Salamon István (irodalomtörténész)
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
| Salamon István | |
| Életrajzi adatok | |
| Született | 1951. július 6. Budapest |
| Elhunyt | 2020. április 23. Budapest |
| Ismeretes mint | rádiótörténész, irodalomtörténész, múzeumvezető, múzeumi referens, szerkesztő, riporter |
| Nemzetiség | magyar |
| Iskolái | |
| Felsőoktatási intézmény | ELTE BTK magyar-könyvtár szak |
| Pályafutása | |
| Szakterület | médiatudomány, irodalomtudomány |
| Tudományos fokozat | Doktori fokozat 1989 |
| Munkahelyek | |
| Jelentős munkái | Tollal és mikrofonnal. Irodalom a Magyar Rádióban 1925-1944 |
Salamon István (Budapest, 1951. július 6. – Budapest, 2020. április 21.) irodalom- és rádiótörténész, múzeumvezető, múzeumi referens, egyetemi oktató.
Életpályája[szerkesztés]
Mérő Erzsébet és Salamon Vilmos fia. Középiskolai tanulmányai után a Könyvtártudományi és Módszertani Központban dolgozott, majd 1973–1975 között katonai szolgálatot teljesített. 1976-ban könyvtárosképző szaktanfolyamot végzett, majd 1981-ben diplomázott az ELTE Bölcsészettudományi Kar magyar–könyvtár szakán. Doktori fokozatot 1989-ben szerzett.
1976-tól 2011-ig a Magyar Rádió munkatársa, innen ment nyugdíjba. Itt dokumentátor, szerkesztő, irodalmi műsorok, oral history interjúk, dokumentum-összeállítások, rádiótörténeti műsorsorozatok szerkesztője, riportere volt. Dolgozott a Szülőföldünk adásaiban is. 1989-től a Rádióarchívum főmunkatársa, 1995-től rádiótörténetet oktatott a Magyar Rádió szervezte tanfolyamokon, médiatörténetet a Szegedi Tudományegyetem Médiatudományi Tanszékén és a Budapesti Média Intézetben. 2001-től a Rádió- és Televíziótörténeti Múzeum vezetője volt,[1] ahol a rádiótörténeti kiállítás összeállítója.
Kutatási területe a Magyar Rádió története, a két világháború közötti közművelődési és irodalomtörténeti élet. Interjúkkal dokumentálta a határon túli, amerikai magyar nyelvű rádiózás történetét.
2006-tól a Magyar Irodalom- és Kultúratudományi Intézet munkatársa, oktató az ELTE Bölcsészettudományi Kar Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. 2009-től az ELTE Művészetelméleti és Médiakutatási Intézet Média és Kommunikáció Tanszékének meghívott előadója, ugyanitt a hangjátéktörténeti kutatócsoport tagja.
Többször elnyerte a Magyar Rádió nívódíját, 2009-ben és 2011-ben megkapta Az Év Rádiósa kitüntetést.
Ezernél is több rádióműsor, interjúadás készítője, rádiótörténeti szakcikkei számos folyóiratban jelentek meg.
Főbb művei[szerkesztés]
- Rádiótörténeti Szöveggyűjtemény; Magyar Rádió Részvénytársaság Oktatási Osztálya, Bp., 1999
- Az Étheren át, írók a Magyar Rádió műhelyében; Magyar Rádió, Bp., 2002
- Egyszemélyes emigráció, Márai-emlékek, töredékek; Bíbor, Miskolc, 2003[2]
- Tollal és mikrofonnal. Irodalom a Magyar Rádióban 1925–1944; Fekete Sas Kiadó, Bp., 2003
- Ottlik Géza: Rádió. Előadások, tanulmányok, emlékezések ; összegyűjt., utószó Salamon István, szerk., szöveggond., jegyz., névmutató Hafner Zoltán és Salamon István; Magvető, Bp., 2009[3]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ "Rákosi elvtársnál most jó!" - HG.HU (magyar nyelven). HG.HU - Design meets Life. [2020. augusztus 8-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
- ↑ Napkút Kiadó - Napút Online kulturális folyóirat. www.napkut.hu. [2009. július 31-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2020. április 24.)
- ↑ „Egy ismeretlen rádiós: Ottlik Géza. Könyvhét, 2009. augusztus. http://www.konyv7.hu/download/233/file/konyvhet200908.pdf”.
