SMS Blücher (1908)
SMS Blücher | |
a Blücher 1912-ben | |
Hajótípus | páncélos cirkáló, (Großer Kreuzer / Panzerkreuzer) |
Névadó | Gebhard Leberecht von Blücher porosz vezértábornagy |
Tulajdonos | Kaiserliche Marine |
Hajóosztály | egyedi építés |
Pályafutása | |
Építő | Kaiserliche Werft, Kiel |
Ára | 28 532 000 Márka |
Építés kezdete | 1907. február 21. |
Vízre bocsátás | 1908. április 11. |
Szolgálatba állítás | 1909. október 1. |
Szolgálat vége | 1915. január 24. |
Sorsa | elsüllyedt a doggerbanki csatában (1915. január 24.) |
Általános jellemzők | |
Vízkiszorítás | 15 842 t 17 200 t (maximális) |
Hossz | 161,8 m (teljes); 161,1 (vízvonalon) |
Szélesség | 24,5 m |
Merülés | 8,84 m (max.) |
Hajtómű | 18 db széntüzelésű kazán 3 × 4-hengeres kompaundgép 3 db 5,3-5,6 m ⌀ hajócsavar |
Üzemanyag | szén |
Teljesítmény | 31 562 LE (23 536 kW) 38 323 LE (28 187 kW) |
Sebesség | 25,4 csomó (47,0 km/h) |
Hatótávolság | 12 200 km 12 csomós sebesség mellett 6200 km 18 csomós sebesség mellett |
Fegyverzet | 12 db 21 cm-es löveg (L/45) (1200 lövedék) 8 db 15 cm-es löveg (L/45) (1320 lövedék) 16 db 8,8 cm-es löveg (L/45) (3200 lövedék) 4 db 45 cm-es torpedóvető cső (11 torpedó) |
Páncélzat | Páncélöv: 60–180 mm (30 mm-es tikfa felett) Citadella: 160 mm Kazamaták: 140 Fedélzet: 50–70 mm Torpedórekesz: 35 mm Elülső parancsnoki híd: 80–250 mm Hátsó parancsnoki híd: 30–140 mm Lövegtornyok: 80–180 mm Lövegpajzsok: 80 mm |
Legénység | 853 fő (ebből 41 tiszt) doggerbanki csatában 1026 fő |
A Wikimédia Commons tartalmaz SMS Blücher témájú médiaállományokat. | |
Sablon • Wikidata • Segítség |
Az SMS Blücher volt a Német Birodalom utolsóként megépített páncélos cirkálója. A brit Invincible-osztály hajóira adott válaszul tervezték meg – téves hírszerzési információkat alapul véve. Így bár a Blücher nagyobb volt a korábbi páncélos cirkálóknál és több nehézlöveggel rendelkezett náluk, de méretben és fegyverzetben elmaradt a brit és német flottában a páncélos cirkálókat váltó csatacirkálóktól. A hajót Gebhard Leberecht von Blücher, a porosz csapatokat a waterlooi csatában vezető vezértábornagy után nevezték el.
A Blüchert a Kaiserliche Werftnél építették meg Kielben 1907 és 1909 között, átadására 1909. október 1-én került sor. A hajó jórészt az I. felderítőcsoportnál (Aufklärungsgruppe I) szolgált. A háború elején részt vett a yarmouthi rajtaütésben valamint a Scarborough, Hartlepool és Whitby elleni rajtaütésben is 1914-ben.
A doggerbanki csatában 1915. január 24-én a Blüchert jelentősen lelassította a David Beatty altengernagy üldöző brit csatacirkálóinak egy találata. Franz Hipper ellentengernagy, a német kötelék parancsnoka úgy döntött sorsára hagyja a Blüchert, hogy az értékesebb hajóit megmenthesse. Miután az ellenség tüzében elsüllyedt, a brit rombolók hozzáláttak a túlélők kimenekítésének. Ekkor azonban egy német léghajó a Blüchert süllyedő brit hadihajónak vélve bombatámadást intézett ellenük. Az áldozatok pontos száma vitatott, feltevések szerint 747 és 792 fő közé tehető. A Blücher volt az egyetlen hajó, amelyik elveszett a csatában.
Tervezés
[szerkesztés]A német páncélos cirkálókat – korabeli német megnevezésük Großer Kreuzer (nagycirkáló) – számos feladatra tervezték, mint az ellenséges erők felderítő kötelékeinek leküzdésére valamint a csatavonalban vívandó harcra.[1] Az első német páncélos cirkálót, a Fürst Bismackot gyarmati szolgálatra tervezték és szolgálatba állítása után egyből a bokszerlázadás leverésének segítésére indították útnak a Távol-Keletre 1900-ban. A később elkészülő páncélos cirkálók – a Scharnhorst-osztályt leszámítva – mind a felderítő egységeknél szolgáltak.[2]
1906. május 26-án a Reichstag hozzájárulását adta a Blücher és két Nassau-osztályú csatahajó megépítéséhez. Bár a hajó jóval nagyobb és erősebb volt a korábbi páncélos cirkálóknál, megnevezésében mégis eként jelölték a valódi erejét leplezendő.[3] A tervezésekor “E” átmeneti jelöléssel ellátott hajó paramétereit az épülőben lévő brit páncélos cirkálók határozták meg, melyek leküzdésére szánták.
