Resurrection

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Anastacia
Resurrection
nagylemez
Megjelent 2014. május 5.
Felvételek 2013–2014
Stílus pop, rock, soul
Hossz 36:30
Kiadó BMG
Producer Jamie Hartman, Sam Watters, Louis Biancaniello, Michael Biancaniello
Anastacia-kronológia
It’s a Man’s World
(2012)
Resurrection
(2014)
Ultimate Collection
(2015)

A Resurrection Anastacia amerikai pop-rock énekesnő hetedik lemeze és hatodik stúdióalbuma. Öt és fél év után ez az első olyan korongja, amelyen a saját alkotásai hallhatóak, ugyanis a legutóbbi, 2012-ben kiadott lemez, az It’s a Man’s World feldolgozásdalokat tartalmaz. A szerzemények egy részének írása, illetve felvétele abban az időszakban zajlott, amikor az énekesnő második csatáját vívta a melldaganattal. Az albumon közreműködött Sam Watters, Louis Biancaniello és Michael Biancaniello[1] – akik korábban a Not That Kind és a Freak Of Nature nagylemezeken dolgoztak együtt Anastaciával –, illetve Jamie Hartman is, a brit Ben's Brother együttes frontembere.[2][3]

Háttere[szerkesztés]

Az album címe, a Resurrection (Feltámadás) arra utal, hogy Anastacia sikeresen felépült a kezelések után a melldaganatból, és visszatért a korábbi hangzásvilághoz, a „sprock” (a soul, a pop és a rock ötvözete) műfajhoz. A 2004-es Anastacia című korong megjelenése után vált ismertté ez a zenei stílus. A dalok írása és rögzítése 2013 elején kezdődött meg – miközben a tavasszal induló It’s A Man’s World Turné előkészületei is zajlottak –, ám egy időre félbeszakadtak a munkálatok, miután másodszorra diagnosztizálták a betegséget az énekesnőnél.[4][5] Az első kislemezes dalt, a Stupid Little Thingset Sam Wattersszel és Louis Biancaniellóval írta, akikkel korábban számos sikeres szerzeményt alkotott már a Not That Kind és a Freak Of Nature nagylemezeken. A Resurrection előfutára túlnyomórészt pozitív kritikákat kapott a zenei kritikusoktól.[6] Az album deluxe kiadásán helyet foglal a Left Outside Alone (Part 2) című alkotás is, amelynek hangzása lágyabb és visszafogottabb a korábbi verzióhoz képest.[7][8] Mint kiderült, Anastacia azért választotta ezt a dalt a régi slágerei közül, mert a szerzeményt éppen akkor írta 2004-ben, amikor az első harcot vívta a daganattal. A mostani változat pedig a korábbi újraértelmezése.[9] Emellett a címadó dal, a Resurrection is a deluxe változaton hallható.

Bemutatása[szerkesztés]

Anastacia számos televíziós- és rádiós műsorban tűnt már fel, mint például Belgiumban, Franciaországban, az Egyesült Királyságban, Hollandiában, Svájcban vagy Németországban, ahol a Stupid Little Thingset is előadta az interjúk mellett. Egy olasz tehetségkutató műsorban, az Amici di Maria De Filippiben adta elő első alkalommal a dalt.[10] A német Wetten, dass..? című showműsorban,[11][12][13] illetve a svájci The Voice-ban is hallható volt az alkotás.[14][15][16] Az énekesnő elmondása szerint a turné jövőre mindenképp útnak indul, ám ha egyedül rajta múlna a dolog, akkor már 2014 végén megkezdené a koncertkörutat.[17]

Dallista[szerkesztés]

# Cím[18] Szerzők Producerek Hossz
1. Staring at the Sun Sam Watters, Louis Biancaniello, Marley Munroe Sam Watters, Louis Biancaniello 3:43
2. Lifeline Jamie Hartman, Phil Bentley, Shelly Peiken Jamie Hartman 4:02
3. Stupid Little Things Anastacia Newkirk, Watters, L. Biancaniello, M. Biancaniello, Courtney Harrell Watters, L. Biancaniello, M. Biancaniello 3:55
4. I Don't Want to Be the One Watters, Biancaniello, Munroe Watters, L. Biancaniello 3:59
5. Evolution Anastacia Newkirk, John Fields, Steve Diamond John Fields 3:23
6. Pendulum Anastacia, Jamie Hartman Jamie Hartman 3:30
7. Stay Anastacia, Hartman, Charlie Midnight Hartman 3:26
8. Dark White Girl Anastacia, Fields, Diamond Fields 3:23
9. Apology Anastacia, Hartman, Fields Hartman 3:32
10. Broken Wings Anastacia, Damon Sharpe, Toby Gad Toby Gad 3:37
Deluxe Edition bónusz CD[19]
11. Other Side of Crazy Anastacia, Jamie Hartman, Andy Stochansky Hartman 3:49
12. Oncoming Train Alex Geringas, Nicky Holland Geringas, Joachim Schluter 3:08
13. Resurrection Anastacia, Diamond, Fields Fields 3:51
14. Left Outside Alone, Part 2 Anastacia, Glen Ballard, Dallas Austin Bill Malina 3:53
15. Underdog Anastacia, Diamond, Fields Fields 2:57

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Sam Watters Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  2. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  3. Jamie Hartman Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  4. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  5. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  6. Wrathschild, Fefe Dobson, Guy Sebastian + More: 5 Must-Hear Pop Songs Of The Week (angol nyelven). buzzworthy.mtv.com. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  7. "About" (angol nyelven). anastacia.com. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  8. Sam Rigby: Attitude Magazine Anastacia interview: 'I'd give Barbra Streisand a lesbian kiss' » Attitude Magazine (angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  9. Sam Rigby: Attitude Magazine Anastacia interview: 'I'd give Barbra Streisand a lesbian kiss' » Attitude Magazine (angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  10. "Promo Diary (Part 1)" (angol nyelven). anastacia.com. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  11. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  12. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  13. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  14. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  15. Voice of Switzerland Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  16. Anastacia Twitter. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  17. Jazz Tangcay: "I feel them often, they're quite fun': Anastacia chats to So So Gay | So So Gay magazine" (angol nyelven). (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  18. iTunes - Music - Resurrection by Anastacia (angol nyelven). itunes.apple.com. (Hozzáférés: 2014. május 27.)
  19. Resurrection - Deluxe Edition: Amazon.de: Musik (német nyelven). amazon.de. (Hozzáférés: 2014. május 27.)