Neville’s Cross-i csata

Neville’s Cross-i csata
Egy korabeli ütközet
Konfliktus	Második skót háború
Időpont	1346. október 17.
Helyszín	Durham, Anglia
Eredmény	Angol győzelem
Szemben álló felek
Angol királyság Skót Királyság
Parancsnokok
Ralph Neville báró Henry Percy báró William de La Zouche érsek II. Dávid skót király John Randolph, Moray grófja Patrick de Dunbar, March grófja
Szemben álló erők
6-7 ezer 12 ezer
Veszteségek
kevés néhány ezer
Térkép
Neville's Cross Pozíció Anglia térképén
é. sz. 54° 46′ 34″, ny. h. 1° 35′ 50″54.776111111111, -1.5972222222222
A Wikimédia Commons tartalmaz Neville’s Cross-i csata témájú médiaállományokat.

A Neville’s Cross-i csatát 1346. október 17-én, a második skót háború részeként vívták a skótok és az angolok Durhamtől 800 méterre keletre. A nagyjából 12 ezer főből álló skót sereget II. Dávid skót király vezette, a 6-7 ezres angol had parancsnoka Ralph Neville báró volt. A csata az angol parancsnokról és egy régi keresztről kapta a nevét, amely azon a hegyen állt, ahol a skótok állomásoztak. Az angol győzelemmel végződő csata után Neville új keresztet állíttatott. A skót király fogságba esett, és 11 éven át rab maradt.

Előzmények

1346-ban kilencedik esztendeje tartott a százéves háború az angolok és franciák között. Augusztus 26-án III. Eduárd angol király megsemmisítő vereséget mért VI. Fülöp francia királyra a crécyi csatában. Az angol uralkodó ezután Calais-hoz vonult, ahol hosszú ostromra rendezkedett be.

A skótok, kihasználva a király távollétét, 1346. október 7-én betörtek az Angol Királyságba. A skótok ezzel teljesítették szövetségesük, VI. Fülöp régi kérését, valamint jó alkalmat láttak a fosztogatásra. A krónikások szerint a skót hadseregben maroknyi francia páncélos is harcolt, akik a nyáron érkeztek a szigetre, valamint sok skót francia fegyvert és páncélt viselt. A had nagyjából 12 ezer főt számlált.

A skót csapatok Carlise-tól északra lépték át a határt. Elkövették azt a hibát, hogy nem vonultak egyenesen a szárazföld belseje felé, mielőtt az angolok megszervezhették volna az ellenállást, hanem felesleges ostromot indítottak Liddell ellen, amely három napig kitartott. A várat védő Sir Walter Selbyt megölték. Ezután a 15 kilométerre délre fekvő Carlisle ellen vonultak, amely megvásárolta a békéjét. A skótok keletre fordultak, hogy kifosszák a Durham közelében álló templomokat és majorságokat. Hexham apátságait három napon át rabolták, majd október 16-án, tíz nappal a háború megindítása után megérkeztek Durhamhez.

Az angol-skót határ angol oldala ugyan nem volt védtelen, de nagyon gyenge volt. Az elmúlt évek skót rablóhadjáratai elnéptelenítették Cumberlandet, Westmorlandet és Northumberlandet. A határ védelméért három ember felelt: Henry Percy báró és Ralph Neville báró, a két állandó parancsnok, valamint William de La Zouche, York érseke. A határ védelmében általában fontos szerepe volt Durham püspökének is, de Thomas Hatfield a Csatorna túlsó partján harcolt a király mellett. Az angolokat nem érte teljesen váratlanul a skót támadás, mert a kémeik jelentettek a készülődésről, így sikerült gyorsan felállítaniuk a sereget a skótok betörése után. A katonák Richmond közelében gyülekeztek, és körülbelül 6-7 ezren lehettek.

Az érsek október 14-én úgy döntött, hogy nem várja meg a délről érkező csapatokat, és kiadta a parancsot az indulásra a Barnard-kastély felé. Innen, három seregtestben, Durhamhez meneteltek. A skót tábor Bearparknál volt. Az angolok érkezését csak október 17-én, a csata napjának hajnalán vették észre. A William Douglas vezette skót fosztogatók Merringtonnál, mintegy kilenc kilométerre Durhamtől délre beleütköztek az angol elővédbe a ködben.

