Miranda (hold)
| Miranda | |
 | |
| A Miranda hold | |
| Felfedezése | |
| Felfedező | Gerard Kuiper |
| Felfedezés ideje | 1948. február 16 |
| Névadó | Miranda |
| Alternatív név | Uránusz V |
| Pályaadatok | |
| Fél nagytengely | 129 390 km |
| Pálya excentricitása | 0,00013 |
| Orbitális periódus | 1,413479 nap |
| Inklináció | 4,232° |
| Központi égitest | Uránusz |
| Fizikai tulajdonságok | |
| Méret | 480×468,4×465,8 km |
| Átlagos átmérő | 468 km |
| Átlagos sugár | 235,8±0,7 km |
| Felszín területe | 700 000 km² |
| Térfogat | 54 835 000 km³ |
| Tömeg |
6,59 ± 0,75 × 1019 kg (1,103 × 10–5 földtömeg) |
| Átlagos sűrűség | 1,20 ± 0,15 g/cm³[1] |
| Felszíni gravitáció | 0,079 m/s2 |
| Felszíni gravitáció az egyenlítőnél | 0,079 m/s² |
| Szökési sebesség | 0,193 km/s |
| Forgási periódus | szinkron |
| Albedó | 0,32 |
| Látszólagos fényesség | 15,8[2] |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Miranda témájú médiaállományokat. | |
| Sablon • Wikidata • Segítség | |
A Miranda az Uránusz bolygó legkisebb és egyben a bolygóhoz legközelebbi holdja a bolygó öt legnagyobb holdja közül. Gerard Kuiper fedezte fel 1948. február 16-án a Mcdonald Observatory-ban. A holdat William Shakespeare: A vihar című művének Mirandája után nevezték el. Másik neve az Uránusz V. Az első fotókat a Voyager–2 űrszonda küldte róla még 1986-ban, mikor az Uránusz mellett haladt el. A felvételek készítésének idején egyedül a déli féltekét világította meg a Nap fénye, ezért ez az egyetlen tanulmányozott része felszínének. Felszíni képződményei alapján a Miranda mutatta a legtöbb geológiai aktivitást a múltban az Uránusz-holdak közül.
Fizikai jellemzői[szerkesztés]
A Miranda felszíne túlnyomórészt vízjégből áll, míg az alsóbb rétegekben alacsony sűrűségű szilikátok és szerves vegyületek találhatók. A hold több részre töredezett felszíne jól mutatja ezen égitest korábbi geológiai aktivitásának mértékét, melyeket a felszínen futó töredezett szabású kanyonok is alátámasztanak. Nagy "versenypálya-szerű" barázdált formák is előfordulnak a felszínen – melyek neve coronae –, amelyekből forró jégforrások törnek fel. A kanyonok a felszínen futó törésvonalak nyomvonalait jelölik. Más alakzatok a jégvulkanikus tevékenység miatt alakultak ki. Korábban úgy gondolták, hogy a hold felszínének kialakításáért elsősorban az árapály jelenség tehető felelőssé, amikor is a keringés jóval excentrikusabb, mint más időszakokban. Mivel a hold az Ariel nevű Uránusz-holddal kölcsönös rezonanciában van, ezért ez is felelőssé tehető az árapály jelenségek felszínformáló munkájáért, illetve az égitest belső hőmérséklet emelkedéséért.
A tudósok több geológiai képződményt is azonosítottak a hold felszínén, melyek:
- becsapódási kráterek
- coronae
- sziklák
- sulci (hosszan elnyúló völgyek egy hold felszínén)
Fordítás[szerkesztés]
Ez a szócikk részben vagy egészben a Miranda (moon) című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.
Források[szerkesztés]
- ↑ Jacobson, R. A.; Campbell, J. K.; Taylor, A. H.; Synnott, S. P. (June 1992).
- ↑ Planetary Satellite Physical Parameters. JPL (Solar System Dynamics), 2009. április 3. (Hozzáférés: 2009. augusztus 10.)
|
