Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2017-13-1

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
London látképe 1599-ben
London látképe 1599-ben

I. Erzsébet korában a londoni városi élet már polgáriasodott. London Európa egyik legnagyobb városa volt élénk külkereskedelemmel, nemzetközi kapcsolatokkal. Lakosai a kor „világszínvonalán” éltek. A gazdaság fejlődött, egyre-másra jelentek meg technikai újítások.

Polgárjogot az iparos- vagy kereskedőcéhek tagjai kaptak — a férfilakosság körülbelül háromnegyede. Ők foglalkoztathattak másokat, ők választották a polgármestert, a seriffet és a városi tanácsosokat; az idősebbek libériát viselhettek. A céhek vezetői hozták a szabályokat, és ők is tartatták be azokat. A szabályok megszegőit pénzbüntetéssel sújtották, a nem elég jó árut esetleg elkobozták; súlyos esetben az inasokat megkorbácsolták. A szabályokat ismételten megszegő polgárokat ki is zárhatták a céhből.

A legfontosabb tizenkét céh vezetői, a „Nagy Tizenkettő” szabályozták a város iparát és kereskedelmét. A legfontosabb a selyemáru-kereskedők céhe volt (ők gyakran pénzt is kölcsönöztek nemes ügyfeleiknek), utánuk a fűszer-, a textil-, majd a halkereskedők, aranyművesek, tímárok, szabók és ruhakereskedők, rövidáru-kereskedők, sókereskedők, vaskereskedők, borkereskedők és posztókészítők következtek. A városi tanácsnak minden kerületből egy-egy tagja volt, összesen 26. Ők ellenőrizték kerületük hivatalnokait, rendőreit.

A város Erzsébet királynő után legbefolyásosabb embere a polgármester volt, a Lord Mayor. Őt évente választották a tizenkét vezető céh azon mesterei közül, akik már voltak tanácstagok és seriffek. Megbízatása egy évig tartott. A tisztségre csak gazdag ember pályázhatott, mert saját vagyonából kellett ellátnia a város vendégeit. Feladata volt a rend fenntartása, a törvénykezés, éhínség idején ennivalóosztás, járvány idején az egészségügyi rendszabályok betartatása, az idegenek számontartása, a piacok felügyelete. A polgármester városi sétáin is viselte hatalmas hivatali láncát és prémmel díszített, skarlátvörös palástját. Előtte lépkedett prémsapkás kardhordozója, aki a hatalmas kardot hegyével felfelé tartotta. Kialakult az a hagyomány, hogy a gazdag volt polgármesterek végrendeletükben komoly összegeket hagytak a szegények javára vagy más közösségi célokra.