A németek úgy gondolták, a britek 6-8 darab 9,2 hüvelykes (23,5 cm) ágyúval szerelik fel a hajóikat.[4] Erre válaszul 12 darab (6×2) 21 cm-es – a brit 23,5 cm-eseknél hatékonyabb – ágyúval tervezték felszerelni az új hajóikat, amivel jóval nagyobb tűzerőt képviseltek, mint a korábbi Scharnhorst-osztályú páncélos cirkálók, melyek csak nyolc 21 cm-es ágyúval rendelkeztek.[5]
Egy héttel a Blücher megépítését engedélyező döntés után a német haditengerészeti attasé megszerezte az új Invincible-osztályú brit hajók adatait. Az Invincible eszerint nyolc darab 305 mm-es ágyúval volt felszerelve, ugyanolyanokkal, mint amilyenekkel a britek a csatahajóikat is ellátták. Hamarosan kiderült, hogy egy újfajta hajótípusról van szó, melyet a britek csatacirkálóként (battlecruiser) jelöltek. Mikorra az Invincible terveinek részletei a németek tudomására jutottak, már nem lehetett áttervezni a Blüchert és nem is lett volna erre keret, ezért az építési munkálatai az ütemtervek szerint folytatódtak.[6] A hajó így már elavultnak számított azelőtt, hogy az építéséhez hozzáláttak volna és a később épülő német csatacirkálók – melyek közül a Von der Tannt már 1907-ben megrendelték – messze túlhaladták.[7] Ennek ellenére a Blüchert a modern csatacirkálókkal egy kötelékben alkalmazták és korabeli hivatalos megnevezése is megegyezett azokéval (Großer Kreuzer – nagycirkáló).[4] A Blücher megépítése 28.532.000 márkába került.[8]
Általános jellemzők
[szerkesztés]A Blücher teljes hosszúsága 161,8 méter, a vízvonal mentén 161,1 méter volt. Szélessége 24,5 méter, mely érték a torpedók elleni védelmül felszerelt védőhálókkal elérte a 25,62 métert. Merülése 8,84 méter volt a hajó elején és a tat felé enyhén csökkent egészen 8,56 méterig. A hajó vízkiszorítása 15.842 tonna, teljes terhelés mellett 17.500 tonna volt. A hajótestet hosszában és keresztben is acélbordázattal látták el. 13 vízzáró rekeszre volt osztva és rendelkezett kettős fenékkel, mely a hajótest hosszának 65%-át borította.[8]
A német tengerészeti archívumok iratai többnyire elégedetten említik a Blüchert, kiemelve a bukdácsolásra való csekély hajlamát és a finom kormányozhatóságát.[8] Ugyanakkor gondok voltak az oldal irányú stabilitásával, az erős fordulók során 10 fokkal megdőlt és ilyenkor a sebességének akár 55%-át is elveszíthette. A hajó metacentrikus magassága 1,63 méter volt. Személyzetét 41 tiszt és 812 főnyi legénység tette ki, amihez további 14 tiszt és 62 tengerész járult mikor zászlóshajóként funkcionált.
