Liutprand longobárd király

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
Liutprand
Liutprand tremissise
Liutprand tremissise

Titulusai Rex Langobardaorum
Rex totius Italiae
Longobárd király
Uralkodási ideje
712. június 13.[1]744. januárja
(31 év, 7 hónap)
Elődje Ansprand
Utódja Hildeprand
Életrajzi adatok
Született 680 körül
Elhunyt 744. januárja
Pavia?
Nyughelye Hadrianus bazilika
Édesapja Ansprand
Édesanyja nem ismert

Commons
A Wikimédia Commons tartalmaz Liutprand témájú médiaállományokat.
A longobárdok (zölddel) és a bizánciak (narancssárgával) fennhatósága alatti területek Itáliában Liutprand uralkodásának idején

Liutprand, néhol Luitprand (680 k. – 744. januárja) longobárd király 712-től haláláig. Longobardia fennhatósága alá vetette a beneventumi hercegséget[2] és meghódította a római pápa birtokainak nagy részét.[2] Elfoglalta Ravennát és a Romagnát (728), támogatta Martell Károlyt az arabok ellen (739), s engedelmességre szorította (742) a tőle elpártolt – és II. Gergely pápa által támogatott – spoletói és beneventi hercegeket.[3] Életének fő célját, Róma elfoglalását azonban nem bírta megvalósítani.[3]

Uralkodása[szerkesztés]

Liutprand hosszú trónviszály után került a trónra. A lovagias, ifjú király nagy terveken törte a fejét: a longobárd fennhatóságot ki akarta terjeszteni egész Itáliára, amit természetesen csak úgy érhetett el, hogy kiszorítja Itáliából a kelet-római császárt és leigázza a római pápa birtokát is, amit akkoriban a római dukatusnak (hercegségnek) neveztek.[4] A nagy terv megvalósítására csakhamar kedvező alkalom kínálkozott: a képromboló bizánciak megkezdték Itáliában is romboló munkájukat.[4] Az itáliai lakosság azonban élén a papsággal,, nyíltan szembehelyezkedett a mozgalommal, és amikor III. Leó császár 726-ban rendeletet adott ki a képek tisztelete ellen, II. Gergely pápa az egyébként is izgatott itáliai népet nyílt lázadásra szólította fel a császár eretnek szándékai ellen.[4] Velence és a Pentapolis azonnyomban fel is lázadt, Róma megtagadta az adófizetést, a bizánci hivatalnokokat elékergették, sőt az itáliaiak arra gondoltak már, hogy új császárt választanak Leó helyébe.[4] Liutprand elérkezettnek látta az időt nagy terve megvalósítására.[4] Betört a bizánci uralom alatt álló ún. exarchátus területére és elfoglalta a bizánci helytartó székhelyét, Ravennát, valamint a Pentapolist, továbbá Emiliát.[4] Betört a pápai birtokokra is, de mivel nagyon vallásos volt, II. Gergely pápa rá tudta bírni a visszatérésre, sőt Liutprand a pápának ajándékozta Sutri városát is.[4]

Gergely azonban nem érte be ennyivel hanem örökre meg akart szabadulni a „veszélyes szomszédtól”, ezért Ursus velencei herceget háborúra bírta a longobárdok ellen.[4] Ursus 726-ban visszafoglalta Ravennát, de Liutprand ellene szövetkezett a görög helytartóval.[5] Hamarosan legyőzte Ursust, majd 729-ben ostrom alá vette Rómát.[6] A pápa azonban újra rábírta a békére, így Liutprand visszavonult Róma falai alól.[6] Hamarosan II. Gergely meghalt, utóda, III. Gergely pápa pedig rávette a spoletói és beneventi hercegeket, hogy lázadjanak fel Liutprand ellen.[6] A király a lázadást leverte és újra támadásba lendült a pápai birtokok ellen.[6] III. Gergely 739-ben Martell Károly frank majordomus segítségét kérte, aki azonban elutasította a pápát, mivel neki is szüksége volt a longobárdok segítségére az arabok ellen.[6] Liutprand 741-ben seregével már újra Róma falai előtt állt, amikor III. Gergely pápa meghalt, utóda pedig, Zakariás pápa 742-ben békét kötött a longobárd királlyal.[6] Ennek értelmében Liutprand visszaadta a pápának a római dukátus megszállt részeit, sőt még a pápának ajándékozta Sabinát, Osimot és Anconát is néhány apróbb várossal együtt.[6] Nem sokkal a békeszerződés megkötése után a pápa meglátogatta Liutprandot Paviában, ahol rábeszélte, hogy adja vissza Bizáncnak Ravennát és környékét is.[6] Liutprand 744-ben halt meg. Páviában temették el, a longobárd trónon unokája, Hildeprand követte.

Gyermekei[szerkesztés]

Liutprand Guntrutot,[7] Theudebert bajor herceg leányát vette feleségül. Házasságukból egyetlenegy – ismeretlen nevű – leány[7] született.

Eredeti források[szerkesztés]

  • Origo Gentis Langobardorum
  • Andreæ Bergomatis Chronicon

Jegyzetek[szerkesztés]

  1. Liutprand König der Langobarden (13.6.712-744) (német nyelven). Die Genealogie der Franken und Frankreichs. (Hozzáférés: 2005. június 25.)
  2. ^ a b Csató Tamás − Gunst Péter − Márkus László: Egyetemes történelmi kronológia I-II., Tankönyvkiadó, Budapest, 1984. júliusa, ISBN 963-17-7223-3, 105. oldal
  3. ^ a b Bokor József (szerk.). Liutprand, A Pallas nagy lexikona. Arcanum: FolioNET. ISBN 963 85923 2 X (1893–1897, 1998.) 
  4. ^ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., szerkesztette: Dr. Mangold Lajos és Dr. Horváth Cyril, Budapest, A Magyar Kereskedelmi Közlöny, Hírlap- és Könyvkiadó Vállalat kiadása (Hasonmás kiadás, Kassák kiadó, Budapest, 1991), ISBN 963-7765-03-4, 150. oldal
  5. Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 150–151. oldal
  6. ^ a b c d e f g h Tolnai Világtörténelme, Középkor I., 151. oldal
  7. ^ a b Italy, emperors & kings. Ansprand 712, Liutprand 712-744, Hildeprand 744 (angol nyelven). Foundation for Medieval Genealogy. (Hozzáférés: 2011. február 18.)

Lásd még[szerkesztés]


Előző uralkodó:
Ansprand
Longobárd király
712744
Iron Crown.JPG
Következő uralkodó:
Hildeprand