Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2014-33-1
A Luton Town, teljes nevén Luton Town Football Club angol labdarúgócsapat. A klubot 1885-ben alapították, jelenleg a Football League Two résztvevőjeként az angol labdarúgás negyedik legmagasabb osztályában szerepel.
A Luton az első dél-angol klub, amely működését gazdasági alapokra helyezte, már 1890-ben fizetést adott játékosai egy részének, majd egy évvel később már minden játékosa rendszeres pénzügyi juttatásban részesült a klub alkalmazottjaként. A klub az 1955-56-os szezonban szerepelt először az első osztályban, ekkor tizedik lett. 1959-ben kupadöntőt játszhatott. 1960-ban kiesett, majd tizennégy év után jutott fel ismét.
A Luton 1981-től tudott ismét tartósan az első osztályban maradni, nem sokkal később, 1988-ban érte el addigi legnagyobb sikerét, miután a ligakupa döntőjében 3–2 arányban legyőzte az Arsenalt. A sorozatban egy évvel később is eljutott a döntőig, ám ekkor vereséget szenvedett a Nottinghamtől.
A klub 1992-ben búcsúzott az első osztálytól. Pénzügyi nehézségek miatt három év alatt három osztályt esett vissza, ezért szerepelt az ötödosztályban is. Stadionja a Kenilworth Road, amely valamivel több, mint tízezer néző befogadására alkalmas.