A húszaséveim elején találkozhattam először a buddhista dharmával. Azt hiszem, hogy a legtöbb fiatalemberhez hasonlóan én sem voltam kifejezetten boldog. Azt nem tudom, hogy volt-e öngyilkossági hajlamom, de elég erősen boldogtalan voltam és olyan kérdéseim lettek, hogy "van-e bárminek is értelme?" Aztán észrevettem, hogy valószínűleg az őrület szélét súroltam, így éjszakai könyvesboltokban kezdtem el olvasgatni mindenféle témákban. Az Evans-Wentz tibeti buddhizmusról szóló könyvei hatalmas benyomást tettek rám. Egyszerűen faltam őket.
