OSINT

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Ugrás a navigációhoz Ugrás a kereséshez

Az OSINT (Open Source Intelligence) a nyílt forrású hírszerzés nemzetközileg is elfogadott angol nyelvű rövidítése. A globális információs robbanás a 20. század végén, a 21. század elején gyökeresen átformálta a hírszerzés feladatrendszerét, mert a nyílt információk tömegében kell megtalálnia az ellenfél igazi titkait. Ezért a hírszerző központok fontos feladata lett a nyílt információk elemzése és feldolgozása is az érdeklődésükbe tartozó területeken. A nyílt forrású információk valószínűleg soha nem fogják helyettesíteni a titkokat, a minősített információkat, azonban segítséget nyújthatnak az elemzőknek ahhoz, hogy a titkos információgyűjtő tevékenységet arra koncentrálják, ami más módon nem szerezhető meg.[1] Egy magyar definíció szerint az OSINT a nyilvánosan. legális eszközökkel megszerezhető, vagy korlátozott körben terjesztett, de nem minősített adatoknak a hírszerzés szakmai szempontjai alapján történő felkutatását, gyűjtését, szelektálását. elemzését-értékelését és felhasználását jelenti.[2]

Története[szerkesztés]

A kémkedés, hírszerzés által megszerezett titkokat értelemszerűen mindig a nyílt forrásokból megszerzett ismeretek keretébe kellett elhelyezni. Ennek lehetőségét és fontosságát illusztrálja az az 1935-ös példa, amikor egy német újságíró 172 oldalas tanulmányt publikált a német hadsereg szervezetéről, a vezérkar és a hadműveleti szintű parancsnokságok vezető állományáról. A Gestapo letartóztatta, de az újságíró bizonyítani tudta, hogy mindent, amit könyvében leírt, a német napi sajtó közleményeiből vett.[3]

A hidegháborús katonai szembenállás időszakában az amerikaiak saját adataik szerint az információk 40%-át szerezték be nyílt forrásokból. Allen Dulles, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség igazgatója viszont egy kongresszusi meghallgatás alkalmával már akkoriban is 80%-ra becsülte a nyílt forrásból származó információik arányát. A 21. század elejére ez a mutató 80-90% közé emelkedett.[4][5]

Forrásai[szerkesztés]

Az OSINT fő forrásait a NATO OSINT kézikönyve a következők szerint határozza meg:[6]

  • nyomtatott és elektronikus média;
  • internet, beleértve a láthatatlan web információit;
  • kereskedelmi (fizetős) online szolgáltatók tanulmányai, adattárai;
  • „szürke irodalom”, azaz nem publikált, de nem is minősített, szűk körben hozzáférhető, nyomtatott és digitális dokumentumok, tanulmányok;
  • tudományos előadások, konferenciák;
  • személyes tapasztalatok;
  • kereskedelmi műholdak felvételei. Ezek pontossága a 21. században gyakran megközelíti a katonai műholdak teljesítményét;
  • tudományos-kutató szervezetek, egyetemek.

A világ számos távoli, de fontos térségében, Afrikában, Ázsia sok országában gyakran előfordul, hogy alig szerezhetőek be publikált nyílt információk bizonyos helyszínekről és az azokat jellemző körülményekről. Ezeken a területeken a legjobb forrásnak a nemzetközi nem-kormányzati szervek (NGO) (Nemzetközi Vöröskereszt, Orvosok Határok Nélkül, Amnesty International, stb.) alkalmazottai, szakemberei számítanak, továbbá a kereskedők, utazó üzletemberek.

Amennyiben azonban a nyílt információkat a különböző helyszíneken a hírszerzés hivatásos tagjai, hálózati személyei gyűjtik be, akkor az már a HUMINT, azaz az emberi erőforrásokkal folytatott hírszerzés felé közelít.

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Izsa 60. o.
  2. Lévay 6. o.
  3. Izsa 61. o.
  4. NATO Open Source Intelligence Reader. November 2002, 17. o.
  5. Izsa 62. o.
  6. Izsa 63. o.

Források[szerkesztés]

  • Izsa: Dr. Izsa Jenő: Nemzetbiztonsági alapismeretek (egyetemi jegyzet). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. 2009.  
  • Lévay: Lévay Gábor: OSINT (Open Source Intelligence) - Nyílt információs hírszerzés (egyetemi jegyzet). Budapest: Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem. 2006.