Meghajtás
[szerkesztés]A Blüchert három vertikálisan elhelyezett négyhengeres kompaundgéppel látták el. Mindegyikük egy-egy hajócsavart hajtott meg, melyek közül a középső átmérője 5,3 méter, a két szélsőé 5,6 méter volt. A három hajtómű mindegyikét külön gépházban helyezték el, mindegyikben hat marine-típusú duplakazánnal, így összesen 18 széntüzelésű kazánja volt. A Blüchernek egyetlen kormánylapátja volt. A hajó tervezett maximális sebessége 24,5 csomó volt, de a próbák során elérte a 25,4 csomót is. A 12 csomós cirkálósebesség mellett a hatótávolsága 12 200 km, 18 csomó mellett már csak 6200 km volt. A hajó szénraktáraiban 900 tonna szénnek jutott hely, de a hajótestben lévő szabad tereket is igénybe véve ezt 2510 tonnára is ki lehetett egészíteni. A hajót hat turbógenerátor látta el árammal, melyek összesen 1000 kW-ot (225 V) állítottak elő.[8] A próbák során 1909-ben a kazánok összteljesítménye 37 799 LE (28 187 kW) volt, ami a legmagasabb érték ilyen rendszerű meghajtással épült hadihajónál.[9]
Fegyverzet
[szerkesztés]A Blücher 12 darab 21 cm-es SK L/45 (SK = Schnelladekannone) gyorstüzelő ágyúval volt felszerelve, melyeket hat darab, két löveget hordozó lövegtoronyban helyeztek el. A lövegtornyok közül egy-egy a hajó középvonala mentén, kettő-kettő a hajó két oldalán a felépítmények mellett volt elhelyezve (ún. hexagonális elrendezésben). Nehéztüzérségének lőszerkészletét 1020 darab 21 cm-es lövedék tette ki, így minden lövegre 85 darab jutott.[8] A 21 cm-es lövedékek 108 kg súlyúak voltak és hosszúságuk 61 cm volt. A fő lövegeket −5°-os szögben lehetett süllyeszteni és +30°-os szögben megemelni, amivel a maximális lőtávolságuk elérte a 19.100 métert.[8] Elméleti tűzgyorsaságuk 4-5 lövés volt percenként.[10][11]
A hajó másodlagos tüzérsége nyolc 15 cm-es SK L/45 gyorstüzelő ágyúból állt, melyeket MPL C/06 jelű kazamatákban helyeztek el,[12][13] négyet-négyet a hajó két oldalán közepén. Ezek az ágyúk 13.500 méterre voltak képesek ellőni.[11] Lőszerkészletük 1320 darabból állt, azaz minden lövegre 165 darab lövedék jutott. Tűzgyorsaságuk 5-7 lövés volt percenként. A lövedékek súlya 45,3 kg volt[13] és 13,7 kg-os RPC/12 jelű rézhüvelyben tárolt kivetőtöltetekkel lőtték ki őket.[12] Az ágyúk torkolati sebessége 835 m/s volt[11] és 1400 lövést volt az élettartamuk.[12]
A Blücher fegyverzetéhez tartozott még 16 darab 8,8 cm-es SK L/45 gyorstüzelő hajóágyú, melyeket kazamatákban és külön talapzatokon is elhelyeztek. Négy ilyen ágyút helyeztek el a hajóhíd közelében lévő kazamatákban, négyet a hajóorrban lévő kazamatákban, négyet a hajófar kazamatáiban és a maradék négyet körbeforgatható talapzatokon a hátsó felépítményen. Összesen 3200 lövedék volt hozzájuk a hajón, ágyúnként 200.[8] Tűzgyorsaságuk 15 lövés volt percenként. A nagy robbanóerejű lövedékeik 10 kg-osak voltak és 3 kg-os RPC/12 jelű kivetőtöltetekkel lőtték ki őket.[13] A lövegek 7000 lövés leadása után szorultak cserére,[14] lőtávolságuk 10.700 méter volt.[13]
A Blüchert négy vízvonal alatti 45 cm-es torpedóvetőcsővel is felszerelték. Ezekből egy-egy volt a hajóorrban és a hajófarban, egy-egy pedig a hajó két oldalán, készletükhöz 11 torpedó tartozott.[8] A torpedók robbanófeje 110 kg-os volt és két sebességgel lehetett kilőni, mely a hatótávolságot is befolyásolta. A 32 csomós sebességgel kilőtt torpedók hatótávolsága 2000 méter, míg a 36 csomóval kilőtteké 1500 méter volt.[13]
Páncélzat
[szerkesztés]A kor nagy hadihajóihoz hasonlóan a Blüchert is Krupp-féle cementált páncélzattal látták el. A fedélzet páncélzata 5-7 cm, a páncélövé 18 cm volt a legfontosabb részeket védő szakaszon (gépházak, lőszerraktárak). A kevésbé fontos részeket 8 cm vastag páncélzat védte, míg a hajó két vége nem rendelkezett ilyen védelemmel. Az övpáncélzat mögötti részt végig egy 3 cm vastag tikfaréteg borította. Az övpáncélzatot a torpedórekesz 3,5 cm-es páncélzata egészítette ki,[8] mely csak az elülső és hátulsó lövegtornyok magasságában húzódott.[15]
Az elülső parancsnoki hidat páncélozták a legerősebben, oldalát 25 cm, tetejét 8 cm vastag páncélzat borította. A hátulsó parancsnoki híd jóval vékonyabb vértezettel rendelkezett: oldalát 14 cm-es, tetejét 3 cm-es páncélzat fedte. A hajó citadellájának páncélzata 16 cm vastag volt. A fő tüzérség hat lövegtornyának páncélvastagsága oldalt 18 cm, felül 8 cm volt, a 15 cm-es kazamaták páncélzata 14 cm-es volt.[8]
