Mintavételezési frekvencia

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

A digitalizálás során használt legfontosabb minőségi tényező a mintavételezési frekvencia, vagy mintavételezési gyakoriság (angolul: sampling frequency).

A mintavételezési frekvencia az az adott frekvencia, amely megadja, hogy az A/D (analóg-digitális átalakító) hány mintát vesz az adott adattárolón található jelből másodpercenként.

A szabványos zenei CD-lemez mintavételezési frekvenciája 44,1 kHz. Természetesen a mintavételezés gyakoriságával javul a felvétel minősége. Legtöbbet használt jelölése:f_s

Néhány mintavételezési frekvenciaadat[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

Mintavételezési frekvencia Felhasználás
8000 Hz telefon, az emberi hang átvitelére.
11 025 Hz és 22 050 Hz Alacsonyabb minőségű PCM és MPEG felvételeknél használják.
32 000 Hz Videokamerákban található miniDVD-knél használják.
44 056 Hz A PCM adapterek használják NTSC videokazettáknál.
44 100 Hz a legtöbbet használt mintavételezési frekvencia például az MPEG-1(VCD, SVCD, MP3) által.
47 250 Hz a világ első kereskedelmi forgalomban kapható PCM hangrögzítői használták.
48 000 Hz digitális hang, felhasználása: digitális TV, DVD, filmek és profi hangfelvételek.
50 000 Hz az első kereskedelmi hangfelvevők 3M-el és Soundstreamel a 70-es évekből
50 400 Hz Mitsubishi X-80 digitális hangrögzítő mintavételezési frekvenciája
88 200 vagy 176 400 Hz Profi hangrögzítők és keverők használják
96 000 vagy 192 000 Hz DVD-Audio, a Blu-Ray és a HD-DVD használja
2 822 400 Hz A Sony és a Philips szuper audio CD-je "Direct Stream Digital" technológiával

Forrás[szerkesztés | forrásszöveg szerkesztése]

  • Ez a szócikk részben vagy egészben a Sampling rate című angol Wikipédia-szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.