PTO–4

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez
PTO–4
A zárt pilótafülkével rendelkező változat, amelyből csak egy darab készült
A zárt pilótafülkével rendelkező változat, amelyből csak egy darab készült

Funkció kiképző és gyakorló repülőgép
Gyártó Aviotöökoda
Tervező Voldemart Post, Rein Tooma, Otto Org
Gyártási darabszám 8
Fő üzemeltetők Észt Légierő, Luftwaffe

Első felszállás 1938
Szolgálatba állítás 1938
Szolgálatból kivonva 1944
A Wikimédia Commons tartalmaz PTO–4 témájú médiaállományokat.

A PTO–4 észt kiképző és gyakorló repülőgép volt a második világháború idejéből.

Története[szerkesztés]

A repülőgépet 1937-ben tervezte Voldemart Post, Rein Tooma és Otto Org (az ún. PON tervezőcsoport). A gépeket a tallinni Repülőgépjavító Műhelyben (Aviotöökoda) építették. Első felszállására 1938-ban került sor, a pontos dátum azonban nem ismert. Összesen nyolc repülőgépet építettek. A típust 1938 októberében rendszeresítették az Észt Hadsereg repülő ezredénél (Észt Légierő), ahol két darabot állítottak szolgálatba. Az elsőt 1938-ban 161-es oldalszámmal. A légierő a második gépet 1939. március 13-án kapta meg. Ez a második, 162-es oldalszámú, PTO–4A típusjelzésű példány zárt pilótafülkével rendelkezett, az összes többi gép nyitott pilótafülkével készült. Később az Észt Repülőklub is kapott még hat példányt. A típus exportja is felmerült, sor került bemutató repülésre is Lettországban, de ez végül nem valósult meg.

Észtország 1940-es szovjet megszállása után a gépek szovjet fennhatóság alá kerültek. Három gépet a Vörös Hadsereg vett használatba, négy példányt az Oszoaviahim repülőklubja kapott meg. 1941-ben a német támadás miatt az Észtországot elhagyó Vörös Hadsereg a katonai használatban lévő gépeket a jägalai repülőtéren megsemmisítette, egy részét pedig magával vitte. A repülőklubnál használt gépeket az észt pilóták a szovjet csapatok kivonulásakor elrejtették, így négy gép fennmaradt, amelyeket az Észt Repülőklub használt tovább. Ezeket a gépeket 1942-be használatba vette a német Luftwaffe észtekből álló Buschmann-különítménye, amely a Balti-teger partvidékén őrjáratozásra használta őket. A gépeken megtartották az eredeti észt festést, de német jelzéseket festettek fel. Erre a célra azonban csak korlátozottan volt alkalmas a PTO–4, ezért később a gépeket a Luftwaffe liepājai repülőiskolájába vezényelték, majd a repülőiskola költözésével Pärnuba kerültek. Pärnu evakuálásakor a négy gépet a német csapatok magukkal vitték Németországba, a további sorsuk nem ismert, valószínűleg megsemmisültek.

Műszaki jellemzői[szerkesztés]

Alsószárnyas elrendezésű, vegyes, fa- és fémépítésű repülőgép. Futóműve hagyományos, hárompontos. A futók nem behúzhatók. A főfutókon a kerekek helyére téli viszonyokhoz sítalpat lehetet szerelni. Pilótafülkéje nyitott, tandem elrendezésű. Egy példány azonban zárt pilótafülkével készült. A gépbe egy négyhengeres, soros elrendezésű, léghűtéses Gypsi Majos motort építettek.

Műszaki adatok[szerkesztés]

Geometriai méretek és tömegadatok[szerkesztés]

  • Szárnyfesztás: 10 m
  • Hossz: 7,7 m
  • Szárnyfelület: 16 m²
  • Üres tömeg: 560 kg
  • Felszálló tömeg: 850 kg

Motor[szerkesztés]

  • Motor: 1 db Gypsi Major négyhengeres soros benzinmotor
  • Maximális motorteljesítmény: 97 kW (130 LE)

Repülési jellemzők[szerkesztés]

  • Legnagyobb sebesség: 245 km/h
  • Maximális repülési magasság: 5000 m

Források[szerkesztés]

  • Richard Humberstone: Estonian Air Force 1918–1940, Blue Rider Publishing, 1999, ISBN 1902851005 , pp. 32, 45–50.
  • А. Sz. Dobrjazki, A. Karascsuk: Vtoraja mirovaja vojna 1939-1945. Vosztocsnije dobrovolci v vermahtye, policii i szsz., ACT, 2006, ISBN