Legyintőhang
 |
Ez a szócikk nem tünteti fel a független forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során. Emiatt nem tudjuk közvetlenül ellenőrizni, hogy a szócikkben szereplő állítások helytállóak-e. Segíts megbízható forrásokat találni az állításokhoz! Lásd még: A Wikipédia nem az első közlés helye. |
A legyintőhang, angol terminológiával flap vagy tap, a fonetikában egyperdületű r-féle mássalhangzót jelent, mely a nyelvnek az artikuláció helyére való egyszeri koppantó mozgásával keletkezik. A tap és a flap fogalmakat általában ugyanannak a mássalhangzónak a jelölésére használják, bár egyes nyelvészek szerint az artikulációjukban van némi különbség (a flap esetében a nyelvhegy visszatér a nyugalmi helyzetbe, az alsó fogsor mögé).
Léteznek alveoláris, bilabiális és uvuláris legyintőhangok. Az alábbi táblázatban néhány példa szerepel.
| IPA | Leírás | Példa |
|---|---|---|
| ɺ | zöngés laterális alveoláris flap | alnémet wedder (’újra’) |
| ɻ | laterális posztalveoláris flap | japán ラーメン (’rámen’) |
| ɽ | zöngés retroflex alveoláris flap | urdu بڑا (’nagy’) |
| ɾ | zöngés alveoláris flap | angol letter (’levél’) |
A spanyolban, illetve azokban a nyelvekben, ahol a mássalhangzó-hosszúság fonológiai megkülönböztető jellegű, az egyszerű r hang általában legyintőhangként valósul meg (pl. olasz és spanyol caro ’drága’, vö. carro ’szekér, autó’; magyar óra, vö. orra, stb.)
Az amerikai angol nyelvben például a t és a d hangoknál fordul elő a flap, amikor azok egy hangsúlyos és egy hangsúlytalan magánhangzó között állnak. Így a ride szóból alkotott rider és a write szóból jövő writer szavak hangalakja egyaránt [raɪDər] lesz.