Luny osztályú ekranoplán
Koordináták: é. sz. 42,8815°, k. h. 47,6560°
| Luny osztályú ekranoplán | |
 | |
| Az egyetlen Luny osztályú ekranoplán MD–160 hadrendi jelzéssel állt szolgálatban | |
| NATO-kód | Duck |
| Fő üzemeltetők | Szovjet Haditengerészet Orosz Haditengerészet |
| Személyzet | 6 tiszt, 9 sorkatona |
| Szolgálatba állítás | 1987 |
| Szolgálatból kivonva | 1995?-1999? |
| Méretek | |
| Hossz | 73,8 m |
| Fesztáv | 44 m |
| Magasság | 19,2 m |
| Tömegadatok | |
| Szerkezeti tömeg | 286 000 kg |
| Hasznos terhelés | 100 000 kg |
| Max. felszállótömeg | 386 000 kg |
| Hajtómű | |
| Hajtómű | 8 db Kuznyecov NK‑87 gázturbinás sugárhajtómű |
| Tolóerő | 127,4 kN |
| Repülési jellemzők | |
| Utazósebesség | 450 km/h |
| Hatósugár | 1900 km |
| Legnagyobb repülési magasság | 4 m |
| Fegyverzet | |
| Beépített fegyverzet | két 23 mm-es Pl-23 gépágyú faroktoronyban és két gépágyú az elülső indítókonténer alatti toronyban |
| Egyéb függesztmények | 6 db P–270 Moszkit hajók elleni robotrepülőgép |
 A Wikimédia Commons tartalmaz Luny osztályú ekranoplán témájú médiaállományokat. | |
A 903 Luny tervszámú (oroszul: Лунь, NATO-kódja: Duck) ekranoplánt a Rosztyiszlav Alekszejev irányítása alatt álló, szárnyashajókkal foglalkozó CKB SZPK tervezőirodában fejlesztették ki az 1980-as évek elején Vlagyimir Kirillovih főkonstruktőr vezetésével, majd 1987-től állt hadrendben a Szovjet Haditengerészetnél, később pedig az Orosz Haditengerészetnél az 1990‑es évek végéig.
Nagyméretű, de kis oldalviszonyú szárnyainak határfelületi hatását kihasználva volt képes vízfelszín-közeli repülésre. Hasonló kinézetük ellenére az ekranoplánok nem repülőgépek, nem hidroplánok, nem légpárnás vagy szárnyashajók; a határfelületi hatás egy teljesen külön technológia. A Nemzetközi Tengerészeti Szervezet a tengeri hajókhoz sorolja ezeket a járműveket.
A Luny nevet az orosz kékes rétihéjáról kapta.
A felszíni hajók elleni rakétahordozó csapásmérő eszköznek szánták. Eredetileg nyolc egység megépítését tervezték, de a pénzügyi háttér hiánya, valamint a korlátozott katonai használhatósága miatt csak egy darabot fejeztek be. A hajó gyenge légvédelmi fegyverzete és nagy mérete erős légi ellentevékenység esetén sérülékennyé tette.
Tervezés és fejlesztés[szerkesztés]
A gép meghajtásáról oldalanként négy-négy, összesen nyolc darab, a törzs orr részéhez konzolokkal csatlakozó, egyenként 127,4 kN maximális tolóerejű Kuznyecov NK–87 kétáramú gázturbinás sugárhajtómű gondoskodott. Az úszó test aljára terelőlemezt szereltek, ami a felszállást segítette.
Fő fegyverzetét a hajók elleni P–270 Moszkit robotrepülőgép alkotta. A hat darab, párban elhelyezett tároló-indító konténert a törzs felső részére építették. A felderítő és a tűzvezető radarok az orrba és a függőleges vezérsíkra kerültek.
A típus egyetlen megépített példánya MD–160 hadrendi jelzéssel 1987-ben állt szolgálatba a Szovjet Haditengerészet Kaszpi Flottillájánál. Ezt a példányt a Volga kísérleti hajógyár építette, 1987-ben készült el. Az egységet 1992-ben vonták ki a szolgálatból és selejtezték, máig a Kaszpi Flottilla kikötőjében tárolják. Az orosz védelmi minisztérium nem tervezi a projekt újraindítását.[1]
A Luny módosított változata, a 9037 típusú ekranoplán gyorsan telepíthető óceáni vagy parti tábori kórháznak volt tervezve. A munka mintegy 90%-ánál a finanszírozás véget ért, így nem fejezték be.
Kapcsolódó fejlesztés[szerkesztés]
Jegyzetek[szerkesztés]
- ↑ Bogodvid, Maksim: Russia Revives Production of Flarecraft. (angolul) en.rian.ru (2012. január 27.) (Hozzáférés: 2013. július 14.)[halott link]
Fordítás[szerkesztés]
- Ez a szócikk részben vagy egészben a Lun-class ekranoplan című angol Wikipédia-szócikk ezen változatának fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét és a szerzői jogokat jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk forrásmegjelöléseként.