Szolgálat
[szerkesztés]A Blüchert 1908. április 11-én bocsátották vízre és 1909. október 1-én állították szolgálatba. 1911-től tüzérségi kiképzőhajóként szolgált, majd 1914-ben a Balti-tengeren állomásozó páncélos cirkálót a Von der Tann, Moltke és Seydlitz csatacirkálókkal együtt átirányították az I. felderítőcsoporthoz (Aufklärungsgruppe I).[8] Az első hadművelet, melyben részt vett egy harcot nem hozó oroszok elleni előretörés volt a Balti-tengeren. 1914. szeptember 3-án a Blücher a IV. csatahajóraj (Schlachtgeschwader IV) hét régi csatahajójával, öt cirkálóval és 24 rombolóval hajózott ki a Balti-tengerre, hogy az orosz flotta egy kisebb részét csatára bírja és megsemmisítse. Az Augsburg összetalálkozott a Bajan és Pallada orosz cirkálókkal Dagö szigetétől északra és megpróbálta az orosz hajókat a Blücher irányába csalogatni, hogy az megsemmisíthesse őket, de az oroszok nem vették üldözőbe, hanem visszavonultak a Finn-öbölbe. Szeptember 9-én a hadműveletet lefújtak.[16]
Yarmouthi rajtaütés
[szerkesztés]1914. november 2-án a Blücher a csatacirkálókkal és négy könnyűcirkálóval együtt elhagyta a Jade öblét és Anglia keleti partjai felé vette az irányt.[17] A kötelék Great Yarmouth elé érve másnap reggel lőni kezdte a város ipari és katonai létesítményeit, miközben az Stralsund aknákat telepített a közelben. A brit D5 jelű tengeralattjáró az akció közben megpróbált kihajózni a kikötőből, de ekkor az egyik frissen telepített aknára futott és elsüllyedt. Röviddel ezután Hipper visszavonult hajóival. A hazaúton sűrű köd lepte el a Helgolandi-öblöt, így a hajóknak meg kellett várniuk, míg a látási viszonyok javultak és már biztonságban haladhattak a védelmi célt szolgáló aknamezők között. A szintén erre haladó Yorck páncélos cirkáló navigációs hibák miatt az aknamezőre tévedt és két aknára is ráfutott. 629 főnyi legénységéből csak 127 főt tudtak kimenekíteni.[17]
Hartlepool lövetése
[szerkesztés]Friedrich von Ingenohl tengernagy, a Nyílt-tengeri Flotta (Hochseeflotte) parancsnoka egy újabb angol partok elleni támadást tervezett, melynek célja a britek fő erejét képező Grand Fleet egy kisebb részének harcra kényszerítése és megsemmisítése volt.[17] December 15-én 03:20-kor (KEI) a Blücher, a Moltke, a Von der Tann, az új Derfflinger valamint a Seydlitz csatacirkálók a Kolberg, a Straßburg, a Stralsund és a Graudenz könnyűcirkálók valamint két rombolóflottilla kíséretében elhagyták a Jade torkolatát.[18] A hajók északnak haladtak elkerülve Helgolandot, míg el nem érték a Horns Revet, ahol nyugatnak fordultak Scarborough irányába. Hipper után 12 órával a Hochseeflotte zöme is elhagyta a Jadét, hogy távolról nyújtson biztosítást. A flottához 14 modern csatahajó, 8 régi csatahajó, 2 páncélos cirkáló, 7 könnyűcirkáló és 54 romboló tartozott.[18]
Még 1914. augusztus 26-án a Finn-öbölben zátonyra futott Magdeburg roncsáról az orosz haditengerészet megszerezte a németek kódkönyveit az Északi-tengerre vonatkozó térképekkel együtt és másolataikat átadták a briteknek. Ennek segítségével képesek voltak megfejteni a német rádióforgalom üzeneteit, így a december 14-re tervezett Scarborough elleni rajtaütéshez kapcsolódó üzeneteket is.[18] A terv részletei azonban ismeretlenek voltak és azt feltételezték, hogy a Hochseeflotte egésze ezúttal sem vesz részt a rajtaütésben. A britek csapdát akartak állítani Hippernek és erre az 1. csatacirkálórajt (1st Battlecruiser Squadron), a 2. csatahajórajt (2nd Battle Squadron), a 3. cirkálórajt (3rd Cruiser Squadron) és az 1. könnyűcirkálórajt (1st Light Cruiser Squadron) jelölték ki. A britek fő erejét a 4 csatacirkáló és a 6 modern csatahajó képezte.[19]
