Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei/2011-51-2

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
< Sablon:Kezdőlap kiemelt cikkei
A lábujjakat szabadon hagyó egyészségügyi harisnya
A lábujjakat szabadon hagyó egyészségügyi harisnya

Az egészségügyi harisnya közönségesen csak gumiharisnya vagy kompressziós harisnya néven ismert termék – amelyet ma már általában nem gumi-, hanem elasztánfonal tesz rugalmassá – olyan gyógyászati segédeszköz, amely a lábszár felületi visszerein keletkezett tágulatok kezelésére vagy néhány más, ilyenfajta szorítóerőt igénylő betegség gyógyítására szolgál. Aszerint, hogy milyen hatást kívánnak elérni vele, többféle fajtáját fejlesztették ki. Megjelenési formáját tekintve lehet combközépig, a térdet takaró vagy csak a térd alá érő harisnya, harisnyanadrág, vagy zokni, attól függően, hogy a láb mely részeinek kezelésére szolgál. Készül lábfej nélküli – csak a lábszárat borító – kivitelben is. Hatása abban áll, hogy összenyomja a kitágult ereket és hogy felerősíti a lábizmok „szivattyúzó” hatását, ezzel csökkenti a vérpangás kialakulását a visszerekben és elősegíti a vér visszaáramlását a szív felé. Az egészségügyi harisnyákat négy szorítóerő-fokozatban gyártják és szorítóerejük függvényében két alaptípusuk van gyógyharisnya (kompressziós harisnya), amit egyedi méretvétel alapján, az adott betegség kezelésének megfelelő kivitelben, kifejezetten orvosi előírás szerint kell elkészíttetni és viselni, van támasztó harisnya, ami szabad forgalomban is kapható és amit főleg nagyobb baj megelőzésére ajánlanak és szintén különböző – bár enyhébb – szorítóerőkkel állítanak elő.

Történetét tekintve már az ókori egyiptomiak is használtak – gyakran ragasztóval, gyantával vagy valamilyen gyógyhatású készítménnyel bevont – szövetcsíkot sebek kezelésére. A 17. században Pierre Dionis, Marie Antoinette és Mária Terézia orvosa javasolta a fásli használatát lábszárfekély esetére. Ezt abban az időben vászonból vagy kutyabőrből készítették, de ezeknek az anyagoknak a rugalmatlansága miatt a kezelés nem volt igazán hatásos. Csak a 19. század második felében jelentek meg az első rugalmas pólyák, amelyek rugalmasságát gumifonal alkalmazásával állították elő.