„Hungaroton” változatai közötti eltérés
[ellenőrzött változat] | [ellenőrzött változat] |
a r2.7.2+) (Bot: következő hozzáadása: ru:Hungaroton |
a r2.7.1) (Bot: következő hozzáadása: nl:Hungaroton |
||
45. sor: | 45. sor: | ||
[[af:Hungaroton]] |
[[af:Hungaroton]] |
||
[[de:Hungaroton]] |
[[de:Hungaroton]] |
||
[[nl:Hungaroton]] |
|||
[[pl:Hungaroton]] |
[[pl:Hungaroton]] |
||
[[ru:Hungaroton]] |
[[ru:Hungaroton]] |
A lap 2012. október 26., 18:09-kori változata
Hungaroton | |
Információk | |
Alapítás éve | 1951 |
Aktív évek | napjainkig |
Alapító(k) | Magyar Népköztársaság |
Ország | Magyarország |
Székhely | Budapest |
Státusza | független |
Terjesztő(k) | Qualiton (USA) |
Műfaj(ok) | különböző |
Honlap | |
http://www.hungaroton.hu/ |
A magyar állam a Népköztársasági Tanács határozatával 1951-ben alapította a Magyar Hanglemezgyártó Vállalatot (MHV), amely a korábbi – előbb hazai, majd világcégek által tulajdonolt – magánkiadók helyébe lépett, hivatalosan jogelődjének a Tonalit Vállalat számított.
A kezdettekkor összesen tíz főt foglalkoztatott, két év múva huszonnégyet. Stúdió céljára – Kodály Zoltán közbenjárása – a VII. kerület, Rottenbiller utca 47. szám alatti lakóház földszintjén lévő Odeon mozi nézőterét kapta meg a cég, s a mai napig ezt használja. Évtizedeken át csak felvételeket tudtak készíteni, mert saját gyártókapacitásuk nem volt. A lemezek préselését a Kábelgyár Rt. egy részlege végezte gőzgépekkel hajtott gyártosoron, itt csak mellékes tevékenységnek számított ez, folyamatosan késtek a szállítással vagy egyszerűen nyersanyag nem volt a gyártáshoz. Pl. 1952–54-ben az MHV 1 570 000 (gramofon)lemezt rendelt a gyártól, de az csak 1 172 500-at tudott szállítani. A cseh(szlovák) Supraphon cég maga ajánlkozott lemezek bérgyártására, igy 1952-ben kb. 20 000, 1955-ben már 221 821 magyar pluszlemez készült a „baráti országban”. Az ötvenes évek első felében egy-egy lemez példányszáma 900–2000 darab között mozgott.
1953-tól kísérleteztek mikrobarázdás lemezek gyártásával, ehhez nyugat-európai szakembereket is hívtak, 1955-től – még mindig a Kábelgyárban – meg is indult a gyártás, párhuzamosan a normállemezekkel.
1965-ben Bors Jenő lett az igazgató, aki fokozatosan átalakította a kiadáspolitákát. Minimalizálta az '51-es alapításkor fő feladatnak megjelölt „népművelő” jellegű kiadványokat (pl. népszerű operák magyar fordításban való kiadását, „munkásmozgalmi” összeállítások megjelentetését), s igyekezett a vállalat működését nyereségérdekelt „tőkés” vállalatokéhoz közelíteni. Ennek eredményeként megerősödött az export. „Labelt” is váltott a cég. A Qualiton helyett a Hungaroton márkanevet kezdték használni a komoly- és népzenei, valamint irodalmi lemezeknél, a korábbi márkanév az operett-, nosztalgia-, kabaré- és „magyarnóta”-felvételeké maradt. Az 1970-es évek megíndították a Hungaroton nemzetközi megbecsültségének ugrásszerű növekedését. Ennek legfőbb tényezője – Bors menedzsmentelvei mellett – egy rendkívül tehetséges zongorista- (Kocsis Zoltán, Ránki Dezső, Schiff András, Jandó Jenő) és operaénekes-nemzedék (Sass Sylvia, Kincses Veronika, Tokody Ilona, Kalmár Magda, B. Nagy János, Sólyom-Nagy Sándor, Miller Lajos, Kováts Kolos, Polgár László) megjelenése és a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalakulása. Az ő felvételeik korlátlanul eladhatók voltak a jól fizető nyugat-európai, észak-amerikai és Japán piacon, szinte kizárólagos „eltartói” voltak a hazai lemezkiadásnak. Ennek eredménye lett az „aranykor”, az 1980-as évek, amikor „díjeső” zuhogott a Hungaroton-lemezekre, koprodukciók sorozata kezdődött tekintélyes cégekkel (pl. CBS Masterworks, Philips, Erato), az időközben felépült világszínvonalú dorogi gyártóüzem bérmunkát is tudott vállalni a legnevesebb márkáknak. Bors Jenő óriási tekintélyre tett szert a nyugati konkurrensek vezetőinél, aminek olyan eredménye is volt, hogy meg tudta szerezni számtalan nagyszerű felvétel magyar licenckiadásának jogát.
A vállalatra „veszteségtermelő ágazatként” csak a cégnél Erdős Péter által felügyelt magyar pop- és rockzene maradt. Ettől próbáltak szabadulni némi belső piacosítás jegyében, a cégen belül önálló könnyűzenei márkák jöttek létre (Pepita, Bravó, Krém), amik csupán belföldön eladható, szinte kizárólag magyar nyelvű produkciókat tudtak piacra dobni. Csak a Neoton együttessel volt esély a komolyzeneihez hasonló nemzetközi siker elérésére, amivel a Borsot jól értő Erdős nagy energiával foglalkozott.
A rendszerváltás táján Bors legfőbb célja volt, hogy a popzenei kolonctól megszabadított vállalatot „bevigye” egy nagy nyugati cégcsoportba (az EMI-nál, ill. a Harmonia Mundinál volt erre a legnagyobb esély), ami a terjesztést és még nagyobb elismertetést segítette volna, de 1990-es puccsszerű, politikai indíttatású eltávolítása ebben meggátolta.
Privatizálták a céget, új vezetője Hollós Máté lett. A '90-es évek óta a kis márkáknál szokásos, ritkaságokra specializálódott műsorpolitika uralkodik, kiegészítve az „aranykor” egyes felvételeinek CD-formátumban való újrakiadásával. Az azóta indult magyar tehetségek már minél nagyobb nyugat-európai labelekhez szerződnek.
2001-ben négy albumban, tizenhárom CD-n válogatás jelent meg az első ötven év komolyzenei felvételeiből (HCD 32074–77, HCD 32088–90, HCD 32091–93, HCD 32096–98).
Források
- Hungaroton hivatalos honlap
- Nádori Péter Bors-nekrológja a Muzsikában
- Életútinterjú Bors Jenővel
- Oldal Gábor írása a Hungarotonról a Gramofonban
- Iratok a magyar zeneélet történetéhez. 1945–1956. Összeáll. Berlász Melinda és Tallián Tibor. 2. köt. Budapest, 1986. MTA Zenetudományi Intézet.