December 15-én éjjel a Hochseeflotte rombolói brit rombolókkal futottak össze. Ingenohl úgy vélte, a Grand Fleet közelben lévő rombolóival találkoztak össze, ezért a császár utasításaira hivatkozva - miszerint kerülni kell a túlerőben lévő ellenséggel való összecsapást és mert tartott egy éjszakai torpedótámadástól is - elrendelte a visszavonulást. Hippert erről a döntéséről nem tájékoztatta, ezért ő folytatta a küldetését. Az angol partokat elérve két csoportra vált szét a köteléke. A Seydlitz, a Moltke, a Blücher északnak fordult, hogy Hartlepoolnál lévő célpontokat támadjon, míg a Von der Tann és a Derfflinger délnek vette az irányt Scarborough és Whitby felé. A rajtaütés során számos katonai jelentőségű célpontot semmisítettek illetve rongáltak meg (dokkokat, gyárakat, gáz- és vízműveket, partvédelmi ütegeket, rádió- és jelzőállomásokat, vasútvonalakat), de a célt tévesztett lövedékek számos egyéb épületet is eltaláltak sok civil halálát okozva. Hartlepoolnál a partvédelmi ütegek által kilőtt 152 mm-es lövedék közül a Seydlitzet három, a Blüchert hat találta el. A Blücher legénységéből kilencen veszítették életüket, tizenöten megsebesültek, de a hajó komolyabb sérülést nem szenvedett. 09:45-kor a két csoport ismét egyesült és távozott keleti irányban.[20]
Ekkor David Beatty brit csatacirkálói Hipper tervezett hazavezető útján álltak, míg a többi kötelék igyekezett teljessé tenni a bekerítésüket. 12:25-kor a II. könnyűcirkálóraj Hippert keresve átsiklott a brit erők között. Az egyik brit cirkáló észrevette a Stralsundot és jelentette Beattynek, mire ő 12:30-kor a csatacirkálóival a megadott irányba fordult. Azt hitte, az észlelt német cirkálók Hipper csatacirkálóinak kíséretéhez tartoznak, de azok valójában 50 km-re voltak tőlük.[21] A Beatty kötelékéhez tartozó 2. könnyűcirkálóraj a német cirkálók után eredt, de egy félreértelmezett jelzés miatt minden hajója visszatért a csatacirkálók biztosítására. Ez a félreértés lehetővé tette a német könnyűcirkálók számára a menekülést és jelenthették Hippernek a brit csatacirkálók helyzetét, így ő északkeletre kikerülve a brit erőket szintén épségben hazatérhetett.[21]
Mind a két félnek volt lehetősége arra, hogy jelentős győzelmet arathasson a másik felett, így utólag a németek és a britek is csalódottan értékelték az eseményeket. Ingenohl hírnevének sokat ártott a bátortalansága. A Moltke parancsnoka dühös volt, amiért megfogalmazása szerint Ingenohl "megijedt tizenegy [valójában hét] elintézhető brit rombolótól" és hozzátette, hogy "a jelenlegi vezetéssel nem fogunk elérni semmit".[22] A hivatalos német történelemírás felrója Ingenohlnak, hogy a rendelkezésére álló könnyű erőket nem küldte az ellenséges erők felderítésére: "Olyan döntést hozott, mely nem csak komolyan veszélyeztette az angol partokhoz küldött erőit, de megfosztotta a Német Flottát egy jelzés értékű biztos győzelemtől."[22]
Doggerbanki csata
[szerkesztés]1915. január elején a németek tudomást szereztek brit hadihajók Dogger-pad (Doggerbank) feletti vizeken való rendszeres felderítési tevékenységéről. Ingenohl tengernagy eleinte vonakodott megtámadni ezeket a felderítő kötelékeket, mivel az I. felderítőcsoporthoz tartozó Von der Tannon karbantartási munkálatokat végeztek és emiatt szárazdokkban állt, ezért az alakulatot nem lehetett teljes létszámban bevetni. A Hochseeflotte vezérkari főnöke, Richard Eckermann ellentengernagy azonban ragaszkodott a hadművelet végrehajtásához és így Ingenohl Hipper felderítőcsoportját a Dogger-padhoz irányította.[23]
Január 23-án Hipper kihajózott a csatacirkálóival. A Seydlitz haladt az élen, mögötte a Moltke, a Derfflinger végül a Blücher követte. A csatacirkálókat a Graudenz, a Rostock, a Stralsund és a Kolberg könnyűcirkálók valamint a II. és az V. rombolóflottilla illetve a XVIII. romboló-félflottilla összesen 19 rombolója kísérte. A Graudenz és a Stralsund a kötelék előtt, míg a Rostock és a Kolberg annak jobb illetve bal oldalán haladt. Minden könnyűcirkáló mellé egy romboló-félflottilla volt rendelve.[23]
A német rádiójeleket azonban a briteknek ismét sikerült elfogniuk és ez jelentős szerepet játszott a továbbiakban. Bár a németek pontos terve nem volt számukra ismert, azt meg tudták fejteni, hogy Hipper a Dogger-pad környékén tervez végrehajtani hadműveletet.[23] Ellenük Beatty 1. csatacirkálóraját, Archibald Moore ellentengernagy 2. csatacirkálóraját, William Goodeneough sorhajókapitány 2. könnyűcirkálóraját illetve a hozzájuk 08:00-kor a Dogger-padtól 30 tmf-re (55 km) északra csatlakozó Reginald Tyrwhitt sorhajókapitány Harwichből érkező rombolóit küldték ki.
