Nagyboldogasszony-templom (Dragotin)
| Nagyboldogasszony-templom | |
| Kapela Uznesenja Blažene Djevice Marije | |
| Vallás | római katolikus |
| Egyházmegye | Diakovár-Eszéki főegyházmegye |
| Egyházközség | Trnava |
| Védőszent | Nagyboldogasszony |
| Építési adatok | |
| Építése | 14. század |
| Rekonstrukciók évei | 18. század első fele, 19. század vége |
| Stílus | gótika, barokk |
| Tervezője | Josip Vancaš |
| Védettség | műemlék[1] |
| Alapadatok | |
| Építőanyag | tégla |
| Elérhetőség | |
| Település | Dragotin |
| Elhelyezkedése | |
 Nagyboldogasszony-templom
Pozíció Horvátország térképén
| |
 é. sz. 45° 15′ 23″, k. h. 18° 19′ 24″Koordináták: é. sz. 45° 15′ 23″, k. h. 18° 19′ 24″ | |
 | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Nagyboldogasszony-templom Horvátországban, az Eszék-Baranya megyei Dragotin település római katolikus temploma.
Fekvése[szerkesztés]
A templom a Dragotin keleti szélén fekvő temető területén található.
Története[szerkesztés]
A templom története a középkorig nyúlik vissza. Története során számos pusztítást és átalakítást szenvedett ahhoz, hogy jelenlegi formáján ne látszódjanak középkori stílusjegyek. Elődjének, a dragotini Szent János templomnak az első említése 1332-ből származik, amikor az itteni egyház Péter nevű papja szerepel a pápai tizedjegyzékben. Ez a régi templom egy a Breznica-patak feletti dombon állt. A 14. század után Dragotint és a dragotini plébániát csak Szlavónia török megszállásakor említik. A törökök 1538-ban alapították meg a mai Požeština meghódított területén az új katonai-közigazgatási egységet, a Pozsgai szandzsákot, amelyet három részre osztottak: pozsegai, bródi és garai kádilukra. A garai kádiluk székhelye Diakovár, míg a mai járásoknak megfelelő náhijék székhelyeinek egyike Dragotin lett.[2] Az 1579-es összeírás ugyan nem ad nekünk adatokat a szakrális építményekről, de Dragotint faluként tartják nyilván, melynek vásártartási joga, 11 háza és 4 malma volt.[3]
A templom létezésére 1581-ben találunk bizonyítékot, amikor XIII. Gergely pápa idejében Antun Matković boszniai püspök a szlavóniai és szerémségi papokkal a bapskai Szűz Mária templomban tartott zsinaton találkoztak. Az 1581. augusztus 28. és 30. között tartott zsinaton levelet írtak, amelyben a papok a Szentszéknek panaszkodtak, hogy nincs rezidenciális püspökük, és a boszniai püspököt ajánlották erre a tisztségre. A levél egyik aláírója Kristóf dragotini plébános volt. 1626 és 1630 között Toma Ivković, skradini püspök és boszniai adminisztrátor bérmakörutat tett a Szávamenti falvakban, melyről jelentést készített. Ebben megállapítja, hogy Dragotinban 1626-ban 1000 bérmált személy volt.[4] A húsz évvel később, 1647. március 9-én tett egyházlátogatás során a vizitátor leírja, hogy a boszniai püspökség dragotini plébániájában három templom áll Szent Márknak, Szent Jánosnak és Szent Balázsnak szentelve.[5][6] A templomok kinézetéről semmit sem ír. A falvak nevéből ítélve utólag kikövetkeztethető, hogy a Szent Balázs templom Sveti Blajon, a Szent Márk templom Markovacon, a Szent János templom pedig Dragotinon állt.
Josip Buturac, a török uralom alatti szlavóniai katolikus egyházról szóló munkájában megemlíti, hogy Nikolić atya több olyan fatemplomot sorol fel, amelyek a régi kőtemplomok romjain vagy romjai közelében épültek fel. Többek között megemlíti a dratotini egyházat is.[7] Bár a törökök nem bontották le a katolikus templomokat, és nem változtatták őket dzsámikká, a katolikusokat és a katolikus papokat üldözték. Különféle vádakat hoztak fel ellenük. Az egyik 1664-ben feljegyzett vád az volt, hogy a katolikusok a Szerémségben pénzt gyűjtenek a keresztény uralkodók javára a törökök ellen. Ezt aztán megtorolták és a megtorlástól Dragotin is szenvedett.[8] 1683-ban a Bécs ellen vonuló török sereg kifosztotta és lerombolta a települést. Ennek következtében a lakosság elmenekült és a falu kihalt.