A skótok súlyos veszteséget szenvedtek, és visszavonultak a táborba. Douglas azt javasolta II. Dávidnak, hogy vonuljanak vissza, de a király kiadta a parancsot az indulásra, mert nem hitte, hogy az angolok ilyen rövid idő alatt képesek voltak ütőképes sereget felállítani.

Az ütközet

Az ütközetre egy hegygerincen került sor, nagyjából 800 méterre Durhamtől nyugatra. A terep nehéz volt a felvonulásra és a manőverezésre, mert árkok és falak szabdalták keresztbe-kasul. Az angolok egy olyan területet foglaltak el, ahol a lapos rész kiszélesedett, így felállíthatták a három seregtestet egymás mellett. Mindkét szárnyat meredek szurdokok védték a megkerüléstől. Erősítette pozíciójukat, hogy a terep, ha enyhén is, de feléjük emelkedett. Az angol balszárnyat Rokeby, a centrumot Neville, a jobbszárnyat Percy irányította. A skótok felállását egy hasadék nehezítette, amely elválasztotta a jobbszárnyat, amely az első csatasor is volt, a másik két seregtesttől. Ez megakadályozta, hogy a teljes skót hadsereg egyszerre tudjon támadni. A jobbszárnyat William Douglas, a centrumot II. Dávid király, a balszárnyat pedig Robert Stewart, March grófja vezette.

A skótok, tanulva korábbi vereségeikből, nem akarták elsietni a támadást, és megvárták, amíg az angolok megközelítik őket. Ezután órákon át nem történt semmi, majd a délután közepén az angol íjászok elkezdték lőni a skót vonalakat. Douglas kénytelen volt támadást indítani Rokeby csapatai ellen. A rohamra induló gyalogosok a terepakadályok miatt nem tudták tartani a formációt, és az íjászok halálos tüzében sokan el sem jutottak az angolokig.

Az angol vonalaknál kézitusa alakult ki, de a támadók nem tudták áttörni a frontot. A másik két skót seregtest is elérte az angolokat, és sikerült hátrébb nyomniuk őket. Az angolok ekkor harcba indították a jobbszárnyon a tartalékban tartott lovasság egy részét, amelynek segítségével visszaszorították a skótokat, és ismét stabilizálták a vonalakat. Ezt követően a lovasok az egész fronton támadásba mentek át, és megfutamították a skótok szárnyait. A skót centrumot az angolok körbevették, de az három órán kitartott, és csak akkor adták meg magukat a katonák, amikor újabb angol erősítés érkezett Lord Lucy vezetésével. II. Dávid arcát megsebezte egy nyíl, megpróbált elmenekülni, de elfogták.

Következmények

A skótok egy nap alatt szinte összes vezetőjüket és sok tapasztalt katonájukat elvesztették. Elesett John Randolph, Moray grófja, a legfőbb skót katonai parancsnokok és a skót kamarás. Fogságba került a legtapasztaltabb gerillaháborús parancsnok, William Douglas. A fontos foglyokat az angolok összegyűjtötték, és a Londoni Tower-be szállították, ahonnan csak a tanács engedélyével lehetett kiváltani őket. Ez kedvezőtlenül érintette azokat, akik a skót nemeseket elfogták, hiszen saját tulajdonuknak tekintették a foglyokat, akikért váltságdíjat kérhetnek. Több foglyot ezért fogva tartóik elrejtettek a király hatóságai elől. III. Eduárd kárpótlásra tett ígéretet, nehogy a skót vezérek ismét szabadlábra kerüljenek. A II. Dávidot foglyul ejtő férfi évi 500 font juttatást kapott.

Források

• ↑ Jonathan Sumption: Jonathan Sumption. The Middle Ages: The Hundred Years War - Trial by Battle. University of Pennsylvania Press (1999). ISBN 978 081 2216 5547 
• ↑ BOB: Battle of Neville's Cross (1346) [archivált változat]. Battlefields of Britain. Hozzáférés ideje: 2020. január 11. [archiválás ideje: 2019. február 21.]