadia szó jelentése ma : a csizmák elkészítésével és javításával foglalkozó kézműves szakember. Jellegzetesen magyar, de mára sajnos gyakorlatilag kihaltnak számító mesterség. A csizmadia mester azonban a magasszárú bőr lábbelik mellett egykor a bőrcipők és más bőr lábbelik készítésével is foglalkozott. A szó török eredetű, első előfordulása az 1500-as évek végére tehető. Már a török kor előtt is készítettek kifordított varrással magasszárú bőr lábbeliket. Egészen a 20. század elejéig jelen volt ez a varrástípus, sőt a csizmákat is sokáig még a szimmetrikus kaptafákra készítették, tehát ,,egylábasok" voltak. A gépesítés során jelentek meg a kaptafamásoló gépek, melyekkel olcsón és gyorsan lehetett bal- és jobblábas kaptafákat is előállítani - ettől kezdve kezdett elterjedni a "kétlábas" csizma.
A különböző társadalmi osztályokra a különböző csizmaviselet volt a jellemző. A parasztok egyszerű csizmáinak fejrészét elég volt kézzel, ványolófán formázni majd varrni, addig a tehetősebb viseletnek számító, egy darabból kiszabott ványolt csizmához speciális és drága berendezés kellett. Egy ványológépet sokszor közösen használtak az ismerős csizmadiák.
A csizmadia a hagyományos eljárás szerint a tímár által megdolgozott, kész bőrtől kezdi a csizma elkészítését. A felsőrészt és az "alját" is egyaránt ő készíti majd dolgozza össze. A csizmadia kéziszerszámai hasonlók mint a cipészé, - amivel több az a ványoló eszköz valamint a csizmaszár-tágító berendezés, és amivel másabb azok a hosszabb szárú eszközök mint például a kaptavas és a bőrráspoly. A csizmába is tesznek sámfát, melynek legelterjedtebb típusa a 2 db, lábszár alakra ívelt fából és egy középső (csúszdás és fogógombos) faékből áll.
A csizmadia klasszikus termékei közé tartozik a ványolt csizma, a parasztcsizma, a lovaglócsizma, a bilgeri azaz a fűzős csizma és a vadászcsizma. Egy időben divatos volt a törökösen cserzett, így piros színű bőrből készült női karmazsin-csizma és a ráncos (rogyott) szárú csizma is. Ma a hagyományos alakú csizmakészítés jórészt a néptáncos csizmákra korlátozódik.
A varrógépek megjelenése és elterjedése során a csizmakészítéshez eleinte a hosszú jobbkaros stoppológépet és balkaros csizmavarrógépet használtak, de a technológiától függően elkészíthető ma a csizma síkágyas géppel vagy kézi munkával is. Jellemzően a csizma elkészítése során többnyire még mindig a faszeget alkalmazzák, de a vadászcsizmáknál találkozhatunk a jóval szélesebb talpszélt eredményező, jellegzetes hármas varrásképet adó goiser technológiával is. A ma létező, csizmával foglalkozó, és általában nem specializált műhelyek szinte mindegyike modern technológiákkal vegyíti a klasszikus módszereket, így lassan nemcsak a szakma, de a technológiák is feledésbe merülnek.