A törökök azonban nem rombolták le a dragotini templomot, csak súlyosan megrongálták. 1690-ben Nikola Ogramić Olovčić püspök hét olyan templomot említ Diakovár vidékén, amelyek túlélték a törököket. Ezek a gyülekezetek régiek és elhanyagoltak, de szükség szerint szentmisét tartanak bennük. A felsoroltak között említik a Szűz Mária templomot is Dragotinban.[9] Itt említik először a dragotini templom névadójaként a Boldogságos Szűz Máriát. 1702-ben népszámlálást tartottak a török alól felszabadított területeken. Ebben Dragotint Sveti Blajhoz tartozó pusztaságként említik, ahol egy téglából épített, tető alatt álló templom van. Bár a falu lakatlan a templomban miséznek.[10]
A templom megújításáról nem maradt fenn írásos feljegyzés, de bizonyára a 18. század első felében történt.[11] Ekkor azonban a falu még üres volt, mert csak 1750 körül telepítették be főként Boszniából, Plehan és Derventa környékéről érkezett katolikusokkal. Az 1776-os vizitáció szerint a templom a Fájdalmas Szűzanya tiszteletére van szentelve.[12] A 19. századi latin nyelvű vizitációs jelentések már részletesen beszámolnak a templom állapotáról és felszereltségéről. 1812-ben feljegyzik, hogy a templom mellett temető van. Az 1833-as vizitáció megadja a templom méreteit is, melynek hosszúsága 19, szélessége 7,6 méter. a 19. század végére a templom rossz állapotban volt, ezért megújították, mely a források szerint Strossmayer püspök idejében történt Josip Vancaš építész tervei szerint gótikus stílusban, de hiteles dokumentum nem maradt fenn, ami ezt megerősítené. Az első olyan képeslap, ami a templomot ábrázolja a 20. század elején készült. Ezen a templom lénygében már a mai állapotában látható. 1964. április 13-án egy földrengés megrongálta az épületet, mely után helyre kellett állítani. 1970. december 23-án a Nagyboldogasszony templomot kulturális műemlékként nyilvántartásba vették és 151.32 nyilvántartási szám alatt bejegyezték a védett ingatlanok nyilvántartásába. 1988-ban a belső teret alaposan felújították.[13]
2005-ben a Horvát Restaurátor Intézet Eszéki Restaurátor Osztálya kutató és konzerválási munkákat végzett a templomban. A kutatás célja a kápolna eredeti kinézetének, illetve visszaállítása mértékének meghatározása volt. Továbbá meg kellett állapítani, hogy mennyi volt a barokk átépítés és az újragótizálás terjedelme.[14] A levéltári és történeti kutatás kiegészítéseként a templom területén kívül és belül összesen 44 szondát nyitottak. A belső tér vizsgálata arra a következtetésre jutottak, hogy a dongaboltozat a 19. század végén készült. A homlokzat restaurálása során a múlt század nyolcvanas éveinek közepén minden történelmi vakolatot és az építészeti profilalkotást megszüntettek, agy nem ismerjük a külső falak legrégebbi megjelenésének színét. Az apszis és a déli homlokzatának vizsgálata feltárta az eredeti gótikus ablakokat. Az ablakkeretek kőből készültek. A nyugati homlokzaton feltárták a régi portál eredeti kőkeretét. A déli homlokzaton egy csúcsíves ajtót tártak fel, mely szintén az eredeti templomhoz tartozott. A homlokzat külső részén kívül találtak egy darab kőboltozatot, amely a portál része lehetett. A padlószondában, körülbelül 23 cm mélységben, megtalálták az eredeti padlót, melyen kövezésnek nyoma sincs. Ez a padlószint a gótikus és a barokkhoz templomhoz tartozhatott, melyet csak a 19. századi megújításkor emeltek meg. A harangtoronynak legalább két építési fázisát állapították meg. Az első szakasz téglái sötétebbek voltak az egykori égés csalhatatlan nyomaival. Összegzésképpen a templom tipológiai jellemzői nem térnek el a szlavóniai gótikus épületek szokásos kialakításától. Ez az épülettípus a 13. század közepétől a csarnoktemplomok típusából alakult ki.[15]
Leírása[szerkesztés]
A templom téglából épült, hosszúkás, egyhajós épület, támpillérekkel erősített, sokszögletű szentéllyel. A szentély északi és déli oldalán két, nemrégiben hozzáépített helyiség van, az oratórium és a sekrestye. A templom a középkori előírásnak megfelelően a nyugat (bejárat) - kelet (szentély) irányú tájolású, az apszis tengelyének kisméretű eltérésével. A bejárati részt a hajótól oszlopok választják el, amelyek között három, szabálytalan félkörívű átjáró található. Az előcsarnok boltozatos, a bejárati ajtótól jobbra egy egyszerű fa lépcsőn lehet felmenni a kórusra. A kórus központi része felett emelkedik a harangtorony.[16]
