Nátrium-szelenid
| Nátrium-szelenid | |
| |
| |
| IUPAC-név | nátrium-szelenid |
| Kémiai azonosítók | |
|---|---|
| CAS-szám | 1313-85-5 |
| PubChem | 73973 |
| ChemSpider | 66601 |
| EINECS-szám | 215-212-0 |
| ChEBI | 77773 |
| SMILES | [Na+].[Na+].[Se-2] |
| InChI | 1S/2Na.Se/q2*+1;-2 |
| InChIKey | VPQBLCVGUWPDHV-UHFFFAOYSA-N |
| Beilstein | 18899061 |
| UNII | 1FEK1K7WCE |
| Kémiai és fizikai tulajdonságok | |
| Kémiai képlet | Na2Se |
| Moláris tömeg | 124,95 g/mol |
| Megjelenés | fehér szilárd anyag |
| Sűrűség | 2,62 g cm−3[1] |
| Olvadáspont | >875 °C |
| Oldhatóság (vízben) | reakcióba lép a vízzel |
| Rokon vegyületek | |
| Azonos kation | nátrium-szulfid nátrium-tellurid nátrium-oxid |
| Azonos anion | hidrogén-szelenid antimon-szelenid alumínium-szelenid |
| Rokon vegyületek | kálium-szelenid kálium-szelenát |
| Ha másként nem jelöljük, az adatok az anyag standardállapotára (100 kPa) és 25 °C-os hőmérsékletre vonatkoznak. | |
A nátrium-szelenid nátriumból és szelénből álló ionvegyület, képlete Na2Se. Színtelen, szilárd anyag, melyet szelén és ammóniában oldott nátrium reakciójával állítanak elő.[2] Más alkálifém-kalkogenidekhez hasonlóan a nátrium-szelenid is könnyen reagál a vízzel, hidrolízise során nátrium-hidrogénszelenid (NaSeH) és hidroxidion keletkezik. A hidrolízis oka az, hogy a Se2- rendkívül erős bázis.
- Na2Se + H2O → NaHSe + NaOH
A nátrium-szelenid könnyen oxidálódik, ennek során poliszelenidek képződnek, amit az anyag elszíneződése jelez. Savakkal reagálva mérgező hidrogén-szelenid gáz keletkezik belőle.
- Na2Se + 2 HCl → H2Se + 2 NaCl
Alkil-halogenidekkel reagálva a megfelelő szelénorganikus vegyület keletkezik belőle.
- Na2Se + 2 RBr → R2Se + 2 NaBr
Szilíciumorganikus halogenidekkel a következő módon reagál:
- Na2Se + 2 Me3ECl → (Me3E)2Se + 2 NaCl (E = Si, Ge, Sn)
Veszélyei
[szerkesztés]A nátrium-szelenid tárolásánál vigyázni kell hogy ne érintkezzen vízzel és levegővel.
Fordítás
[szerkesztés]Ez a szócikk részben vagy egészben a Sodium selenide című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források
[szerkesztés]- ↑ szerk.: David R. Lide: CRC Handbook of Chemistry and Physics, 90th. ISBN 978-1-4200-9084-0
- ↑ Handbook of Preparative Inorganic Chemistry, 2nd Ed. Edited by G. Brauer, Academic Press, 1963, NY. Vol. 1. p. 421.