A Kolberg 08:14-kor észlelte az Aurorát és a harwichiak több rombolóját. Az Aurora a fényszóróit a Kolbergre irányította, mire az tüzet nyitott a brit hajóra két találatot elérve. Az Aurora viszonozta a tüzet és szintén két találatot ért el. Hipper azonnal a torkolattüzek irányába fordult a kötelékével, ám ekkor a Stralsund észlelt nagy füstöt északnyugati irányban, melyet Hipper irányába tartó nagy brit hadihajóknak tulajdonították.[24] Hipper később feljegyezte:
- “Egy ilyen nagy erő jelenléte a brit flotta további kötelékeinek a közelségére utalt, annál is inkább mivel az elfogott rádióüzenetek a 2. csatacirkálóraj közeledtéről tanúskodtak … Ezeket a német kötelék végén haladó "Blücher" is jelentette, mely egység tüzet nyitott a hátulról közeledő könnyűcirkálókra és rombolókra … A parancsnokságom alatt álló csatacirkálók az uralkodó kelet-északkeleti szél miatt a szél felőli oldalon és így az összecsapáshoz kevésbé kedvező pozícióban voltak.”[24]
Hipper ezért déli irányban igyekezett elmenekülni előlük, de a sebessége 23 csomóra volt korlátozva, mivel a régebbi Blücher a gyenge minőségű szén miatt csak ekkora sebességet tudott elérni a 25,4 csomós rendes csúcssebessége helyett. Az üldöző brit csatacirkálók 27 csomós sebességgel közeledtek, így hamar beérték a német hajókat. 09:52-kor a Lion 18.000 méter távolságból lövéseket adott le a Blücherre, röviddel rá a Queen Mary és a Tiger is tüzet nyitott. A Blüchert 10:09-kor érte az első találat, majd két perccel később főleg a Lionra koncentrálva a német hajók viszonozták a tüzet. 10:28-kor a Liont találat érte a vízvonalon, mely a hajó oldalán rést ütve elárasztotta az egyik szénraktárát vízzel.[25] Nagyjából ekkor a Blücher egyik 21 cm-es lövedéke eltalálta a Lion elülső lövegtornyát. A lövedék nem tudta átütni a torony páncélzatát, de a becsapódás keltett rázkódás hatására a bal oldali ágyú átmenetileg használhatatlanná vált.[26] 10:30-kor a britek csatavonalában negyedik New Zealand lőtávolon belülre ért a Blücherhez és tüzet nyitott rá. 10:35-re a távolság 16.000 méterre csökkent, így az összes német csatacirkáló a britek lőtávolságán belülre került. Beatty ekkor a csatacirkálóit a sorban megegyező ellenfelükkel való harc felvételére utasította, így a Blücherre a New Zealand jutott.
11:00-ra a Blüchert számos találat érte, melyek súlyos károkat okoztak. Az élen haladó három német csatacirkáló a tüzét a Lionra koncentrálta és számos találatot értek el rajta. Három generátora közül kettő is leállt és a baloldali gépházat elárasztotta a víz.[27] 11:48-kor a helyszínre érkező Indomitable csatacirkálót Beatty a súlyosan sérült Blücher elpusztítására utasította. A Blücher ekkor már lángokban állt és erősen megdőlt a bal oldalára. Az egyik túlélő így írta le a pusztítást:
- “A lövedékek … egészen a kazántérig hatoltak. A raktárakban álló szén lángra kapott. Mivel a raktárak félig üresek voltak, a tűz vidáman égett. A gépházban az egyik lövedék meggyújtotta az olajat és szétpermetezte kéken és zölden égő lángokkal. Az iszonyú légnyomás a zárt térben hatalmas robbanáshoz vezetett … és minden nyíláson áthaladt, a gyengébb helyeken is utat törve magának … Az embereket ez az iszonyú légnyomás felkapta és a gépek közé vágta, borzalmas halálukat okozva.”[27]
A britek támadását a hajóik előtt észlelt tengeralattjárókról szóló jelentések szakították meg. Beatty azonnal kitérő manővereket rendelt el, ami lehetővé tette a németek számára, hogy növeljék a távolságot az üldözőikkel szemben.[28] Ekkor a Lion utolsó még üzemképes generátora is meghibásodott, ami miatt a sebessége 15 csomóra esett vissza. Beatty a sérült Lionról küldött parancsot az ellenséges formáció hátvédjének megtámadására ("Engage the enemy's rear"). De az üzenet téves értelmezése miatt az összes hajó a Blüchert vette tűz alá és 12:10-től már csak ezt a hajót lőtte.[29] A Blücher makacsul védekezve visszaverte az 1. könnyűcirkálóraj négy cirkálójának és négy rombolónak két támadását is, azonban a cirkálóraj zászlóshajójának, a Aurorának sikerült elérnie rajta két torpedótalálatot. Ekkorra már a hátulsót leszámítva az összes 21 cm-es lövegtorony elhallgatott. Közvetlen közelről indított további hét torpedó találata után a hajó 13:13-kor átfordult és pár percig felfordulva maradt, majd elsüllyedt. Az összecsapás során a Blüchert 70-100 nagy kaliberű lövedék és számos torpedó találta el.[30]