A templomhajót csúcsos dongaboltozattal boltozták, míg a sokszögű apszist hatrészes radiális bordás boltozat fedi. A boltozat körte alakú bordái ötszögletű, fordított piramis alakú konzolokra támaszkodnak. A szentélyt a diadalív és az emelt padlószint választja el a hajótól, melytől egy lépcsőfokkal fekszik magasabban. Az egész templom padlója padlólapokkal van burkolva. A hajó északi és déli falát két csúcsos ablak osztja fel, amelyeket a boltozat alakjához igazították, azaz felső részükkel behatolnak a boltozat lekerekítésébe. Az apszis falát is két egyforma ablakkal tagolták. A szentélyből délre nyílik a sekrestye ajtaja. Az ajtó felett van egy ablak, amely a sekrestye tetejére néz. A hajó falait és boltozatát sárgára, míg az apszist fehérre festették.[17]
A templom berendezése szerény. Egy, a szentély központi részén található főoltárból, és a diadalív előtti mellékoltárokból áll. Legértékesebb darabja egy ismeretlen mester Fájdalmas Szűzanya festménye, amely a 18. század második felére datálható. Dragotinban a Szűzanyát különösen tisztelik, és a templom a 18. századtól zarándokhely lett. A hajó északi és déli falán a keresztút állomásainak egyszerű képei vannak elhelyezve. A templomban nincsenek padok, csak székek vannak. A nyugati főhomlokzat gazdagon profilozott, felette pedig a központi tengelyben a sokszögű harangtorony emelkedik. A homlokzat falfelületét koszorúk tagolják, három emeleti részre osztva. Központi tengelyét egy műkővel burkolt portál uralja, amely felett egy nagy rozetta van. Oldalirányban a második emelet szintjén két félköríves ablak van kialakítva. A harmadik emeleten, amely háromszög alakú oromzatként van kialakítva, sekély, félkörívesen zárt fülkék, középen pedig egy azonos alakú ablak látható. A templom homlokzata fehérre festett.[18]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Örökségvédelmi jegyzékszáma: Z-1634.
- ↑ Srsan 9. o.
- ↑ Srsan 209. o.
- ↑ Draganović, Krunoslav. Izvješće fra Tome Ivkovića (horvát nyelven). Croatia sacra: Arkiv za crkvenu povijest Hrvata 7/1934., 74. o.
- ↑ Dragotino Parochia Mensae Episcopalis habet tres Ecclesias S. Marci, S. Joannis et S. Blasii.
- ↑ Liber magna Considerationis (horvát nyelven). Glasnik Biskupije bosanske i srijemske, 15, 7/1887, 112. o.
- ↑ Buturac 180-181. o.
- ↑ Buturac 189. o
- ↑ Bäuerlein, Stjepan. Biskup Nikola Ogramić Olovčić (horvát nyelven). Poseban otisak iz revije Croatia sacra. 13/14, 22/23/ 1944., 23. o.
- ↑ Mažuran, Ive. Popis zapadne i srednje Slavonije 1698. i 1702. godine (horvát nyelven) (1966)
- ↑ Alexius Jordansky „Kurze Beschreibung der Gnadenbilder der seligsten jungfrau Mutter Gottes Maria” című 1836-ban kiadott könyvében feljegyzi, hogy a templom homlokzatának felirata szerint 1715 és 1741 között épült, majd valaki ezt ceruzával 1749-re javította át.
- ↑ Dugalić, Vlatko. Štovanje Blažene Djevice Marije u svetištima Ðakovačke i srijemske biskupije (horvát nyelven). Vjesnik Biskupije ðakovaèke. 1, 5/1948, 96. o.
- ↑ Simicic 83. o.
- ↑ Simicic 84. o.
- ↑ Simicic 86. o.
- ↑ Simicic 72-73. o.
- ↑ Simicic 74. o.
- ↑ Simicic 74. o.
Források[szerkesztés]
- Bäuerlein, Stjepan: Biskup Nikola Ogramić Olovèić. Poseban otisak iz revije Croatia sacra. 13/14, 22/23, 1944. (horvátul)
- ↑ Buturac: Buturac, Josip: Katolièka crkva u Slavoniji za turskoga vladanja. Zagreb: Krščanska sadašnjost. 1970.
- Draganović, Krunoslav: Izvješče fra Tome Ivkoviča, biskupa skradinskog, iz godine 1630. Croatia sacra: arkiv za crkvenu povijest Hrvata. 7 1934. (horvátul)
- Jordansky, Alexis: Kurze Beschreibung der Gnadenbilder der seligsten jungfrau Mutter Gottes Maria, 1836. (németül)
- Mažuran, Ive: Popis zapadne i srednje Slavonije 1698. i 1702. godine. Historijski arhiv u Osijeku, Osijek, 1966. (horvátul)
- ↑ Simicic: Šimičić, Andreja - Turkalj, Margareta: Kapela Uznesenja Blažene Djevice Marije u Dragotinu. http://hrcak.srce.hr/. Zbornik Muzeja Đakovštine, Vol. 8 No. 1. (2007) (Hozzáférés: 2021. április 5.)
- Smičiklas, Tadija: Dvijestogodišnjica oslobođenja Slavonije, drugi dio: Spomenici o Slavoniji u XVII. vijeku (1640.-1702.). Zagreb, JAZU, 1891. (horvátul)
- ↑ Srsan: Sršan, Stjepan: Popis Sandžaka Požega 1579. godine. Osijek: Državni arhiv. 2001.
