Redőny

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Faredőny (kihajtható)

A redőny, népies nevén roló, a lakóépületek hő- és hangszigetelését, esetenként vagyonvédelmét hivatott megoldani. Az elterjedt felhasználása a nyílászárók elé szerelt külső tokos, ráépített tokos vagy beépített tokos redőny, fix vagy kihajthatós lefutókkal. A redőny mozgatása, emelése földrajzi elhelyezés szerint változik. Franciaországban hajtókarral (kurblival), Németországban, Ausztriában, Magyarországon és Horvátországban hevederrel (gurtnival) emelik a legtöbb redőnyt. Az 1990-es évek után egyre több redőnyt csőmotorral működtetnek, ami lehetővé teszi a redőnyhasználat automatizálását. Az intelligens házak elképzelhetetlenek redőny nélkül.

Magyarországon jelentős hagyománya van a műanyag-, alumínium- és faredőnyök alkalmazásának. Hazánkban 1867-ben Kondor Rezső Lakatosárú és Redőnygyára kezdte meg a redőnygyártást a Németországban tanultak alapján. Hamarosan újabb redőnydinasztia alakult: Korányi és Fröhlich acélredőny, faredőny, vászonredőny napellenző-szerkezetek és lakatosárugyár.

A redőny története[szerkesztés]

A redőnykészítés és redőnyhasználat története egészen a Római Birodalom korába nyúlik vissza. Már a rómaiak is ismerték a zsalut, amit egyfajta zárszerkezetként, korai nyílászáróként használtak az ablaknyílásokon. Ebből a korból eredeztethető a reluxák őse is, az első ilyen árnyékoló elődjét ugyanis a római Kolosszeumban fedezték fel, amelynek eredeti példánya ma is megtekinthető a berlini Altes Museum-ban.[1]

A feltételezések szerint a rómaiak a keleti épületek tanulmányozásakor ismerték meg a rácsos ablakok használatát, amely azt a célt szolgálta, hogy akadályozza az otthonokba való szabad belátást. Ezt vették át és tökéletesítették a rómaiak, amit az olasz gelosia, a spanyol celosia és a francia ja-lousie után zsaluziának neveztek el, habár korábban használatos volt még rá a latin celus kifejezés is, amely magyar nyelven annyit tesz: féltékenység. Ez az elnevezés a későbbiekben is megmaradt, hovatovább több országban sajátosan honosodott meg, így 1767-ben Svájcban már chalousie néven említették, Ausztriában 1784-ben schaluserl-ként jelent meg, Németországban pedig 1790-ben jalousie név alatt vált ismertté.

A mozgatható reluxa először az általános lakóházakon jelent meg, és főként védő-, később kiegészítő szerepet töltött be. Feltalálója – a római minták továbbálmodásával – Cochot, egy párizsi asztalos volt, aki 1802-ben szabadalmaztatta találmányát, mely a mai reluxákhoz hasonló formában láncokra lógatott deszkákból állt, melyeket zsinórok mozgatásával lehetett felhúzni és leereszteni, magukat a deszkákat pedig vízszintes és merőleges helyzetükben csavarni. A reluxák akkoriban még könnyedén fel- és leszerelhetők voltak, ezáltal egy kis csomagként lehetett tárolni őket, amit később feltekerhetővé tettek a praktikusság érdekében.

Miután megannyi fejlesztés érte a reluxákat, az árnyékolók elnyerték manapság ismert legnépszerűbb és leghatásosabb formájukat, amit redőnyként ismerhetünk. A francia rouler vagy rouleau szavakból eredeztethető kifejezés elsőként 1854-ben bukkant fel egy olyan átalakított reluxa kapcsán, amely a mai redőnyök elődjének tekinthető. Érdekesség, hogy Heinrich Freese ebben az évben alapította meg a világ első reluxa gyárát a németországi Hamburgban, amely Riediger & Frank név alatt mindmáig üzemel és tökéletesíti a manapság használt árnyékolókat.

Források[szerkesztés]

  1. A redőny története - Csancsa árnyékolástechnika (hu nyelven). www.csancsa.hu. (Hozzáférés: 2017. május 2.)