A süllyedő hajóhoz brit rombolók közelítettek, hogy kimenekítsék a túlélőket. A német L5 jelű léghajója a süllyedő Blüchert brit hajónak vélte és megpróbált bombatámadást intézni a rombolók ellen, melyek ennek hatására visszavonultak.[29] Az áldozatok számát illetően eltérő adatok vannak. Paul Schmalenbach 6 tiszt (az összesen 29-ből) és 275 legénységi állományú tengerész (999-ből) kimentését említi meg. E szerint a halottak száma összesen 747.[30] A német iratokat vizsgáló Erich Gröner szerint a Blücher elsüllyedésekor 792 fő veszítette életét.[8] A brit iratokat kutató James Goldrick szerint a kimentettek száma 234 fő volt az összesen 1200 főből.[31] A kimentettek között volt Erdmann sorhajókapitány is. Ő később a brit hadifogságban hunyt el tüdőgyulladás következtében.[29] További húsz fő veszítette még életét brit hadifogságban a kimentettek közül.[30]
A Blücher utolsó perceiről az egyik brit szemtanú az Arethusa fedélzetéről a következőket jegyezte fel:
- “A hajót lehetetlen volt elhibázni. Egy második torpedó is eltalálta a ″Blüchert″ pont középen. A legénység derekasan tartotta magát az utolsó pillanatig. Láttuk a személyzetet a fedélzeten felsorakozni és tisztelegni. Megkapó látvány volt. Akiben csak egy kevés kis érzés is volt, csodálatot váltott ki ez a hidegvérűség. Mikor a második és egyben utolsó torpedónkat is kilőttük, tudtuk, hogy hamar itt lesz a vég és 200 méterre megközelítettük a ″Blüchert″. A legénység feszes vigyázzban veszítette volna életét, ha nem adtunk volna le figyelmeztető hangjelzéseket szirénával. Az egyik tiszt németül átkiáltva megkérdezte, hogy mi történik. A németek megértették és meglengették a sapkájukat, hurrát kiáltottak és leugrottak a vízbe. Nem haboztunk, hanem azonnal deszkákat dobáltunk le a fedélzetről, melyekbe kapaszkodhattak, míg a csónakjaink kihalászták őket. Időközben a torpedónk is célba talált és a hajó a hullámok alá merült. A ″Blücher″ parancsnoka, Erdmann sorhajókapitány pár nappal később tüdőgyulladásban elhunyt. Edinburgh-ban katonai tiszteletadás mellett temették el.”[32]
A brit egységek Blücher ellen való fordulása lehetővé tette a Moltke, a Seydlitz és a Derfflinger számára a megmenekülést.[33] Hipper eredetileg azt tervezte, hogy a három csatacirkálójával visszafordul és kisegíti a bajból a sérült Blüchert, de miután a zászlóshajóját is súlyos sérülések érték (a két hátsó lövegtorony kiégett), úgy döntött nem fordul vissza.[29] Hipper később így magyarázta a döntését:
- “A ″Blücher″ megsegítése érdekében az ellenség oldalba támadására tett próbálkozásról született döntés … De mikor megtudtam, hogy a ″C″ és ″D″ jelű lövegtornyok harcképtelenné váltak, a hajó tatrésze tele lett vízzel és már csak 200 nehéz lövedékünk maradt, elvetettem a ″Blücher″ megsegítésének minden gondolatát. Minden ilyen próbálkozás, úgy, hogy a fő flotta beavatkozására nem lehetett számítani, valószínűleg csak további súlyos veszteségekhez vezetett volna. A ″Blücher″ támogatására tett oldal irányú támadás révén a formációm a brit csatacirkálók és a valószínűleg mögöttük lévő csatahajórajok közé került volna.”[29]
Mire Beatty a Princess Royalra átszállva visszaszerezte az irányítást hajói felett, a német hajók már túl messze voltak tőlük, ezért 13:50-kor felhagyott az üldözésükkel.[29] II. Vilmost felháborította a Blücher pusztulása és a Seydlitz kis híján való elveszítése, ezért nem engedélyezte a Hochseeflotte kifutását a kikötőkből. Eckermann ellentengernagyot elmozdították a pozíciójából és Ingenohl tengernagyot lemondatták. Helyét Hugo von Pohl tengernagy vette át.[34]
Kapitányok
[szerkesztés]1909. október – 1910. szeptember | Freiherr von Rössing sorhajókapitány |
1910. szeptember – 1911. április | Scheidt sorhajókapitány |
1911. április 7. – 1911. szeptember 29. | Heinrich Trendtel sorhajókapitány |
1911. szeptember – 1913 szeptember | Pieper sorhajókapitány |
1913. szeptember – 1915. január | Alexander Erdmann fregattkapitány |
Emlékezete
[szerkesztés]- A kieli Nordfriedhof temetőben egy emlékműt állítottak a Blücher áldozatainak.
