„Istár alvilágjárása” változatai közötti eltérés
| [nem ellenőrzött változat] | [nem ellenőrzött változat] |
aNincs szerkesztési összefoglaló |
a akkád nyelv |
||
| 1. sor: | 1. sor: | ||
{{Ókorportál2}} |
{{Ókorportál2}} |
||
'''Istar alvilágjárása''' (modern cím), a Kr. e. II. évezredben keletkezett [[Akkád |
'''Istar alvilágjárása''' (modern cím), a Kr. e. II. évezredben keletkezett [[Akkád nyelv|akkád]] költői mű, eposz a termékenység-istennő, [[Istar]] alvilági útjáról és visszatéréséről. Forrása egy [[sumer]] eposz, az [[Innin alvilágjárása]] volt. Ebből készült az első akkád változat, amelynek töredékes példányai [[I. Tukulti-apar-Ésarra]] [[asszír]] király könyvtárából kerültek elő. Ezt nevezzük a korábbi Assur-recenziónak. Egy későbbi Assur-recenzió nyomán a mű végső formáját [[Assurbanapli]] könyvtárának példányain a Kr. e. VIII – VII. század fordulóján nyerte el. |
||
Az eposzban feldolgozott [[mítosz]] magja a termékenység éves körforgásának megjelenítése. A termékenységisten évente újra és újra a holtak országába tér, ekkor a földön megszűnik minden szaporodás, abbamarad az emberek, állatok, növények „élete", s az isten maga is az alvilág hatalmába kerül, mintegy meghal. Istar az alvilág hét kapuján áthaladva leveti ékességeit, s meghal, csak tavasszal támad fel újra. |
Az eposzban feldolgozott [[mítosz]] magja a termékenység éves körforgásának megjelenítése. A termékenységisten évente újra és újra a holtak országába tér, ekkor a földön megszűnik minden szaporodás, abbamarad az emberek, állatok, növények „élete", s az isten maga is az alvilág hatalmába kerül, mintegy meghal. Istar az alvilág hét kapuján áthaladva leveti ékességeit, s meghal, csak tavasszal támad fel újra. |
||
A lap 2007. április 15., 16:59-kori változata
Istar alvilágjárása (modern cím), a Kr. e. II. évezredben keletkezett akkád költői mű, eposz a termékenység-istennő, Istar alvilági útjáról és visszatéréséről. Forrása egy sumer eposz, az Innin alvilágjárása volt. Ebből készült az első akkád változat, amelynek töredékes példányai I. Tukulti-apar-Ésarra asszír király könyvtárából kerültek elő. Ezt nevezzük a korábbi Assur-recenziónak. Egy későbbi Assur-recenzió nyomán a mű végső formáját Assurbanapli könyvtárának példányain a Kr. e. VIII – VII. század fordulóján nyerte el.
Az eposzban feldolgozott mítosz magja a termékenység éves körforgásának megjelenítése. A termékenységisten évente újra és újra a holtak országába tér, ekkor a földön megszűnik minden szaporodás, abbamarad az emberek, állatok, növények „élete", s az isten maga is az alvilág hatalmába kerül, mintegy meghal. Istar az alvilág hét kapuján áthaladva leveti ékességeit, s meghal, csak tavasszal támad fel újra.
A sumer eposz néhol terjengős részeit az akkád költő összevonta, viszont nagyobb teret engedett a változó helyzetek sztereotip leírásának. Az újasszír változat költője terjedelmes leírásokat közöl az alvilágról, szövege a Gilgames-eposz és a Nergal és Ereskigal leírásaival is érintkezik. E változat végén Istar férfi párja, Tammuz isten is megjelenik, egyelőre homályos összefüggésben a cselekménnyel: a költő feltehetően már nem ismerte a sumer mítosz hátterét, ezért tétovázott, milyen szerepet adjon az Istartól elválaszthatatlan Tammuznak. A mítosz kezdete:
- Istar, fölséges királynő, Kurnugéa kapujához,
- a sötétség kapujához siet nagy igyekezettel.
- A sötétség háza felé, Irkalla hajléka felé
- siet Istár istenasszony, Nannar tűzvérű leánya.
- A sötétség háza felé, melyet oda nem hagyott még
- senki soha, benne-élő; a sötétség útját járva,
- melyről nincsen visszatérés...
- A sötétség háza felé, melynek vakond-féle népe
- régen elszokott a fénytől. Földet és agyagot esznek
- lenn a fény-nem-járta mélyben, ember-nem-járta sötétben,
- dideregve, a halottak. Tollruha, mint a madáré,
- fedezi el talpig őket. Por lepi be a kilincset,
- por lepi az ajtó zárát...