Fordítás
[szerkesztés]- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Blücher (1908) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
- Ez a szócikk részben vagy egészben a SMS Blücher (1908) című német Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Jegyzetek
[szerkesztés]- ↑ Staff, 3. o.
- ↑ Gardiner & Gray, 142. o.
- ↑ Gardiner & Gray, 134. o.
- ↑ a b Herwig, 45. o.
- ↑ Gröner, 52. o.
- ↑ Staff, 3-4. o.
- ↑ Staff, 4. o.
- ↑ a b c d e f g h i j k l Gröner, 53. o.
- ↑ Friedman, 91. o.
- ↑ NavWeaps (21 cm/45)
- ↑ a b c Gardiner & Gray, 140. o.
- ↑ a b c d e Staff, 6. o.
- ↑ NavWeaps (8.8 cm/45)
- ↑ Gardiner & Gray, 151. o.
- ↑ Halpern, 185. o.
- ↑ a b c Tarrant, 30. o.
- ↑ a b c Tarrant, 31. o.
- ↑ Tarrant, 32. o.
- ↑ Scheer, 70. o.
- ↑ a b Tarrant, 34. o.
- ↑ a b Tarrant, 35. o.
- ↑ a b c Tarrant, 36. o.
- ↑ a b Tarrant, 38. o.
- ↑ Tarrant, 39. o.
- ↑ Goldrick, 263. o.
- ↑ a b Tarrant, 40. o.
- ↑ Tarrant, 40-41. o.
- ↑ a b c d e f Tarrant, 42. o.
- ↑ a b c Schmalenbach, 180. o.
- ↑ Goldrick, 279. o.
- ↑ SMS Blücher auf Deutsche Schutzgebiete. [2016. november 20-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- ↑ Tarrant, 41. o.
- ↑ Tarrant, 43. o.
Irodalom
[szerkesztés]- Friedman, Norman. Battleship Design and Development, 1905–1945. New York City: Mayflower Books (1978). ISBN 978-0-8317-0700-2
- Conway's All the World's Fighting Ships: 1906–1921. Annapolis: Naval Institute Press (1985). ISBN 978-0-87021-907-8
- Goldrick, James. The King's Ships Were at Sea: The War in the North Sea, August 1914 – February 1915. Annapolis: Naval Institute Press (1984). ISBN 978-0-87021-334-2. OCLC 10323116
- Grießmer, Axel. Die Linienschiffe der Kaiserlichen Marine (german nyelven). Bonn: Bernard & Graefe Verlag (1999). ISBN 978-3-7637-5985-9
- Gröner, Erich. German Warships: 1815–1945. Annapolis: Naval Institute Press (1990). ISBN 978-0-87021-790-6. OCLC 22101769
- Halpern, Paul G.. A Naval History of World War I. Annapolis: Naval Institute Press (1995). ISBN 978-1-55750-352-7. OCLC 57447525
- Herwig, Holger. "Luxury" Fleet: The Imperial German Navy 1888–1918. Amherst, New York: Humanity Books [1980] (1998). ISBN 978-1-57392-286-9. OCLC 57239454
- Philbin, Tobias R. III. Admiral Hipper: The Inconvenient Hero. John Benjamins Publishing Company (1982). ISBN 978-90-6032-200-0
- Rüger, Jan. The Great Naval Game: Britain and Germany in the Age of Empire. Cambridge: Cambridge University Press (2007). ISBN 978-0-521-87576-9. OCLC 124025616
- Schmalenbach, Paul (1971). „SMS Blücher”. Warship International, Toledo, Ohio VIII (2), 171–181. o, Kiadó: Naval Records Club.
- Scheer, Reinhard. Germany's High Seas Fleet in the World War. London, New York: Cassell (1920). OCLC 2765294. Hozzáférés ideje: 2016. január 29.
- Staff, Gary. German Battlecruisers: 1914–1918. Oxford: Osprey Books (2006). ISBN 978-1-84603-009-3. OCLC 64555761
- Tarrant, V. E.. Jutland: The German Perspective. London: Cassell Military Paperbacks [1995] (2001). ISBN 978-0-304-35848-9. OCLC 48131785
Internetes források
- DiGiulian, Tony: German 21 cm/45 (8.27") SK L/45. NavWeaps.com, 2008. február 29. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- DiGiulian, Tony: German 15 cm/45 (5.9") SK L/45. NavWeaps.com, 2007. július 6. (Hozzáférés: 2016. november 20.)
- DiGiulian, Tony: German 8.8 cm/45 (3.46") SK L/45, 8.8 cm/45 (3.46") Tbts KL/45, 8.8 cm/45 (3.46") Flak L/45. NavWeaps.com, 2009. április 16. (Hozzáférés: 2016. november 20.)